A fekete kötény olyan hosszú volt, hogy majdnem Okszana térdéig ért. A tizenhat éves lány két ujjal fogta a gyűrött anyagot, mintha még reménykedne benne, hogy a nagyanyja mindjárt elveszi tőle, és azt mondja, csak tréfált.
– Nagymama, én is vendég vagyok… – mondta halkan. A háta mögött összekoccant két pezsgőspohár a polcon. – A világos ruhámat vettem fel. Össze fogom piszkítani.
– Majd kimosod. Nem vagy te hercegnő! – csattant fel Karolina Terentyevna, és eligazította a fodrot a lila blúzán. – A vőlegény rokonai a fővárosból jöttek. Minden szék számít. Te legalább hasznossá teheted magad, és megspórolunk egy felszolgálót.
Darina a raktár ajtajában állt. Tíz percet késett. Ennyi ideig keresett parkolóhelyet, aztán átsietett a földszinti üzletsoron. Kirill és Okszana addig felmentek az emeletre. Darina útközben még arra gondolt, milyen jó volna végre leülni melléjük, és egy estére elfelejteni, mennyibe került ez az egész.
Kirill húga, a huszonhét éves Irina ment férjhez. A vőlegény, Marat tehetős családból származott, Karolina pedig annyira le akarta nyűgözni a násznépet, hogy a város legdrágább panorámaéttermét foglalta le. Három nappal az esküvő előtt derült ki, hogy a befizetett előlegből mindössze néhány tál felvágottra és hideg előételre futja. A meleg fogásokra és a felszolgálásra már nem maradt pénz.
Kirill két estén át kérlelte Darinát, hogy mentse meg az esküvőt. Darina főkönyvelőként dolgozott egy építőipari cégnél, és pontosan tudta, mekkora összegről van szó. Készpénzt nem adott az anyósának. Aznap, egy órával a vendégek érkezése előtt, a saját kártyájával egyenlítette ki a számlát az étterem vezetőjénél. A hosszú nyugta még mindig ott lapult a bézs zakója zsebében.
– Mi folyik itt? – kérdezte.
Karolina hátra sem fordult. Már Okszana dereka köré húzta a kötény pántját.
– Végre megjöttél. Kösd meg hátul, nekem friss a manikűröm. A sarokasztalhoz már ki kellene vinni az előételeket.
Okszana felnézett az anyjára. A szeme sarkában könny ült, de olyan erősen szorította össze a száját, hogy az álla beleremegett.
– Anya, a nagyi azt mondta, nekem nincs helyem odabent. Irina néni meg azt, hogy ne legyek útban.
Darina kioldotta a kötényt, lehúzta a lányáról, és a fémasztalra dobta.
– A saját nagynénje esküvőjére jött. Tizenhat éves. Maga tényleg ki akarja küldeni a vendégek közé tálcákkal?
– Ugyan, fiatal, egészséges, nem törik bele a dereka! Hallanád, mennyit kértek volna még egy pincérért.
– És a helye?
– Azt is megspóroljuk – felelte Karolina olyan természetességgel, hogy Darina egy pillanatig csak nézett rá. – Marat rokonai repülővel jöttek. A díszvendégek asztalához mégsem ültethetem oda közéjük Okszanát.
Ekkor préselte be magát az ajtón Kirill a szűk, homokszínű zakójában. Amikor meglátta a kötényt az asztalon, lesütötte a szemét.
– Tudtál róla? – kérdezte Darina.
– Marat nagynénje bejelentés nélkül érkezett a két gyerekével. Anyám próbálta megoldani az ültetést.
– Láttad, hogy kiküldi a lányodat a konyhába?
Kirill a terem felé pillantott, és lehalkította a hangját.
– Darin, kivisz két tál salátát, és kész. Az idegenek úgysem tudják, kinek a lánya.
Okszana erre lehajtotta a fejét. Darina látta, ahogy a lánya két kézzel megmarkolja a szoknyáját.
– Te tudod, kinek a lánya – mondta a férjének. – Tőled ennyi is elég lett volna.
Három évvel korábban Karolina a nyaralójába hívta a barátnőit grillezni. A húst Darina vette, a zsíros nyársakat pedig a tizenhárom éves Okszanával akarták elmosatni egy hordó jéghideg vízben. Akkor Darina megfogta a lánya kezét, és hazavitte az első vonattal. Most, ahogy Kirill a padlót bámulta, eszébe jutott, milyen sokáig várt azon a délutánon is arra, hogy a férje utánuk jöjjön.
– Nézz már rá! – folytatta Karolina. – Ebben a kis ruhában olyan, mint egy szürke egér. Marat családjában minden nő selyemben van, fodrásztól jött. Irina egész életében nézegetni fogja azokat a képeket. Minek kellene rajtuk szégyenkeznie?
Okszana ajka megremegett.
– Menjünk haza, anya. Kérlek. Én oda már nem akarok bemenni.
Darina megsimította a lánya világosbarna fonatát.
– Gyere velem, kicsim. Először menjünk le innen.
Azzal felkapta a kötényt, és Kirill kezébe nyomta.
– A salátát a sarokasztalhoz kérik. Hallottad, milyen sokat számít, ha az ember besegít a családjának.
A férje a lépcsőnél érte utol őket.
– Vedd már el, az isten szerelmére! – suttogta, és visszanyomta Darina kezébe a kötényt. – Még meglátnak vele.
Darina összehajtotta a gyűrött anyagot, és a zsebébe csúsztatta.
A földszinti üzletsoron egy ezüstszínű estélyi ruha csillogott az egyik kirakatban. Vékony öv fogta össze a derekán, a szoknyája puhán omlott a földig. Darina már felfelé menet is észrevette. Akkor még csak arra gondolt, hogy Okszanának biztosan tetszene.
– Anya, láttad az árát? – kérdezte a lány, amikor beléptek az üzletbe.
– Láttam. Felpróbálod?
Okszana habozott, aztán eltűnt a próbafülkében. Amikor elhúzta a függönyt, az első mozdulata az volt, hogy a mellkasához emelje a kezét. Aztán megpillantotta magát a tükörben, és lassan leengedte.
Az eladó kibontotta a fonatát, és a vállára igazította a hullámos tincseket. Egy kevés szempillaspirált is tett rá. Okszana félénken megfordult, mire az ezüstszínű szoknya meglibbent körülötte. Ekkor mosolyodott el először aznap este.
– Nem túl feltűnő?
Darina a tükörben kereste a lánya tekintetét.
– Tetszik neked?
Okszana végigsimított a szoknyán, és bólintott.
– Akkor vedd fel. A másik ruhádat később elhozzuk.
Mire visszaértek az emeletre, szólt a zene, és a vendégek az első pohárköszöntőre vártak. Marat szmokingban ült a menyasszony mellett. Irina csillogó fejdísze minden alkalommal megvillant, amikor türelmetlenül a konyha felé fordult.
Okszana és Darina beléptek. A legközelebbi asztalnál elhalkult a beszélgetés. Okszana egy pillanatra megtorpant, aztán kihúzta magát, és az anyja mellé lépett.
– Hová megyünk? Minden hely foglalt.
Darina a menyasszonyi asztaltól két lépésre álló, magas támlájú székre nézett. Karolina magának tartotta fenn, közvetlenül Marat szülei mellett. A teríték előtt faragott fatábla állt, rajta egyetlen szó. „Díszvendégek.”
Darina a gyümölcsöstál mellé tette a táblát, és kihúzta a széket.
– Ülj le, kicsim.
Okszana leült, és gondosan eligazította a ruhája szélét. Marat édesanyja rámosolygott.
– Te vagy Irina unokahúga? Milyen szép vagy! Örülök, hogy végre megismerhetünk.
Okszana éppen válaszolni akart, amikor Karolina megjelent mögötte. Olyan lendülettel hajolt az asztal fölé, hogy a fülbevalója majdnem beleakadt egy borospohárba.
– Azonnal kelj fel a helyemről! – sziszegte. – Ki engedte meg, hogy így kiöltözz? Úgy nézel ki, mint egy karácsonyfa!
Irina a tollas szoknyáját markolva sietett oda. Marat felállt mellette, de a menyasszony rá sem nézett.
– Anya, vidd már el innen! Ez az én esküvőm! Miért kell ennek a gyereknek pont előttem parádéznia?
Karolina a szék támlájába kapaszkodott.
– Hallottad, amit mondtam? A konyhán várnak a tányérok!
Darina a lánya és az anyósa közé állt. Ekkor Kirill megragadta a könyökét. Az ujjai olyan erősen szorultak rá, hogy Darina összerezzent.
– Elég volt! – szűrte a fogai között. – Vidd vissza Okszanát a konyhába, mielőtt mindenki megtudja, mi folyik itt.
Darina kirántotta a karját.
– A lányod előtt állsz, Kirill. Nézz már rá!
– Az én fiamra te ne kiabálj! – harsogta Karolina.
A lemezlovas levette a hangerőt. Egy pillanattal később az egész terem hallotta, ahogy Karolina folytatja.
– Nézzék meg a menyemet! Egyetlen fillért sem tett bele az esküvőbe. Idehozta a lányát a készre, kicsicsázta, és még az én helyemre is odaültette! Én gürcöltem ezért az estéért, ők meg ingyen jöttek zabálni!
– Akkor dolgozzák le a vacsorájukat a konyhán, vagy menjenek el! – szólt közbe Irina. – Marat, hívd a biztonságiakat!
Marat az anyjára pillantott. A nő arcáról eltűnt az iménti mosoly.
Darina még mindig Kirillt nézte. Tizenhét év alatt számtalanszor hallotta tőle, hogy most engedjen, majd otthon megbeszélik. Egy pillanatig még most is azt várta, hogy a férje észreveszi, hogyan kapaszkodik Okszana a szék karfájába.
– Menj el, Darina – mondta Kirill hangosan. – Vidd Okszanát is. Ha ennyire semmibe veszed anyámat, nincs keresnivalótok itt az ő pénzén.
Darina egy pillanatra lehunyta a szemét. Aztán a zakója zsebébe nyúlt, és kivette a bankkártyáját meg a hosszú, összehajtott nyugtát.
– Étteremvezető úr, idejönne egy percre?
A férfi a bárpult mellől lépett oda hozzájuk, kezében a terminállal.
– Parancsoljon, Darina Vitaljevna. Szólhatok a konyhának, hogy kezdjék a meleg ételek felszolgálását?
– Még ne. Karolina Terentyevna az imént mindenki előtt elmondta, hogy ő fizette az esküvőt. A lányommal pedig állítólag az ő költségére vacsorázunk.
Kisimította a nyugtát az asztalon.
– Egy órája erről a kártyáról fizettem ki a teljes bankettszámlát és a felszolgálást. A meleg ételek még a konyhán vannak. Kérem, térítse vissza az összeget a kártyámra.
Karolina szája szétnyílt. A tekintete a nyugtáról Marat szüleire rebbent.
– Darina, tedd el azt a papírt. A nászék is látják!
– Hallották az előbbieket is – felelte Darina, és átnyújtotta a nyugtát.
– Darina, várj! – Kirill az asztalhoz ugrott. – Anyának csak az előételekre futotta. Miből fogjuk kifizetni a vacsorát?
A teremben olyan csend lett, hogy a távolabbi asztaloknál is hallották a kérdést. Karolina a fiára meredt. Kirillnek csak ekkor esett le, mit mondott ki mindenki előtt.
– Ezt most beszéld meg anyáddal – felelte Darina.
A terminál sípolt, majd keskeny papírcsík bújt elő belőle. Az étteremvezető letépte, átadta Darinának, és Karolinához fordult.
– A visszatérítést elindítottam. A bankett fennmaradó összegét tizenöt percen belül rendezniük kell. Addig a konyha vár a meleg fogásokkal. Ki fizeti a számlát?
Irina a fejdíszéhez kapott.
– Anya, te megesküdtél Maratnak, hogy mindent kifizettél! A borítékokban nincs ennyi!
Karolina előbb Kirilltől követelte a hitelkártyáját, aztán Darinához fordult. A hangja hirtelen egészen elvékonyodott.
– Darina, kérlek. Fizesd vissza. Hiszen egy család vagyunk.
Darina a zsebébe nyúlt, elővette a fekete kötényt, és letette az anyósa elé. A keményítő fehér foltjai élesen látszottak az asztalterítőn.
– Tessék, Karolina Terentyevna. Magánál maradt a vacsora.
Aztán Okszanához fordult, és felé nyújtotta a kezét.
– Gyere, kicsim. Keressünk egy helyet, ahol nyugodtan megvacsorázhatunk.
Okszana felállt. A kijáratnál Darina azt hitte, a lánya visszanéz majd, de Okszana csak közelebb húzódott hozzá, és belékarolt. Így mentek le a lépcsőn, miközben odafent Irina és Karolina egymás szavába vágva próbálták megmagyarázni Marat családjának, hová lett a pénz.
A parkolóban Darina elkérte Kirilltől a lakáskulcsot. A férje még belekezdett egy mondatba arról, milyen nehéz helyzetbe hozta őt az anyja előtt. Darina nyitva tartotta a tenyerét. Kirill végül beleejtette a kulcsot. Másnap reggel a holmiját költöztetők vitték át Karolina kétszobás lakásába.
Az esküvőn Karolinának a vendégek szeme láttára kellett felbontania a nászajándékba kapott borítékokat. A pénz így sem volt elég, végül a fővárosból érkezett rokonoktól kért kölcsön. A nászút elmaradt, és Irina hetekig nem szólt az anyjához.
Három héttel később Kirill még mindig minden este telefonált. Panaszkodott, hogy az anyja elviszi a fél fizetését az esküvői tartozásra, és üres tésztát tesz elé vacsorára. Egyik este Darina épp két tányért rakott az asztalra, amikor újra felvillant a férje neve a kijelzőn. Okszana ösztönösen elhallgatott a mondat közepén.
Darina lenémította a telefont, leült a lányával szemben, és megkérte, hogy folytassa.
Okszana egy pillanat múlva már újra mesélt, és azon az estén végre senki kedvéért nem kellett halkabbra fognia a hangját.
