– Csak öt percre ugrom be, Igorocskám! Letörlöm a port, beteszem a friss borscsot a hűtőbe, és már itt sem vagyok! – csicseregte Larisza Ivanovna a telefonba, miközben egy titokban másoltatott kulccsal próbálta kinyitni fia lakásának ajtaját. – Tudom én, milyen a te Zsannácskád! Reggeltől estig dolgozik, a lakás meg úszik a koszban. Egy férfinak rendes étel kell, nem salátalevelek! Ne aggódj, mire hazaértek, már el is mentem!
– Anya, várj! Megmondtam, hogy Zsanna nem szereti, ha…
Larisza azonban már megszakította a hívást.
– Majd én tudom, mi jó a fiamnak! – morogta elégedetten.
A zár halkan kattant, az ajtó kinyílt.
Az asszony diadalmasan elmosolyodott. Három hete várta ezt a pillanatot. Akkor sikerült észrevétlenül elcsennie a bejárati kulcsot az előszobai komódról, és másolatot készíttetnie róla. Az eredetit természetesen visszatette, így sem Igor, sem Zsanna nem sejthetett semmit.
Most végre szabadon körülnézhetett.
Már előre elképzelte, ahogy átvizsgálja a hűtőt, rendet rak a szekrényekben, kidobja a szerinte felesleges holmikat, és bebizonyítja a fiának, milyen hanyag feleséget választott.
Larisza Ivanovna ugyanis egy dolgot soha nem tudott elfogadni: hogy a harminckét éves fia már nem hozzá tartozik.
Igor három éve vette feleségül Zsannát, a sikeres, harmincéves építészt, aki még az esküvő előtt saját lakást vásárolt. A nő évekig spórolt, túlórázott, és minden megtakarítását a jelzáloghitel törlesztésére fordította.
Larisza szemében azonban mindez semmit sem jelentett.
– Hiába az ő nevén van a lakás, ha egyszer a fiam lakik benne, nekem is jogom van oda belépni! – hangoztatta rendszeresen.
Most pedig, amikor biztos volt benne, hogy a fiatalok este hétig dolgoznak, úgy döntött, végre rendet tesz a házban.
Levette a cipőjét, a nehéz ételes táskát a földre állította, majd elindult a konyha felé.
Ám ekkor valaki megszólalt mögötte.
– Érdekes. Én úgy tudtam, ebbe a lakásba csak meghívással lehet bejönni.
Larisza megdermedt.
A hang a nappali felől érkezett.
Lassan megfordult, és amit meglátott, attól majdnem kiejtette a kezéből a táskát.
A nappali ajtajában Galina Vasziljevna, Zsanna édesanyja állt.
Elegáns selyemköntöst viselt, egyik kezében kávéscsészét tartott, a másikban a televízió távirányítóját. Olyan nyugodtan és magabiztosan nézett Lariszára, mintha pontosan erre a találkozásra várt volna.
– Galina?! – kiáltott fel Larisza. – Te meg mit keresel itt?!
– Én is örülök, hogy látlak – felelte Galina hűvösen. – A lányom hívott át. Megvártam a mosógépszerelőt, kimostam a függönyöket, és sütöttem neki túrós palacsintát. Most pedig pihenek. De sokkal érdekesebb kérdés, hogy te hogyan jutottál be.
– Hogyan? Kulccsal! – Larisza ingerülten megcsörgette a kulcscsomót. – Igor anyja vagyok! Nem kell engedélyt kérnem, hogy meglátogassam a saját fiamat!
Galina letette a csészét.
– A saját fiadat? Furcsa, mert én úgy tudom, hogy ez a lakás Zsanna tulajdona. Ráadásul senki sincs itthon. Akkor kit jöttél meglátogatni?
– Ne forgasd ki a szavaimat! Segíteni jöttem!
– És ki kért meg rá?
Larisza egy pillanatra elhallgatott.
– Egy anyának nem kell külön meghívó!
– Értem. Akkor azt mondd meg, honnan szereztél kulcsot.
– Igor adta!
– Valóban?
– Hát… nem egészen. Egyszer a komódon hagyta. Én meg készíttettem egy másolatot. Mi van, ha egyszer tűz üt ki? Vagy csőtörés lesz? Valakinek gondolkodnia kell!
Galina lassan közelebb lépett.
– Tehát titokban lemásoltattad a kulcsot, majd akkor jöttél be, amikor tudtad, hogy senki sincs itthon?
– Ne beszélj úgy velem, mintha betörő lennék!
– Akkor ne viselkedj úgy, mintha jogod lenne titokban bejárni mások otthonába.
Larisza arca elvörösödött.
– Mások otthonába?! Az én fiam itt él!
– Igen. A lányommal. Nem veled.
Ez a mondat úgy csapódott Lariszába, mint egy pofon.
Dühösen a konyhába vonult, és nagy csattanással az asztalra dobta a táskáját.
– Nézd csak meg, mit hoztam! Igazi házi borscsot, fasírtot, savanyúságot! Mert a te drágalátos lányodnak nincs ideje főzni! Igor meg egész nap dolgozik, aztán hazajön, és hideg salátát kap vacsorára!
Galina belenézett az egyik ételesdobozba.
– Zsanna megkért, hogy ne hozz több ilyen zsíros ételt. Igor gyomra nem bírja.
– Micsoda?! Az én borscsomtól lenne gyomorégése?! Harminc évig ezt ette!
– Talán ezért van most gyomorégése.
Larisza levegő után kapkodott.
– Te mindig is lenézted a fiamat!
– Nem, Larisza. De azt nem fogom eltűrni, hogy a lányomat sértegesd. Zsanna reggeltől estig dolgozik, fizeti a lakáshitelt, és még a háztartás nagy részét is ő intézi. Ha Igor meleg vacsorát szeretne, megtanulhat főzni.
– Az én fiam nem fog a tűzhely mellett állni, mint valami cseléd!
– Akkor a lányomtól miért várod el ugyanezt?
Larisza hirtelen elhallgatott.
Galina azonban nem fejezte be.
– És most mondd el, mit terveztél csinálni, amíg nincsenek itthon.
– Mondtam már! Takarítani!
– Csak takarítani?
– Hát… rendet rakni a szekrényekben.
– Melyik szekrényekben?
– Mindegyikben, ahol szükséges!
– Zsanna hálószobai fiókjaiban is?
– Ha rendetlenség van, ott is!
Galina tekintete megkeményedett.
– És a személyes iratait is átnézted volna?
– Ne túlozz!
– Akkor miért nézted át múltkor a gyógyszeres fiókját? És miért kérdezted utána a családi ebéden mindenki előtt, hogy minek neki terhességi teszt?
Larisza elsápadt.
– Én csak aggódtam! Három éve házasok, és még mindig nincs gyerek!
– És szerinted ez rád tartozik?
– Én nagymama szeretnék lenni!
– A lányom pedig szeretne úgy élni, hogy senki nem kutat a személyes dolgaiban!
A két nő egymással szemben állt. A konyhában olyan feszült lett a levegő, hogy szinte hallani lehetett az óra másodpercmutatójának minden kattanását.
Végül Galina kinyújtotta a kezét.
– Add ide a kulcsot.
– Tessék?!
– A másolatot. Most.
Larisza felháborodottan felnevetett.
– Nem adom! Ez a fiam lakásának kulcsa!
– Akkor felhívjuk a fiadat. És Zsannát is.
– Csak próbáld meg! Igor majd megmondja neked, hol a helyed!
Galina szó nélkül elővette a telefonját.
Megnyomta Igor nevét, majd bekapcsolta a kihangosítót.
– Szia, Galina néni! – hallatszott a férfi hangja. – Valami történt?
– Igen, Igor. Édesanyád itt van a lakásban.
– Anya? De hát… azt mondta, csak később jönne át!
– Úgy tűnik, már korábban megérkezett. Saját kulccsal.
A vonal túlsó végén csend lett.
– Milyen kulccsal?
Larisza gyorsan közbeszólt.
– Kisfiam, ne hallgass rá! Én csak segíteni akartam, erre az anyósod úgy beszél velem, mint valami bűnözővel!
– Anya, honnan van kulcsod?
– Hát… készíttettem egy másolatot.
– Az én tudtom nélkül?
– A biztonság kedvéért!
Igor hangja hirtelen keménnyé vált.
– Anya, ezt nem tehetted volna meg.
– Most komolyan ellenem fordulsz?!
– Nem ellened fordulok. De Zsannának igaza van abban, hogy a saját otthonunkban szeretnénk magánéletet.
– Szóval a feleséged fontosabb, mint az anyád?!
– Anya, ő a feleségem. Veled pedig nem versenyez.
Larisza döbbenten meredt a telefonra.
Ilyen határozottnak még sosem hallotta a fiát.
– Add vissza a kulcsot Galina néninek – folytatta Igor. – Este pedig beszélünk.
– Nem! – csattant fel Larisza. – Inkább soha többé nem teszem be ide a lábam!
– Ezt neked kell eldöntened, anya.
A hívás véget ért.
Larisza olyan erővel csapta az asztalra a kulcsot, hogy a porceláncsészék megcsörrentek.
– Tessék! Fulladjatok bele a kulcsaitokba! Többé nem jövök ide! A fiam majd megtudja, milyen családba házasodott!
Felkapta a táskáját, és kiviharzott.
Az ajtó hatalmas dörrenéssel csapódott be mögötte.
Galina lassan felvette a kulcsot.
– Na végre – sóhajtott.
Azt hitte, ezzel véget ért a történet.
De tévedett.
Este hét óra után Zsanna és Igor együtt érkeztek haza.
Galina részletesen elmesélte, mi történt. Zsanna eleinte szótlanul hallgatta, majd amikor megtudta, hogy az anyósa titokban másolatot készíttetett a kulcsáról, elsápadt.
– Tehát bármikor bejöhetett? – kérdezte halkan.
– Úgy tűnik – felelte Igor.
Zsanna lassan leült.
– Most már mindent értek.
– Mit értesz? – kérdezte a férje.
– Emlékszel, amikor két hete eltűnt a hálószobából az a boríték, amiben az orvosi leleteim voltak?
Igor bólintott.
– Azt hitted, véletlenül kidobtad.
– Igen. És másnap anyád felhívott, hogy megkérdezze, mikor akarunk végre gyereket.
Galina arca elsötétült.
– Milyen leletek voltak azok?
Zsanna lesütötte a szemét.
– Olyan vizsgálatok eredményei, amikről még mi sem akartunk senkinek beszélni.
Igor döbbenten nézett a feleségére.
– Azt hiszed, anya belenézett?
– Már nemcsak hiszem.
Zsanna elővette a telefonját, és megnyitott egy üzenetet.
– Tegnap ezt írta nekem.
A képernyőn Larisza Ivanovna üzenete állt:
„Zsannácska, láttam, hogy orvoshoz jársz. Ne titkolózz a család előtt! Ha valami baj van veled, Igornak joga van tudni. Egy férfit nem lehet örökké gyerek nélkül tartani!”
Igor arca elsápadt.
– Ezt nekem miért nem mutattad meg?
– Mert nem akartam újabb veszekedést közted és az anyád között.
A férfi hosszú ideig hallgatott.
Aztán felállt.
– Holnap reggel zárat cseréltetek.
– Igor…
– Nem, Zsanna. Most már elég. Ez nem segítség. Ez a magánéletünk megsértése.
Másnap délelőtt új biztonsági zár került az ajtóra.
Igor három kulcsot készíttetett. Egyet magának, egyet Zsannának, a harmadikat pedig Galinának adták vészhelyzet esetére.
Larisza Ivanovna természetesen hamar értesült a változásról.
Amikor Igor közölte vele, hogy többé nem kap kulcsot, sírni kezdett.
– Ennyit ér neked az anyád? Felneveltelek, éjszakákat virrasztottam melletted, és most úgy zársz ki, mint egy idegent!
– Anya, nem téged zárunk ki. Azt akarjuk megakadályozni, hogy bárki a tudtunk nélkül belépjen.
– Miattam cseréltetted le a zárat!
– Igen, anya. Miattad.
A nő olyan hangosan zokogott, hogy Igor kénytelen volt eltartani a fülétől a telefont.
Ám ezúttal nem engedett.
Eltelt két hét.
Larisza nem telefonált, nem látogatta meg őket, és a családi csoportba sem írt egyetlen üzenetet sem.
Igor többször próbálta felhívni, de az anyja nem vette fel.
Zsanna nem szólt bele. Tudta, hogy a férjének magának kell rendeznie a kapcsolatát az édesanyjával.
Egy szombat délelőtt azonban váratlan dolog történt.
Pontosan tizenegykor megszólalt a csengő.
Igor ajtót nyitott.
Az anyja állt a küszöbön.
Nem volt nála hatalmas ételes táska. Nem hozott borscsot, fasírtot vagy savanyúságot.
Csak egy kis csokor fehér tulipánt tartott a kezében.
– Szervusz, kisfiam – mondta bizonytalanul.
– Szia, anya.
– Bejöhetek?
Igor meglepetten nézett rá.
Ez volt az első alkalom, hogy az anyja engedélyt kért.
– Persze. Gyere be.
Larisza belépett, de nem indult azonnal a konyhába. Megállt az előszobában, és megvárta, amíg Zsanna is megjelenik.
– Ezeket neked hoztam – nyújtotta át a virágokat.
Zsanna döbbenten vette át a csokrot.
– Köszönöm.
Larisza zavartan megigazította a kabátját.
– Beszéltem a férjemmel. Meg Galinával is.
– Anyával? – lepődött meg Zsanna.
– Igen. Felhívtam, hogy elmondjam neki, milyen csúnyán viselkedett velem. De aztán… valahogy másról kezdtünk beszélni.
Egy pillanatra elhallgatott.
– Elmesélte, mennyit dolgoztál ezért a lakásért. Hogy hány évig spóroltál. Hogy még nyaralni sem mentél, mert minden pénzedet a törlesztésre tetted félre.
Zsanna némán figyelte.
– Én ezt tudtam – folytatta Larisza –, de soha nem gondoltam bele igazán. Nekem csak az járt a fejemben, hogy a fiamnak legyen rendes otthona.
– És nekem? – kérdezte Zsanna halkan. – Nekem nem lehet saját otthonom?
Larisza lesütötte a szemét.
– De. Lehet.
Hosszú csend következett.
Végül az asszony elővett a táskájából egy fehér borítékot.
– Ezt visszahoztam.
Zsanna megdermedt.
A borítékot azonnal felismerte.
Az orvosi leletei voltak benne.
– Tehát tényleg elvitte? – kérdezte remegő hangon.
Larisza bólintott.
– Igen. Azt hittem, jogom van tudni, mi történik a családunkban. De Galina megkérdezte tőlem, én mit éreztem volna, ha annak idején az én anyósom átkutatja a személyes dolgaimat.
– És mit válaszolt? – kérdezte Igor.
– Hogy valószínűleg soha többé nem engedtem volna be a házamba.
Zsanna lassan átvette a borítékot.
– Ezek nem egyszerű papírok voltak – mondta halkan. – Ezek miatt hetekig sírtam. És amikor végre összeszedtem magam, hogy beszéljek róla Igorral, maga már tudott mindenről.
Larisza szemébe könnyek gyűltek.
– Sajnálom.
Zsanna nem válaszolt azonnal.
A bocsánatkérés fontos volt, de nem törölhette el egyetlen pillanat alatt a hónapok óta felgyűlt fájdalmat.
– Időre lesz szükségem – mondta végül.
– Megértem – felelte Larisza.
Igor ekkor megszólalt:
– Anya, szeretünk téged. De ha még egyszer engedély nélkül nyúlsz Zsanna dolgaihoz, hosszú időre megszakítjuk a látogatásokat.
Larisza bólintott.
– Tudom.
Aztán valami olyasmit mondott, amire egyikük sem számított.
– És van még valami. A múlt héten elmentem egy pszichológushoz.
Igor hitetlenkedve nézett rá.
– Te?!
– Igen, én! – húzta ki magát Larisza. – Nem kell úgy nézned, mintha megőrültem volna! Azt mondta, hogy talán azért akarok mindent irányítani, mert mióta felnőttél, nem tudom, mihez kezdjek magammal.
Zsanna halványan elmosolyodott.
– És maga mit gondol erről?
– Azt, hogy az a nő túl sokat kérdez – felelte Larisza, majd kis szünet után hozzátette: – De sajnos néhány dologban igaza van.
Igor elnevette magát.
Az anyja is elmosolyodott.
Aznap először ültek le úgy közösen kávézni, hogy senki nem kritizálta a másikat.
Larisza nem nézett bele a hűtőbe, nem ellenőrizte a szekrényeket, és egyszer sem kérdezte meg, miért nincs kész az ebéd.
Amikor indulni készült, Zsanna kikísérte.
– Larisza Ivanovna…
– Igen, drágám?
– Jövő vasárnap átjöhet ebédre, ha szeretne.
Az asszony arca felragyogott.
– Tényleg?
– Igen. De egy feltétellel.
Larisza óvatosan nézett rá.
– Mivel?
– Nem hoz borscsot. Igor fog főzni.
Az asszony olyan döbbent arcot vágott, hogy Zsanna akaratlanul is felnevetett.
– Igor?! Az én fiam?!
– Igen. Tegnap már egészen jól sikerült neki a sült csirke.
Larisza lassan a nappali felé fordult.
– Igor! Te tudsz főzni?!
– Anya, harminckét éves vagyok! – kiáltotta vissza a férfi.
– Hát ez fantasztikus! – csapta össze a kezét az asszony. – Akkor jövő vasárnap végre valaki más főztjét kritizálhatom!
Zsanna felvonta a szemöldökét.
Larisza gyorsan kijavította magát:
– Vagyis… megdicsérhetem!
Mindketten nevetni kezdtek.
Ám a történet legmeglepőbb fordulata csak egy hónappal később következett.
Galina Vasziljevna egy délután telefonált Zsannának.
– Kislányom, ezt el sem fogod hinni!
– Mi történt, anya?
– Larisza meghívott magához teázni.
– És?
– Megkért, hogy segítsek neki jelentkezni egy főzőtanfolyamra.
Zsanna elnevette magát.
– Anyósomnak? Főzőtanfolyamra? Hiszen egész életében főzött!
– Pontosan ezt mondtam én is. Tudod, mit válaszolt?
– Mit?
– Azt, hogy szeretne megtanulni egészségesebben főzni, mert Igor gyomra tényleg nem bírja a zsíros ételeket.
Zsanna döbbenten hallgatott.
Galina azonban folytatta:
– És képzeld, megkért, hogy menjek vele. Azt mondta, két nagymamakorú asszony együtt mégiscsak kevésbé néz ki bolondnak egy tanfolyamon.
– Anya, ti most barátnők lettetek?
– Ne túlozz, kislányom! – felelte Galina. – Egyelőre csak nem akarjuk megfojtani egymást. De ez is haladás.
Néhány héttel később Larisza Ivanovna valóban új recepttel érkezett a fiatalokhoz.
Ezúttal azonban előző nap telefonált, megkérdezte, megfelelő-e az időpont, és amikor belépett, büszkén elővett egy kis dobozt.
– Zsannácska, ezt neked készítettem. Sütőben sült zöldségek, kevés olívaolajjal. Galina szerint nagyon egészséges.
Zsanna megkóstolta.
– Ez nagyon finom!
Larisza arca felragyogott.
– Tényleg?
– Tényleg.
Igor is vett egy adagot.
– Anya, ez jobb, mint a régi borscsod!
– Na, azért ne essünk túlzásba! – tiltakozott az asszony, de már ő is nevetett.
Az ebéd végén Larisza felállt, összeszedte a dobozokat, és elindult az ajtó felé.
A küszöbnél megállt, majd visszafordult.
– Tudjátok, mit? Régen azt hittem, attól vagyok jó anya, ha mindenről tudok, mindent ellenőrzök, és mindig kéznél vagyok. De most rájöttem valamire.
Igor kíváncsian nézett rá.
– Mire, anya?
Larisza elmosolyodott.
– Arra, hogy sokkal jobb érzés, amikor azért nyitjátok ki nekem az ajtót, mert örültök, hogy jöttem, nem pedig azért, mert van hozzá kulcsom.
Zsanna odalépett hozzá, és először ölelte meg igazán.
Larisza meglepetten állt egy pillanatig, majd szorosan visszaölelte.
És amikor aznap este Galina felhívta, hogy megkérdezze, milyen volt a családi ebéd, Larisza boldogan újságolta:
– Képzeld, Galina, Zsanna megölelt!
– Na látod! – nevetett Galina. – Ehhez nem is kellett kulcsot másoltatnod!
Larisza egy pillanatra elhallgatott, aztán maga is felnevetett.
– Tudod, mi a legfurcsább? Most először érzem úgy, hogy valóban szívesen látnak abban a lakásban.
Mert végül megértette, hogy egy anya szeretetét nem az bizonyítja, hány ajtót tud kinyitni a gyermeke életében, hanem az, hogy képes-e tiszteletben tartani azokat az ajtókat is, amelyeket a gyermeke már maga szeretne kinyitni.
