Egy hónapos üzleti útra kellett mennem, és az egyik legnehezebb döntés volt, hogy egy idegen, új dada gondjaira bízzam az egyéves lányunkat, Lucyt.
Az aggódásom, hogy hogyan fogunk megélni egy ilyen hosszú időt egymás nélkül, elviselhetetlenné vált, ezért titokban kamera-rendszert telepítettem a házunkba.
Így próbáltam biztosítani magam, hogy figyelemmel kísérhessem a helyzetet és minden rendben legyen.
Miután több jelöltet is meghallgattunk, végül Sarah, egy fiatal, 22 éves orvostanhallgató tűnt a legalkalmasabbnak. Ahogy belépett a házba, azonnal megnyerte Lucy szívét.
A kislány nevetett, amikor Sarah játékos módon beszélgetett vele, és láttuk, hogy gyorsan kapcsolatba léptek egymással.
Kevin is lenyűgözött, de bennem még mindig voltak kétségek, főleg, mivel Sarah fiatal volt és hiányzott belőle a tapasztalat.
Emellett ő egy nagyon vonzó nő volt, ami miatt azt kérdeztem magamtól, vajon képes lesz-e valóban felelősségteljesen vigyázni Lucyra.
Az első néhány napunk nyugodtan telt, és minden rendben volt. Kevin mindennap küldött képeket és videókat, amin Lucy boldogan játszott Sarah-val.
Ám egy este, amikor már nagyon fáradt voltam, úgy döntöttem, hogy megnézem a felvételeket a kamerákon. Az egyik felvételen Lucy hirtelen légzési nehézségekkel küzdött, és látszott rajta, hogy pánikban van.
Sarah azonnal odarohant, hogy segítsen neki, de amitől megdermedtem, az volt, hogy Kevin ott ült a hálószobában, és nem mozdult. Teljesen megdermedt a pániktól.
A szívem hevesen vert, miközben próbáltam elérni Kevin-t a telefonon, de nem válaszolt. Végül, amikor visszahívott, azonnal elmondta, hogy Lucy egy komoly rohamot élt át, de Sarah tudta, mit kell tennie.
Megnyugtatta, hogy mindent megtett a kislány érdekében, és hogy nem történt komoly baj.
Én, bár a szorongásom enyhült, még mindig éreztem a bűntudatot és a hálát, hogy Sarah ott volt, és hogy ő mentette meg Lucy-t.
Másnap reggel az első járattal hazarepültem, és ahogy beléptem az ajtón, azonnal Lucy karjaimba zártam. Az öröm és a megkönnyebbülés könnyek formájában öntötte el az arcomat.
Kevin, akit a fáradtság és a félelem jelei árnyékoltak, lassan közelebb lépett, és bocsánatot kért. „Sajnálom, hogy így kellett megtudnod, de a legfontosabb, hogy Lucy most már biztonságban van.”
Aztán, miután megnyugodtam, személyesen is megköszöntem Sarah-t. Ő egy kicsit zavarban volt, de láttam, hogy őszintén örül annak, hogy segíthetett.
„Nem csak Lucy életét mentetted meg,” mondtam neki. „Hanem a családunkét is. Nem tudom, hogyan háláljuk meg.”
Sarah csodálatosan teljesítette, amit vártunk tőle, és bebizonyította, hogy hibáztam, amikor kételkedtem benne. Nemcsak egy dada lett, hanem egy fontos szereplő a családunk életében.
Néhány nap múlva, miután mindent megbeszéltünk, Kevin és én meghívtuk Sarah-t, hogy maradjon velünk hosszú távon. „Szeretnénk, hogy a családunk része legyél” – mondtuk neki.
Az arca felragyogott, és boldogan igent mondott. Azóta ő az életünk elválaszthatatlan része.
Ez az élmény megtanított minket, hogy a bizalom nem mindig arról szól, hogy azonnal megértsük a másikat, hanem hogy hogyan reagálunk nehéz helyzetekben.
És mi, mint család, sokkal erősebbek lettünk, mert tudjuk, hogy mindig számíthatunk egymásra.
