– Anyámmal már azt is kiszámoltuk, mire fog elmenni a pénzed!
– Pontosan. A prémiumodból kijönne egy alapfelszereltségű drón három tartalék akkumulátorral – jelentette ki Herman elégedetten.
Albina megállt az előszoba küszöbén.
Lassan lerúgta a csizmáját, a kesztyűjét ledobta a komódra, majd a hátát a falnak támasztotta. A halántéka lüktetett, a torka kapart. Tizenkét órája nem hallott mást, csak panaszokat, káromkodást, segélykéréseket és kétségbeesett telefonhívásokat.
Reggel egy kilencemeletes házban szétrepedt egy felszállóvezeték. A szerelők közül kettő eltűnt, a lakók pedig úgy telefonáltak az ügyeletre, mintha Albina személyesen dugaszolta volna el a csöveket.
Délben egy lift ragadt be egy terhes nővel.
Délután pedig zárlatos lett egy pincei elosztószekrény.
Albina egész nap mások vizes lakásait, elromlott liftjeit és kiégett vezetékeit mentette.
Most végre csak egy forró zuhanyra és néhány perc csendre vágyott.
Ehelyett otthon pénzügyi bizottság várta.
Herman kényelmesen terpeszkedett a kanapén. Az ölében vadonatúj tablet világított, rajta egy internetes áruház oldala és egy méregdrága, fekete, professzionális kamerás drón képe.
Mellette anyósa, Ella Prokofjevna ült, a lábára vastag gyapjútakarót terítve. Az ölében egy iskolai füzet hevert. A lapokon gondosan vezetett számok sorakoztak.
– Gyere csak, Albinácska – szólalt meg békés hangon az asszony.
Albina közelebb lépett.
– Jól hallottam az előbb?
– Ti ketten az én megkeresett pénzemet osztjátok fel?
Herman felnézett a tabletről, majd lustán elmosolyodott.
– Nem osztjuk fel. Családi költségvetést tervezünk.
– Az én éves prémiumom nem családi költségvetés.
Ella Prokofjevna felhúzta a szemöldökét.
– Hogyhogy nem? Hát család vagytok!
– Egy családban minden egy fazékba kerül.
– Amit az ember megkeres, azt haza kell hozni, nem eldugni valahová.
Albina fáradtan elmosolyodott.
– És ki mondta el nektek, hogy megkapom a prémiumot?
Herman elégedetten felhorkant.
– A falnak is füle van.
– Összefutottam a boltban Kirával a bérszámfejtésről. Beszélgettünk, és valahogy szóba került, hogy kifizették neked a tizenharmadikat a túlórák miatt.
– Ráadásul emelt szorzóval.
Ella Prokofjevna helyeslően bólogatott.
– Látod, Albina? Isten is azt akarja, hogy értelmesen használd fel.
– Ha elköltöd, nyoma sem marad.
– Ruhát veszel, egy év múlva megint kell.
– De egy jó befektetés örökre megmarad.
Albina közelebb ment az asztalhoz.
– Miféle befektetés?
– És mi köze ehhez három akkumulátornak?
Herman arca azonnal felderült. Felült, majd a tabletet a felesége felé fordította.
A kijelzőn egy hatalmas, fekete drón forgott lassan.
– Nekem fejlesztenem kell az ingatlanos üzletet! – jelentette ki lelkesen.
– A konkurencia óriási. A régi módszerek már nem működnek.
– Ma már senkit sem érdekel, ha telefonnal lefotózol egy panelházat.
– Nekem légi panorámák kellenek! Lakóparkok, családi házak, új építésű negyedek madártávlatból!
Albina néhány másodpercig csak nézte.
– Madártávlatból?
– Herman, az elmúlt fél évben egyetlen üzletet kötöttél.
– Egy kis garzon eladását, ahol még a meleg víz is akadozik.
– Most ezt is drónnal akarod eladni?
Herman bosszúsan megvonta a vállát.
– Ne gúnyolódj!
– Rossz a piac. Kevesebb a vásárló.
– Ha komoly ügyfeleket akarok, komoly megjelenés kell.
– Egy profi drón háromszorosára emeli a bevételemet.
– Ez a közös jövőnkbe való befektetés!
Albina a képernyő alján látható összeget nézte.
Pontosan akkora volt, mint az egész éves prémiuma.
Az a pénz, amit tizenkét órás műszakokkal, éjszakai riasztásokkal, ünnepnapokon és hétvégéken keresett meg.
– Tehát értem – mondta halkan.
– Én egész évben emberek ordítozását hallgattam a hideg radiátorok miatt.
– Ellenőrzésekkel küszködtem.
– Fagyban, éjszaka is kimentem az alállomásokhoz.
– Te pedig fogtad az én pénzemet, és egy távirányítós játékra akarod költeni?
– Albina, miért kell mindent ennyire lealacsonyítani? – szólt közbe sértetten Ella Prokofjevna.
– A fiú keresi a helyét.
– Próbálkozik.
– Most nehéz idők járnak.
– Egy férfinak szüksége van arra, hogy szárnyaljon, te pedig állandóan visszahúzod a földre.
Albina lassan az anyósára nézett.
– Ella Prokofjevna, és hol vannak a korábbi szárnyai?
Az asszony azonnal megmerevedett.
– Ne kezdjük el a múltat bolygatni!
– Dehogynem. Pontosan azt fogjuk tenni.
Albina hangja nyugodt maradt.
– Három évvel ezelőtt videokártyákat kellett venni, mert Herman „online pénzkereseti lehetőséget” talált.
– Telepakolta velük az erkélyt.
– A vezetékek zúgtak, a ventilátorok egész éjjel üvöltöttek.
– Aludni sem lehetett.
– És mi lett belőle?
Herman legyintett.
– Összeomlott a piac. Ilyen előfordul.
– A kártyákat végül nevetséges összegért adtuk el.
– A tartozást pedig tizennégy hónapig én fizettem a fizetésemből.
Herman elfordult.
Albina azonban nem állt meg.
– Aztán jött az autókozmetikai vállalkozás.
– Megvette a drága vegyszereket, amelyek aztán beáztak a garázsban.
– Most pedig jön a drón.
– Mert ez most más! – csattant fel Herman.
Felugrott a kanapéról.
– Teljesen más szint!
– Elvégeztem egy online légi fotózási tanfolyamot!
– Már beszéltem a kereskedővel. Holnap reggelig kell előleget fizetnem.
– Ha nem utalunk, más viszi el a gépet.
– Küldöm a számlaszámot. Utalj most!
Albina nem mozdult.
Csend lett.
Majd lassan visszanyúlt az előszobában lógó kabátja zsebébe.
Kivett két összehajtott papírt.
Visszament a nappaliba, és letette őket az asztalra.
– Nincs rá pénz, Herman.
A férfi felkapta az egyik lapot.
Elolvasta.
Az arca néhány másodperc alatt megváltozott.
– Mi ez?
– Radiátorok.
– Rézcsövek.
– Új elektromos vezetékek.
Albina nyugodtan nézett rá.
– A rendelést a műszakom után adtam le.
– Holnap reggel kezdik a lakás teljes fűtési és elektromos felújítását.
Ella Prokofjevna elsápadt.
– Micsoda?
– Milyen felújítást?
– A régi öntöttvas radiátorok negyvenévesek – magyarázta Albina.
– Rozsdásak, részben el vannak tömődve.
– Télen hősugárzókkal fűtünk.
– Az elektromos hálózat pedig nem bírja el, ha egyszerre megy a mosógép és a vízforraló.
– Én nap mint nap látom a jelentéseket a vezetékek miatt kigyulladt lakásokról.
– A saját otthonomban nem fogok várni addig, amíg nálunk is megtörténik.
Herman ökölbe szorította a kezében a számlát.
– Az egész prémiumodat erre költötted?
– Nélkülem?
Albina ránézett.
– A saját pénzemet költöttem.
– A saját lakásomra.
– A saját otthonomra.
– És a saját gyerekem biztonságára.
– Te meg a drónodra várhatsz.
Herman szinte remegett a dühtől.
– Te ezt komolyan gondolod?
– Hogyne.
– Önző vagy!
– Megkeseredett, korlátolt nő!
– Direkt tönkre akarod tenni az életemet!
– Csak azért, mert nem akarod, hogy végre kitörjek ebből a nyomorból!
Albina felvonta a szemöldökét.
– Nem.
– Azt akarom, hogy egyszer végre a saját pénzedből törj ki belőle.
Ella Prokofjevna közben már a szívéhez kapott.
– Gyere, Herman, menjünk.
– Ennek a nőnek nincs lelke.
– Egy kődarab.
– A saját férjétől sajnálja a pénzt!
Albina már a konyha felé indult.
– Mondhattok, amit akartok.
– Holnap nyolckor jönnek a szerelők.
– Addig el kell pakolni a bútorokat az előszobából.
Megállt az ajtóban, majd hátranézett.
– És segíteni fogsz, Gera.
Herman megmerevedett.
Az elmúlt években megszokta, hogy egy kis sértődés, egy kis bűntudatkeltés, egy kis „mi már nem is számítunk neked?” után Albina előbb-utóbb enged.
Most azonban semmi sem történt.
A férfi csak állt a nappali közepén, ökölbe szorított kézzel.
Először érezte úgy, hogy a megszokott fegyverei hatástalanok.
Három hónappal később a lakás teljesen megváltozott.
Az új radiátorok egyenletesen ontották a meleget. Az elektromos szekrényben korszerű biztosítékok sorakoztak. A falakon még friss vakolat illata érződött.
És ami a legfontosabb: Albina végre nyugodtan tudott hazamenni.
Herman drónja soha nem érkezett meg.
A kiszemelt ingatlanprojektet egy vidéki stúdió vitte el, és kiderült, hogy a világ mégsem állt meg attól, hogy Herman nem készített róla légi panorámát.
A férfinak pedig újra kellett kezdenie.
Elhelyezkedett egy nagy ingatlanközvetítő cégnél egyszerű értékesítőként.
Reggelente időben kellett kelnie.
Dolgoznia kellett.
Ügyfelek után járnia.
Telefonálnia.
Lakásokat mutatnia.
És ha késett, levontak a fizetéséből.
A régi autójára sem kapott több pénzt Albinától.
Ha javítani akarta, meg kellett keresnie rá a pénzt.
Ella Prokofjevna sem jelent meg többé a füzetével és a gondosan kiszámolt „családi költségvetésekkel”.
Néha összefutottak az udvaron.
Az asszony ilyenkor csak biccentett.
Albina pedig ment tovább.
Már nem próbált magyarázkodni.
Nem bizonygatta, hogy igaza van.
Nem kért engedélyt ahhoz, hogy a saját munkájának gyümölcséről maga döntsön.
Mert végre megértette: aki egész életében mások házait, csöveit, vezetékeit és problémáit menti, annak néha a saját otthonát is meg kell védenie — még akkor is, ha a legnagyobb veszély éppen a nappaliban ül a kanapén.
