Mindig mindent megtettem a családomért, de a férjem megcsalt, és a gyerekeim védelmébe vették őt.
Egyik este, mikor ismét úgy éreztem, hogy Jack teljesen figyelmen kívül hagy, és hogy idegenként vagyok jelen a saját házamban, kiszöktem a balkonra, hogy friss levegőt szívjak.
A hűvös szellő átjárta a testemet, és egy pillanatra úgy éreztem, mintha végre újra szabad lennék. És akkor megláttam őt: Daniel, az első nagy szerelmem. Úgy tűnt, mintha az idő megállt volna.
Alig változott, a szemeiben ugyanaz a meleg, őszinte fény csillogott, amit egykoron imádtam, és a mosolya is ugyanolyan őszinte volt, mint akkor.
„Emily?” – kérdezte, és a hangjában ott volt az a családias közelség, amely azonnal régi emlékeket ébresztett bennem.
Órákig beszélgettünk, mintha semmi sem történt volna, mintha soha nem váltunk volna el. Minden annyira könnyedén és természetesen zajlott, hogy úgy éreztem, mintha újra rátaláltam volna egy elveszett részemre.
Először éreztem magam igazán élőnek, mióta Jack mellett élek.
De amikor visszatértem a buliba, ott találtam Jacksot, amint Clare mellett ül és nevet. A gyomrom összeszorult. Tudtam, hogy ez nem véletlen. Még egyszer láttam azt, amit már sokszor:
Clare túl közel volt hozzá, túl sokáig mosolygott rá. A szívem összeszorult. Elfojtottam a könnyeimet, és nyugodtan megkérdeztem: „Hazainduljunk?”
Jack rápillantott az órájára, és csak megrázta a fejét. „Hívtam neked egy taxit. Tudtam, hogy korán el akarsz menni.”
Bementem a taxiba, és egyedül éreztem magam, mint soha.
Másnap reggel Jack nem volt otthon. Csak egy rövid üzenetet hagyott: „Barátnál aludtam. Majd beszélünk.”
A konyhában Mia jött be, és bejelentette, hogy a parti után Olivia-nál fog aludni. Határozottan mondtam: „Nem, Mia, ma este itthon maradsz.”
A szemeiben felvillant a harag. „Apa azt mondta, mehetek,” válaszolta.
„Én azt mondom, hogy nem mehetsz. 14 vagy, Mia. Nem csinálhatsz bármit, amit akarsz.”
„Ezért nem szeret téged apa!” – kiáltotta, és dühösen kirohant a szobából.
Lucas, aki eddig hallgatott, most felemelte a fejét, és hozzátette: „Mia igazat mond. Apa mással van, és ez a te hibád.”
Este megnéztem Daniel névjegyét. Felhívtam, mert szükségem volt valakire, aki meghallgat. Találkoztunk a parkban, és miközben sétáltunk, éreztem, hogy a mellkasomból egyre könnyebb lesz valami.
„Emily, többet érdemelsz,” mondta Daniel egy olyan gyengédséggel, ami arra késztetett, hogy végre emlékezzek arra, amit valaha magamról gondoltam.
Ahogy a séta során a távolba bámultam, megláttam Jacksot és Clare-t – csókolóztak. A szívem újra összeszorult.
„Holnap Floridába megyek,” mondta Daniel. „Gyere velem. Időt kell magadnak adnod, hogy megtaláld önmagad. Ne döntsd el most, csak gondold át.”
Nem válaszoltam azonnal, de mélyen belül tudtam, hogy ez a pillanat valami új kezdetét jelent. A kezdetét egy új fejezetnek, ahol talán végre magamra találhatok.
