A *Halál Velencében* című filmben Björn Andrésen a szépség megtestesítőjeként vált világhírűvé, és azonnal elérte a csillogó hírnevet.
Ám a hírnév mellett életét súlyos megpróbáltatások és fájdalmas élmények árnyékolták be, amelyek végigkísérték pályafutását.
Björn 1955-ben született Stockholmban, és gyermekkora tele volt nehézségekkel. Nagyanyjával élt, miközben édesanyja alkoholizmussal küzdött.
A nagyanya álma az volt, hogy unokája színész legyen, és mindent megtett annak érdekében, hogy támogassa őt ebben.
Björn azonban inkább a zene iránt érzett vonzalmat, amely sokkal közelebb állt a szívéhez.
Sorsfordító módon, Luchino Visconti, a híres rendező fedezte fel őt, miközben a *Halál Velencében* című filmhez keresett főszereplőt.
A rendező szigorú elvárásokat támasztott Björn felé, hogy a tökéletes Tadziót alakítsa. A film 1971-es megjelenésével Björn elnyerte a «20. század legszebb fiúja» címet, és hatalmas elismerésre tett szert.
A hírnév azonban nemcsak pozitív oldalát mutatta: Björn folyamatosan hamis hírekkel és botrányokkal találkozott, amelyek súlyosan megterhelték őt.
A siker sötétebb oldalával való küzdelem egyre inkább elvette a kedvét a főszerepektől. Így elkezdett mellékszerepeket választani, ezzel is eltávolodva a nyilvánosság figyelmétől.
Magánélete is tragédiákkal teli volt: legnagyobb fájdalmát akkor élte át, amikor elveszítette fiát, aki váratlanul elhunyt.
Ekkor Björn végleg elfordult a múlttól, és az elismerésektől visszahúzódva a zenében találta meg a belső békét és vigasztalást.
