– Na, akkor mégis ki húzta le a másikat, mint a répát, Zsanna?
Dénes két utcával arrébb állította le az autót. Közelebb egyetlen szabad parkolóhely sem akadt. Nina szó nélkül felhúzta a kabátja cipzárját egészen az álláig, majd megigazította a gallérját. A csípős szél úgy vágott át rajta, mintha jégdarabokkal dobálták volna.
– Figyelj, Nin – Dénes elfordította a kulcsot, de még mindig nem szállt ki. – Nem lehet, hogy egy kicsit túltoltuk?
– Mit?
– Hát ezt az egészet. Anya valami komoly ajándékot kért, mi meg… – a férfi a hátsó ülésen lévő szürke dobozra pillantott. – Egy ilyen dobozzal állítunk be.
– Nem toltuk túl.
– Zsanna megint jelenetet rendez majd.
– Valószínűleg.
– Tudod, milyen. Mostanában úgy viselkedik, mintha minimum egy milliárdos családjába született volna.
Nina felvonta a szemöldökét.
– Adminisztrátor egy autómosóban.
– Tudom.
– Nyugtát ad, időpontokat egyeztet, és kávét kínál azoknak, akik várnak az autójukra.
Dénes elmosolyodott.
– Ezt ne mondd neki.
– Nem fogom. De attól még nem lesz egy olajvállalat tulajdonosa.
A férfi sóhajtott.
– Anyának viszont valahogy mégis sikerült elhitetnie magával.
Nina hátranyúlt, és kivette a vastag, szürke dobozt.
– Piroska néni pontosan meghatározta az új családi szabályokat – mondta nyugodtan. – Nincs több apró ajándék. Nincs több jelképes összeg. Nincs több egyszerűség. Mostantól komoly dolgokat adunk. Magas szintet kell tartani.
– És mi tartjuk?
– Harmincnyolcezer forintos légtisztítóval? Szerintem igen.
Dénes elhúzta a száját.
– Nekem még mindig soknak tűnik.
– Anyád allergiás lett. Az orvos ezt javasolta. Szerintem ez fontosabb, mint az, hogy Zsanna mit gondol róla.
A férfi bólintott.
– Menjünk.
A keskeny járdán egymás mellett indultak el. Nina maga cipelte a dobozt. Nem volt könnyű, de nem adta oda Dénesnek.
Az egész ajándékötlet tőle származott. Nem akart versenyezni Zsannával. Egyszerűen csak olyasmit akart adni, aminek valóban hasznát veszik.
A család viszont az utóbbi időben furcsán megváltozott.
Piroska egy hónappal korábban bejelentette, hogy ezentúl másképp kell ünnepelniük. Dénes és Zsanna születésnapja mindössze öt nap különbséggel volt, ezért az anyjuk úgy döntött, hogy közös nagy ünnepséget tartanak.
Régebben ez egyszerűen ment.
Kimentek a telekre, húst sütöttek, beszélgettek, nevettek. Volt, aki borítékban adott egy kis pénzt, más ajándékkártyát vitt.
De Piroska szerint ennek vége.
– Mi nem vagyunk már kispályások – jelentette ki telefonon. – Ideje, hogy a család színvonalat mutasson.
Nina akkor nem szólt semmit.
Most azonban már sejtette, hogy ez az este nem a családi szeretetről fog szólni.
A „Zöld Nyárs” étterem különtermében már ott ült Piroska.
Bordó függönyök, nehéz faasztalok, sült hús illata és túl hangos zene fogadta őket. Piroska a terem végében foglalt helyet, mintha valamilyen ünnepély főszereplője lenne.
Amikor meglátta Ninát és Dénest, először az órájára pillantott.
– Késtetek.
– Dugó volt – felelte Dénes.
– Szombaton?
Piroska ezután a szürke dobozra nézett.
Az arca azonnal megváltozott.
– Ez meg micsoda?
– Ajándék – felelte Nina.
– Ajándék? – Piroska végigmérte a dobozt. – És csomagolás nélkül?
– A tartalom fontosabb.
– Ezt azért ne nekem mondd.
Dénes kihúzta Nina székét.
– Ülj le, anya. Majd később mindent megnézünk.
Piroska még néhány másodpercig méregette a dobozt, majd sértetten elfordult.
– Remélem, legalább nem valami olcsó vacak.
Negyven perccel később megérkezett Zsanna.
Nem belépett a terembe, hanem szinte bevonult.
Leopárdmintás blúzt viselt, a fülében hatalmas aranyszínű fülbevalók lógtak. Egyik kezében a telefonját szorongatta, a másikban pedig egy óriási, elegáns papírtáskát.
A táska oldalán egy világhírű európai márka logója díszelgett.
Már az első pillanatban megcsapta Ninát az erős, szúrós vegyszerszag.
Nina építési költségvetésekkel dolgozott. Évek óta ellenőrzött számlákat, anyagokat, cikkszámokat, beszállítókat. Megtanulta felismerni az olcsó ragasztók és silány műanyagok jellegzetes szagát.
Ezt a szagot lehetetlen volt nem észrevenni.
– Borzalmas volt a forgalom! – jelentette ki Zsanna, miközben ledobta a táskát az asztalra. – Komolyan mondom, tele van a város szerencsétlenekkel. Mindenki hitelre vett valami ócska autót, aztán azt hiszi, hogy fontos ember.
– Mi is nehezen jutottunk el idáig – mondta Dénes.
Zsanna már nem figyelt rá.
– Tegnap is bejött egy pasi egy hatalmas terepjáróval. Elkérte a számomat.
Piroska kíváncsian előrehajolt.
– És?
– Mondtam neki, hogy előbb vegyen magának rendes autót.
Piroska elégedetten felnevetett.
– Az én lányom nem adja alább.
Nina csendben kanalazta a levest.
– Zsanna már egészen más körökben mozog – folytatta Piroska. – Komoly emberekkel találkozik.
– Persze – mondta Nina.
Zsanna rögtön ránézett.
– Valami problémád van?
– Semmi.
– Mert te egész nap számokat nézegetsz egy irodában. Nekem legalább van életem.
– Én költségvetéseket készítek nagy lakóparkokhoz.
– Ugyan már! – legyintett Zsanna. – Mindenki tud számokat pötyögni egy számítógépbe.
Dénes megfeszült.
– Zsanna, hagyd már.
– Miért? Csak beszélgetünk.
Piroska közben felemelte a poharát.
– Na, elég a munkáról. Jöjjön az ajándékozás! Zsanna, mutasd meg nekik, hogyan kell.
Zsanna arcán elégedett mosoly jelent meg.
Kinyitotta a hatalmas papírtáskát, és előhúzott belőle egy fényes, zöld dobozt.
– Külföldről rendeltem – jelentette ki. – Limitált kollekció.
Dénes átvette.
A dobozból egy sötétkék férfi kézitáska került elő. Az elején hatalmas, fényes fémembléma díszelgett.
– Na? – kérdezte Zsanna. – Ilyet nem kapsz minden sarkon.
– Köszönöm – mondta Dénes.
– Vigyázz rá. Ez nem valami piaci vacak.
Nina közelebb húzta magához a táskát.
A szag most már szinte maró volt.
Megnézte a varrásokat.
A cérna itt-ott kilógott.
A cipzár ferdén futott.
Az embléma mellett apró karcolások látszottak.
És amikor megfogta a fogantyút, érezte, hogy az anyag túl könnyű.
– Mi az? – kérdezte Zsanna élesen.
– Semmi.
Piroska előrehajolt.
– Na, most ti jöttök.
Dénes a szürke dobozhoz nyúlt.
Átnyújtotta Zsannának.
A nő feltépte a ragasztószalagot, belenézett, majd néhány másodpercig szó nélkül bámult.
Aztán felnevetett.
– Ez komoly?
– Mi az? – kérdezte Dénes.
– Légtisztító?
– Igen.
– Ezt nevezitek ajándéknak?
Piroska már csóválta is a fejét.
– Én mondtam, hogy valami olcsó dolgot hoznak.
– Nem olcsó – felelte Dénes.
– Ugyan már! – csattant fel Zsanna. – Egy darab műanyag.
– Anya allergiája miatt vettük – magyarázta Dénes. – Az orvos azt mondta, sokat segíthet.
– Persze – vágott közbe Piroska. – Biztos akciósan találtátok.
– Harmincnyolcezerbe került – mondta Dénes.
– Harmincnyolc?! – Zsanna felnevetett. – Akkor különösen nevetséges.
– Miért?
– Mert mi tényleg költöttünk rád.
Zsanna a táskára mutatott.
– Ez egy prémium darab. Nem egy konyhai kütyü.
Piroska is bekapcsolódott.
– Mi mindig próbálunk egymásnak örömet szerezni. Ti pedig hoztok valami… valami ilyen műanyagot.
Nina letette a villáját.
– Befejeztétek?
– Tessék? – kérdezte Piroska.
– Csak szeretném tudni, mikor mondhatom el, hogy mi van a táskában.
Zsanna arca megkeményedett.
– Ne nyúlj hozzá.
Nina már a kezében tartotta.
– Miért?
– Mert drága.
– Pont ezért.
Megfogta a cipzárt.
Lassan végighúzta.
A cipzár félúton megakadt.
Nina egy kicsit erősebben húzta.
A fogak egyszer csak szétnyíltak.
A teremben néhány másodpercre csend lett.
– Te tönkretetted! – sikított fel Zsanna.
– Én?
– Igen!
– Akkor valószínűleg nem volt túl jó minőségű.
– Add ide!
Zsanna megpróbálta kirántani a kezéből, de Nina már megfordította a táskát.
A belsejében egy fehér címke bukkant elő.
Rajta kínai karakterek és egy vonalkód.
Nina elővette a telefonját.
– Mit csinálsz? – kérdezte Piroska.
– Ellenőrzöm.
Megnyitotta a keresőt, majd a kamerát a címkére irányította.
Néhány másodperc.
A telefon képernyőjén megjelentek a találatok.
Nina elmosolyodott.
– Érdekes.
– Mi? – kérdezte Dénes.
Nina elfordította a telefont Piroska felé.
– Ezt nézd meg.
Piroska hunyorogva közelebb hajolt.
– Mi ez?
– Ugyanaz a táska.
– És?
– Nyolcszáz rubelnek megfelelő összegért.
Zsanna elsápadt.
– Hazudsz.
– Nem.
Nina lefelé görgetett.
– Ingyenes szállítás. Közvetlenül egy kínai raktárból.
Aztán felolvasta a vélemények egyikét.
– „A festék egy hét után kopik. A cipzár másnap elromlott.”
Dénes lassan a táskára nézett.
– Hát… ez gyorsan beigazolódott.
Az egyik szomszédos asztalnál valaki felnevetett.
Zsanna úgy tett, mintha nem hallotta volna.
– Ez biztos hamis oldal.
– Lehet – mondta Nina nyugodtan. – De akkor nézzük meg a másikat.
Megnyitotta a banki alkalmazását.
– Itt van a mi vásárlásunk.
Piroska már nem szólt.
Nina megmutatta a bizonylatot.
– Harmincnyolcezer forint.
Zsanna mereven nézte a képernyőt.
– Svájci gyártó. Sorozatszám. Garancia. Számla. Minden ellenőrizhető.
Dénes hátradőlt.
Most már nem kellett magyarázkodnia.
Nina visszatette a telefonját a zsebébe.
– Szóval még egyszer: ki is húzta le a másikat, mint a répát, Zsanna?
Senki nem válaszolt.
Piroska a poharát nézte.
Zsanna a tányérját.
A drága táska pedig ott feküdt közöttük, szétnyílt cipzárral, lelógó cérnaszálakkal és a kínai címkével.
Nina végül visszatolta a táskát Zsanna elé.
– A státuszodat visszaadhatod az eladónak. Nekünk nincs rá szükségünk.
Dénes elfordult az ablak felé, hogy elrejtse a mosolyát.
Az este hátralévő része egészen más hangulatban telt.
Zsanna többé nem mesélt terepjárós férfiakról.
Piroska sem beszélt magas színvonalról.
Csendben ettek, néha az időjárásról beszéltek, és mindenki gondosan kerülte azt a témát, amely néhány perccel korábban még olyan fontosnak tűnt.
Egy hónappal később Piroska felhívta Dénest.
Azt mondta, elfogyott otthon néhány élelmiszer, és megkérte a fiát, hogy hétvégén vigyen neki bevásárolni.
Az ominózus vacsorát egyszer sem említette.
Zsanna pedig néhány héttel később új fényképet töltött fel a közösségi oldalára.
A képen egy másik, „világmárkás” táska lógott a vállán.
A kép alá ezt írta:
„Titkos rajongótól. Egy nő megérdemli a minőséget.”
Nina közben hazavitte a légtisztítót.
A hálószobájában állította fel, bekapcsolta, és este, amikor lefeküdt, érezhetően frissebbnek tűnt a levegő.
Mosolyogva húzta magára a takarót.
Mert azon az estén nemcsak egy ajándék valódi értéke derült ki, hanem az is, hogy a legdrágábbnak tűnő dolgok között néha éppen az az egyetlen, amelyik valóban ér valamit, amit nem lehet egy feltűnő logóval eladni.
