A telefon hajnali fél háromkor rezdült meg. Rövid, tompa vibrálás volt, mintha valaki egyszer, óvatosan megkopogtatta volna a hálószoba ajtaját. Larissza felriadt, de nem mozdult azonnal. Néhány másodpercig a sötétet figyelte, és hallgatta a mellette fekvő férje egyenletes lélegzetét.
Gyenyisz a fal felé fordulva aludt. A takaró lecsúszott a válláról, egyik keze a párna mellett hevert. Minden olyan békésnek tűnt, hogy Larissza majdnem elhitte: csak álmodta az egészet.
A telefon újra megremegett.
A hang a folyosóról érkezett.
Larissza mezítláb lépett ki a hálószobából, és megállt az előszobai szekrény előtt. Gyenyisz munkakabátjának zsebében valami kitartóan vibrált. Benyúlt, és egy olcsó, régi okostelefont húzott elő. Soha nem látta még ezt a készüléket a férje kezében.
A kijelzőn egy név nélküli szám villogott.
Larissza gondolkodás nélkül fogadta a hívást.
– Miért nem jöttél el? – kérdezte egy nő halk, türelmetlen hangon. – Már két órája várok rád.
Larissza ujjai megfeszültek a telefon körül.
A hangot azonnal felismerte. Aljona volt az, a távoli unokatestvére, akit gyerekkora óta a húgaként szeretett. Ugyanaz a hang, amelyből máskor mindig áradt a panasz: a bérleti díj, a beszállítók, a meghibásodott sütő, az igazságtalan emberek és az egész világ ellen.
Most azonban nem panaszkodott. Számonkért.
– Gyenyisz, hallasz engem? – kérdezte újra.
Larissza egyetlen szót sem szólt.
– Holnap aláírja a papírokat, és vége. Én ezt már nem bírom tovább. Vagy te intézed el, vagy mindent elmondok neki magam.
Larissza megszakította a hívást.
A telefon rögtön újra rezegni kezdett. Kikapcsolta, bevitte a fürdőszobába, és a mosóporos doboz mögé rejtette a polcon. Gondosan visszaigazította elé a csomagot, majd csak akkor vette észre, hogy a másik kezében a köntöse öve van, pedig a köntöst a hálószobában hagyta.
Amikor visszatért, Gyenyisz már a hátán feküdt, és a plafont nézte.
– Hol voltál? – kérdezte.
– Vizet ittam.
– Sokáig tartott.
A férfi felé fordította a fejét. Larissza visszafeküdt, az álláig húzta a takarót, és lehunyta a szemét. Gyenyisz még néhány másodpercig figyelte, aztán ismét a fal felé fordult.
Egyikük sem aludt el hamar.
Reggel Gyenyisz a szokásosnál jóval tovább készülődött. Először a munkakabátja zsebeit tapogatta végig, aztán benézett a cipős szekrény alá, kihúzta az előszobai fiókot, és még a pótkulcsok mellett heverő zacskót is felemelte.
– Nem vettél el innen valamit? – kérdezte.
Larissza a karórája szíját csatolta be. Nem nézett fel.
– Mi veszett el?
– A töltőm.
– Melyiké?
– Egy régi töltő. Mindegy.
Gyenyisz becsukta a fiókot, de egy perc múlva ismét kihúzta.
A konyhaasztalon ott feküdt a kék banki dosszié. Délelőtt tizenegyre volt időpontjuk a bankban, ahol a közös lakásukra jelzáloghitelt készültek felvenni. Kétmillió-négyszázezer rubelről volt szó. Gyenyisz azt mondta, a pénz egy részéből végre felújítják a lakást, a maradékból pedig visszafizetik az autóhitelt, így megszabadulnak a magas kamatoktól.
Larissza maga is átnézte a számításokat. Az összeg nagy volt, de a férje jól keresett, a lakásuk értékes környéken állt, és a felújítást már három éve halogatták.
Csak egy dolog nyugtalanította: Gyenyisz túlságosan sürgette az ügyet, és minden kérdésére ingerülten válaszolt.
– Tizenegykor találkozunk a bankban – mondta Larissza.
– Tudom.
– Minden dokumentum nálad van?
– Minden a dossziéban.
Gyenyisz a dossziét először a táskájának támasztotta, aztán hirtelen áthelyezte az ablakpárkányra.
– Én külön megyek – mondta Larissza.
A férfi bólintott, és elindult. Nem csókolta meg búcsúzóul. Régebben akkor is legalább hozzáért az ajkával a felesége arcához, ha éppen haragudott rá. Most csak megtartotta az ajtót, hogy az ne csapódjon be.
Larissza megvárta, amíg a lift elindul lefelé, majd visszament a fürdőszobába.
A titkos telefon lassan kapcsolt be. A szolgáltató neve sokáig világított a kijelzőn, aztán megjelent az üres névjegyzék. Nem voltak elmentett kapcsolatok, üzenetek sem. Egyetlen telefonszám azonban újra és újra feltűnt a híváslistában. Néha egy este ötször is.
A fényképek között hét felvételt talált.
Az első egy banki kalkuláció volt. Larissza azonnal felismerte a táblázatot, amelyet Gyenyisz egy héttel korábban mutatott neki. Csakhogy a fényképen a lap alja is látszott, amit a férje által bemutatott példányon gondosan levágott a nyomtatás. Ott szerepeltek Aljona cégének banki adatai és egy összeg: egymillió-kétszázezer rubel.
A második képen Aljona egy hotelszoba ágyának szélén ült. A haja nedves volt, a kezében poharat tartott, és kifelé nézett az ablakon. A kék ing volt rajta, amelyet Larissza vasalt ki Gyenyisznek azon az úton, amikor a férje állítólag egy szomszédos városba ment megjavítani egy hűtőberendezést.
A harmadik képet tükör előtt készítették. Gyenyisz arca Aljona válla fölött jelent meg. Két ujjal tartotta a telefont, és olyan mosollyal nézett a kamerába, amelyet Larissza otthon már évek óta nem látott rajta.
Larissza felnagyította a képet.
A dátum három héttel korábbi volt.
Azon az estén Gyenyisz éjfél után ért haza, a benzinkúton vásárolt olcsó mézeskalácsot hozott neki, és egész úton arról panaszkodott, hogy a megrendelő egy pillanatra sem hagyta békén.
Larissza letette a telefont a mosógépre. A könyöke véletlenül hozzáért a folyékony szappan adagolójához, és egy átlátszó csepp végigcsorgott a fehér műanyagon. Letörölte egy törölközővel, majd egyszer, kétszer, háromszor összehajtotta, amíg apró, kemény négyzet nem lett belőle.
Ezután felhívta Aljonát.
A nő csak a negyedik csörgésre vette fel.
– Alszol még? – kérdezte Larissza.
– Már dolgozom. Mi történt?
Aljona hangja élénk volt. A háttérben tepsik csörrentek, valaki a mákot kereste, ő pedig odaszólt, hogy nézze meg az alsó polcon.
– Szeretnék találkozni veled, mielőtt a bankba megyek.
A vonal másik végén hirtelen csend lett.
– Milyen bankba?
– Gyenyisszel ma megterheljük a lakást jelzáloggal. Nem tudtad?
– Honnan tudnám? Néha említett valamit a pénzügyeitekről, de nem foglalkoztam vele. Nekem is éppen elég bajom van.
– Gyakran beszéltek telefonon?
– Néha. A berendezések miatt. Tudod, hogy megint vacakol a sütő.
– Éjszaka is?
Aljona hangosan beszívta a levegőt.
– Most miről beszélsz?
– Egyelőre semmiről. Negyven perc múlva ott vagyok.
– Lar, ma nem jó. Áru érkezik, rengeteg dolgom van.
– Akkor a beszállítók előtt beszélgetünk.
– Ne csináld ezt! Kimegyek.
Larissza letette a telefont, átöltözött, és a férje titkos készülékét a táskája belső zsebébe csúsztatta.
A kék banki dossziét is magához vette. Csak akkor vette észre, hogy a gumipánt alá egy négyrét hajtott lapot rejtettek. Gyenyisz kézírása állt rajta:
„Felújítási munkálatok, átutalás a jelzálog bejegyzése után.”
Larissza sokáig nézte a mondatot. Aztán összehajtotta a papírt, és elindult.
A taxiban a sofőr folyamatosan arról beszélt, hogy a belvárosban útlezárások vannak. Larissza kétszer is azt mondta, hogy érti, pedig egyetlen szavát sem fogta fel.
Aljona a pékség hátsó bejáratánál várta. A fehér kötényére rövid kabátot húzott, a fejfedő alól hajtincsek lógtak ki. Lisztes kezét nedves törlőkendővel dörzsölte, de csak fehér csíkokat kent szét az ujjain.
– Mi történt? – kérdezte.
Larissza elővette a telefont, és szó nélkül felé nyújtotta.
Aljona ránézett, de nem vette el.
– Hol találtad ezt?
– A férjem kabátjában.
– Lar, ne itt. Emberek vannak bent.
– Éjszaka két órán át vártad őt! Mondd meg az igazat!
Aljona gyorsan az ablak felé pillantott. Odabent egy zöld kendős fiatal lány péksüteményeket rendezett kosarakba.
– Mindent félreértesz.
– Akkor magyarázd meg a hotelszobában készült fényképet!
Aljona a halántékához nyúlt, mintha egy kósza hajszálat akarna eligazítani.
– Beléptél a telefonjába?
– Ez érdekel a legjobban?!
– Csak kérdeztem.
– Akkor most én kérdezek! Mióta fekszel össze a férjemmel?
Egy fiatal alkalmazott lépett ki a hátsó ajtón, üres műanyag ládákkal. Aljona félrehúzódott, és megvárta, amíg elhalad mellettük.
– Néhány hónapja – mondta végül.
Larissza bólintott, mintha csak egy árajánlatot hallott volna.
– Pontosan mennyi ideje?
– Ősz óta.
Azon az őszön Gyenyisz apját megműtötték. Larissza kétnaponta járt hozzá, ételt, gyógyszereket és tiszta ágyneműt vitt. Gyenyisz közben állítólag túlórázott, mert valakinek elő kellett teremtenie a kezelés és a rehabilitáció árát.
– A hotelszobában is a sütőt javítottad? – kérdezte Larissza.
– Ne beszélj így!
– Akkor hogyan beszéljek?
– Gyenyisz maga akarta elmondani neked!
– Ma? Miután elzálogosítom a lakásomat?
Aljona végre egyenesen a szemébe nézett.
– A pénzre nemcsak nektek van szükségetek.
– Ezt már láttam.
– Mit láttál?
– A banki számítást. Egymillió-kétszázezer rubelt a cégednek.
Aljona összegyűrte a törlőkendőt, és a kötényzsebébe gyömöszölte.
– Gyere be. Ezt nem beszélhetjük meg itt.
A raktárban élesztő és nedves karton szaga terjengett. A fal mellett liszteszsákok sorakoztak, a polcokon tortadobozok álltak. Aljona bezárta az ajtót, majd egy fémszekrényből elővett egy papírokkal telepakolt dossziét.
– Tessék, nézd meg, ha már idáig eljöttél – mondta. – Bérleti díj, lízing, elmaradt villanyszámla. Pénteken kiraknak innen!
Larissza állva lapozta a dokumentumokat. A bérleti szerződésben piros tollal jelölték a hónapok óta elmaradt fizetéseket. A lízingszerződéshez felmondási figyelmeztetést csatoltak. Legalul ott feküdt a számítás, amely szerint a hitelből átutalnák a pénzt a pékség számlájára.
– Tehát a lakásomból akartál pénzt kivenni, hogy megmentsd a vállalkozásodat?
– Nem csak megmenteni! Ki akartunk fizetni mindent, és egy másik helyre költözni.
– Kik akartatok?
Aljona két kézzel markolta meg a dosszié szélét.
– Gyenyisz és én.
– Már a közös jövőtöket is megterveztétek?
– Lar, ő szeret engem. Már régóta el akar hagyni téged, csak fél, hogy magadra maradsz a törlesztőrészletekkel.
Larissza felnevetett. Rövid, rekedt hang volt, amitől Aljona ösztönösen hátrált egy lépést.
– Milyen figyelmes! Előbb hitelt vesz fel a lakásomra, aztán elhagy, én pedig fizethetem a részleteket.
– Mindent kiforgatsz!
– Akkor mondd el úgy, ahogy történt! Hallgatlak.
Aljona gyorsan beszélni kezdett. A hitel felvétele után Gyenyisz bejelentette volna, hogy elköltözik. Egy év múlva eladták volna a lakást, amikor már minden lecsendesedett, és a papírokat is nyugodtan el lehetett volna intézni. Larissza kapott volna valamennyit a pénzből, a többi az új üzlethelyiségre és a berendezésekre ment volna.
– Már felosztottátok a lakásomat? – kérdezte Larissza.
– Az Gyenyisz lakása is!
– A felének a fele az enyém. Arról is lemondtam volna?
– Neked mindenről a pénz jut eszedbe!
– Neked pedig úgy tűnik, a másé mindig könnyebben megszerezhető.
A fal mögött beindult a tésztakeverő. A padló beleremegett, a fémpolcon megcsörrentek a sütőformák.
– Egész életedben kétféle emberre osztottad a világot! – kiáltotta Aljona. – Akik tudnak boldogulni, és akik nélküled elpusztulnának! Talán Gyenyisznek elege lett abból, hogy mindig mindent te döntesz el! Mikor vegyetek autót, hová menjetek nyaralni, mennyit költsetek az apjára! Még a saját férjeddel is úgy beszélsz, mintha a klinikád recepcióján ülne!
Larissza becsukta a dossziét.
– Ezért döntött helyettem?
– Mi csak azt akartuk, hogy mindenkinek jobb legyen!
– Te most azt mondod, hogy én tehetek róla?
– Én azt mondom, hogy melletted nehéz levegőt venni! Mindig pontosan tudod, hogyan kell élni, és ezt mindenkivel közlöd is.
Larissza letette a dossziét egy szalvétásdobozra.
– Azon a családi vacsorán kezdődött minden?
Aljona elfordította a tekintetét. Ez a mozdulat többet mondott minden vallomásnál.
Azon az őszi estén Aljona pénzt kért tőle a pékséghez. A rokonok mind ott ültek az asztalnál, ő pedig a beszállítókról és a bérbeadóról panaszkodott, majd közölte, hogy négyszázezer rubel hiányzik a következő szezonig.
Larissza nemet mondott. Azt is hozzátette, hogy Aljona könnyen megnyit egy vállalkozást, de a végén mindig másoknak kell elvinniük helyette a balhét. Ennyi pénzt nem ad kölcsön.
– Egy hétig ki sem mozdultam otthonról – mondta Aljona. – Mindenki előtt úgy állítottál be, mintha egy idióta lennék!
– És utána lefeküdtél a férjemmel?
– Nem rögtön történt!
– Köszönöm a pontosítást.
– Gyenyisz a sütőt jött megjavítani. Egyedül voltam, minden összedőlt körülöttem, az egyik alkalmazottam közvetlenül az ünnepek előtt felmondott. Sírtam, ő pedig nem ment el.
– Reggelig maradt?
– Igen! Reggelig! Így már jobb?
Kívülről megrántották az ajtót, majd kopogtak.
– Aljona Viktorovna, a beszállító kérdezi, hová rakja az olajat!
– Várjon öt percet! – kiáltotta Aljona, majd visszafordult Larisszához. – Még most is csak meg akarsz alázni. Nem elég, hogy mindig te voltál az okosabb, a helyesebb, a sikeresebb. Mindenkinek el kellett ismernie, különben addig nyomtad, amíg meg nem kapta tőled, amit akartál.
– Neked pedig annyira nem sikerült a saját életed, hogy az enyém kellett hozzá?
Aljona felemelte a kezét. Larissza nem hátrált.
– Üss meg – mondta nyugodtan. – Gyenyisz majd elmagyarázza, hogy én kényszerítettelek rá.
Aljona lassan leengedte a karját, kitárta az ajtót, és félreállt.
– Menj a bankba. Már ott vár.
Gyenyisz a hitelügyintéző irodája előtt ült, a dossziét a térdére fektetve. Amikor meglátta Larisszát, azonnal felállt, és először a felesége táskájára pillantott.
– Tizenkét percet késtél.
– Beugrottam Aljonához.
Nem kérdezte meg, miért.
Csak még erősebben szorította a dossziét, amitől a benne lévő átlátszó irattartó meghajlott.
– Mindent elmondott? – kérdezte.
Larissza megállt előtte.
– Még tagadni sem fogod?
– Nem itt kellene erről beszélnünk.
– Hol kellene? A hotelszobában?
Az ATM-nél álló nő feléjük fordult. Gyenyisz megragadta Larissza könyökét, és megpróbálta az ablakhoz húzni.
– Kérlek, ne rendezz jelenetet!
Larissza kirántotta a karját.
– A feleséged lakására akartál hitelt felvenni, aztán elhagyni őt, és egy év múlva eladni az otthonát. Ezt melyik részét kellene csendben megbeszélnünk?
– Aljona mindent elferdített. Az üzlete miatt teljesen kikészült!
– Akkor nem feküdtél le vele?
Gyenyisz az elektronikus kijelzőre nézett, amelyen sorra váltakoztak a sorszámok.
– Gyenyisz, lefeküdtél a feleséged unokatestvérével?
A férfi sokáig hallgatott.
– Igen – mondta végül. – De a házasságunk már jóval korábban véget ért.
Larissza megigazította a válláról lecsúszó táskapántot.
– Csak nekem felejtettetek el szólni róla. Milyen nagylelkűek vagytok!
Ekkor kinyílt az iroda ajtaja, és a hitelügyintéző behívta őket. Az asztalon már elő voltak készítve a szerződések, a sárga jelölőcímkék pontosan mutatták, hová kellett volna aláírniuk.
– Fáradjanak be, kérem. Először a házastársi hozzájárulásra lesz szükség, utána következnek a jelzálogszerződés aláírásai.
Larissza leült az ügyintézővel szemben.
– Nem lesz üzlet. Visszavonom a hozzájárulásomat a lakás megterheléséhez.
A nő kezében megállt a toll.
– Biztosan így döntött?
– Teljesen biztosan. Semmit nem írok alá.
Gyenyisz közelebb hajolt hozzá.
– Gondold végig, mit csinálsz!
– Már végiggondoltam.
– Aljona elveszíti a vállalkozását.
– Én pedig a lakásomat veszítettem volna el?
– Senki sem akart az utcára tenni!
– Csak éppen egy év múlva el akartátok adni az otthonomat. Még az időpontot is kitervelted.
A banki ügyintéző levette a szemüvegét, és a szerződésre fektette.
– Talán jobb lenne ezt otthon megbeszélniük. Egyelőre felfüggesztem a folyamatot.
– Semmit ne függesszen fel! – vágta rá Gyenyisz. – Adjon tíz percet, hogy megbeszéljük!
– Nekem nincs szükségem tíz percre – felelte Larissza.
Ebben a pillanatban kivágódott a bank üvegajtaja. Aljona rohant be, ugyanabban a lisztes kötényben, amelyet reggel viselt. A biztonsági őr elindult felé, de ő félresöpörte a kezével a közeledését, és egyenesen hozzájuk sietett.
– Larissza, várj!
Gyenyisz felállt, mintha üdvözölni akarná, de Aljona szó nélkül elment mellette.
– Nem mondhatsz le most a hitelről! Pénteken ki kell költöznöm!
– Lemondhatok.
– Öt ember marad munka nélkül!
– Fél éve tudsz a tartozásaidról. Ezek a te problémáid.
– Megpróbáltam megmenteni a vállalkozásomat!
– Az én lakásomból?
A bankban már senki sem tett úgy, mintha nem hallaná őket. Egy férfi a kezében tartott sorszámmal arrébb húzódott, mintha a veszekedés fizikailag is elérhetné.
Aljona hirtelen Gyenyisz felé fordult.
– Azt mondtad, alá fogja írni!
– Te miért mondtál el neki mindent?
– Én semmit sem mondtam! Megtalálta a telefonodat!
– Akkor minek hívtál éjszaka?
– Mert megígérted, hogy odajössz!
– Azt mondtam, megpróbálok elmenni.
– Azt mondtad, éjfélre ott leszel! Kettőig vártalak!
Gyenyisz megragadta Aljona könyökét.
– Fogd be!
Aljona kirántotta a karját.
– Miért kellene hallgatnom? Január óta ígéred, hogy elköltözöl tőle! Minden hónapban találsz valami kifogást. Először az apád, aztán a hitel, aztán az ő születésnapja!
– Mondtam, hogy hallgass!
– A bank után lakást is mentünk volna nézni! Már beszéltél a tulajdonossal!
Larissza lassan a férjére nézett.
– Még lakást is találtatok magatoknak?
Gyenyisz végighúzta a tenyerét az arcán.
– Csak megnéztünk néhány lehetőséget.
– Azt mondtad, jövő héten kifizeted az előleget – tette hozzá Aljona.
– Nem tudnál egyszer az életben nem beszélni feleslegesen?
Úgy néztek egymásra, mintha nem néhány titkos hónapot, hanem tizenöt hosszú évet töltöttek volna együtt egy szűk lakásban, ahol csöpögött a csap, és mindig valaki másnak kellett elmosogatnia.
Aljona Gyenyiszt gyávasággal vádolta. Gyenyisz azzal vágott vissza, hogy Aljona mindent tönkretesz a hisztijével. Larissza mellettük állt, és végighallgatta, ahogy a közös jövőjük még azelőtt széthullik, hogy elkezdődhetett volna.
– Mutasd meg az összes papírt a pékségről – mondta végül.
Aljona felé fordult.
– Minek?
– Tudni akarom, milyen vállalkozás miatt akartatok megfosztani az otthonomtól.
– Úgysem segítesz rajtam.
– Mutasd meg!
– Lar, fejezd be! – szólt közbe Gyenyisz. – Most nem kellene ellenőrzést tartanod!
– Te találtad ki az egészet. Most pedig eljössz velem, és megnézed, mit akartál megmenteni.
Hárman tértek vissza a pékségbe.
Gyenyisz vezetett, Aljona az első ülésen ült, Larissza pedig hátul utazott. A férfi minden piros lámpánál belenézett a visszapillantó tükörbe, de a felesége le sem vette a szemét a banki papírokról.
A raktárban Aljona az asztalra borította a szerződéseket, számlákat és a kézzel vezetett könyvelési füzeteket. Gyenyisz az ajtó mellé állt, kezét a zsebébe süllyesztve.
Larissza tizenkét éve dolgozott egy magánklinika adminisztrátoraként. Megtanulta felismerni a valódi pénzügyi válságot, és azt is, amikor valaki a saját rossz döntéseivel teremtett olyan helyzetet, amelyből csak egy újabb, még nagyobb kockázattal próbált menekülni.
Húsz perc alatt kiderült, hogy a pékség hitel nélkül is megmenthető.
Ehhez azonban fel kellett adni a nagy üzlethelyiséget, eladni a kirakatot és a berendezések egy részét, felmondani a drága bérleti szerződést, majd visszatérni abba a kis műhelybe a város szélén, ahol Aljona öt évvel korábban elkezdte a vállalkozását.
A tortákra és péksüteményekre érkező megrendelések fedezték a költségeket. A veszteséget a nagy terem, a pincérek és a magas bérleti díj okozta.
– Nézd meg ezt a számítást – mondta Larissza, és Aljona elé fordította a füzetet. – Ezt a lehetőséget már korábban is ismerted.
– Igen, megvizsgáltam.
– Akkor miért nem ezt választottad?
– Ott még ülőhelyek sincsenek.
– Cserébe nincs szükség a lakásomra sem.
Aljona összeszorította a száját.
– Most elégedett vagy?
– Még nem.
Larissza felvette az asztalról Aljona telefonját, és kikereste a bérbeadó számát.
– Mit csinálsz? – kérdezte Aljona.
– Segítek megszabadulni a nagy üzlethelyiségtől.
Megnyomta a hívás gombját. Aljona utánakapott a készüléknek, de Gyenyisz elkapta a kezét.
– Várj – mondta. – Talán tényleg ez a kiút.
Aljona döbbenten nézett rá.
– Ma reggel még mást mondtál!
– Ma reggel még volt hitel.
– És most hirtelen az ő oldalára állsz?
A vonal másik végén egy férfi jelentkezett. Larissza bemutatkozott, és közölte, hogy a pékség a hét végéig kiüríti a helyiséget.
Aljona kitépte a kezéből a telefont, de a beszélgetés már lezárult.
– Nem dönthetsz helyettem! – kiáltotta. – Nincs hozzá jogod!
– Ahhoz neked sem volt jogod, hogy a férjemmel együtt az én lakásomra építsd a terveidet!
– Ez az én vállalkozásom!
– A lakás pedig az enyém.
– Szándékosan teszel tönkre mindent, mert fáj, amit tettünk!
Gyenyisz közéjük lépett.
– Lar, hagyd abba a bosszúállást! Már így is elég nagy bajban van.
Larissza a férjére nézett.
– Még el sem kezdtem bosszút állni.
Elővette a második telefont, és átküldte a banki számításokat meg a hotelszobában készült fényképeket a saját készülékére. Ezután Aljona telefonját vette kézbe.
A nő megpróbálta kikapni a kezéből, de Larissza már megnyitotta a Gyenyisszel folytatott beszélgetésüket.
Az üzenetekben ott volt minden: a bérelni tervezett lakás, az előleg, az új üzlethelyiség, és Gyenyisz mondata is, miszerint Larissza majd egy darabig „zajong, aztán megnyugszik”.
A férfi azt írta, a legfontosabb most az, hogy megszerezzék a pénzt. Utána mindent el lehet intézni, felesleges családi bonyodalmak nélkül.
Larissza oldalanként lefényképezte az üzeneteket.
– Kinek akarod elküldeni? – kérdezte Gyenyisz.
– Egyelőre senkinek.
– Azonnal töröld!
– Nem.
– Larissza, ne csinálj ostobaságot!
A nő a táskájába süllyesztette mindkét telefont, és kisétált a raktárból.
Egyikük sem ment utána.
Aznap este, amikor Gyenyisz hazaért, két utazótáska várta az előszobában. Larissza bepakolta a ruháit, az ágyneműjét és a borotváját. A szerszámait, a téli kabátjait és a kamrában tárolt dobozait a helyükön hagyta.
Gyenyisz becsukta az ajtót, és sokáig csak a táskákat nézte.
– Ezt komolyan gondolod?
– Ma elviszed a ruháidat. A többiért szombaton jössz, amikor a bátyám is itt lesz.
– Ezt is el kell játszanod az egész család előtt?
– Még senkinek sem mondtam semmit.
– Akkor beszéljük meg normálisan!
Gyenyisz leült az előszobai puffra, de rögtön fel is állt, mert az egyik táska eldőlt mellette.
– Sok éven át beszéltünk normálisan – mondta Larissza. – Te bólogattál, aztán mindig azt csináltad, amit akartál.
– Nem akartam, hogy így alakuljon.
– Hogyan akartad?
– Békésen. Mindenféle mocskolódás nélkül.
– Tehát meg akartad szerezni a pénzt, elmenni Aljonához, én pedig nyugodtan törlesztettem volna a hitelt?
– Közösen fizettük volna.
– Miből? A pékség bevételéből?
Gyenyisz kigombolta a kabátját, majd ismét begombolta.
– Jó vállalkozása van. Csak most nehéz időszakon megy keresztül.
– Ma láttad, milyen jó vállalkozás.
– Fel lehetett volna lendíteni! Miért van az, hogy nálad minden mindig a pénzről szól, Lar?
– Ma már a hotelszobáról is szó van, Gyenyisz.
A férfi elfordult, és a tükörben kezdte igazgatni a gallérját.
– Szeretném tudni, mikor ért véget a házasságunk – folytatta Larissza. – Amikor az apádnak vittem a gyógyszereket? Amikor aláírtam az autó papírjait? Vagy azon a napon, amikor Aljona felvette az ingedet?
– Ne keverd ide az apámat!
– Te keverted ide. Azt mondtad, miatta dolgozol késő estig.
Gyenyisz olyan erővel húzta meg a nagy táska cipzárját, hogy a fogak közé szorult az anyag.
– Egyszer még meg fogod bánni, hogy mindenkit elmartál magad mellől!
Larissza kinyitotta a bejárati ajtót.
– Lehet. De ma este te mész el.
Gyenyisz kiszabadította a beszorult anyagot, felkapta mindkét táskát, és kilépett a folyosóra. Larissza nem csapta be utána az ajtót. Csendesen becsukta, elfordította a kulcsot, majd eltette a sajátját.
Egy órával később Aljona telefonált.
Larissza addig nézte a kijelzőt, amíg a hívás megszakadt. Egy perc múlva a telefon újra megszólalt.
– Mit akarsz? – kérdezte, amikor felvette.
– Gyenyisz nálam van.
– Gratulálok.
– Ne gúnyolódj! Így is minden a feje tetejére állt.
A háttérben Gyenyisz mondott valamit. Aljona eltakarta a mikrofont a kezével, de Larissza így is hallotta:
– Kérlek, ne mondd meg, mit csináljak! Majd én beszélek vele!
– Azt mondta, meg akarod mutatni a családnak az üzeneteket – folytatta Aljona.
– Egyelőre nem tervezem.
– Mit jelent az, hogy egyelőre?
– Péntekig kiüríted az üzlethelyiséget, lemondasz a hitelről, és többé nem hívsz pénzért.
– És ha nem teszem meg?
– Akkor szombaton a rokonok is megtudják, miért költözött hozzád Gyenyisz.
Larissza bontotta a hívást.
Másnap dél körül üzenet érkezett Aljonától. Egy teherautó fényképét küldte el a pékség hátsó ajtajánál, alatta egyetlen mondattal:
„Kiürítjük a helyiséget.”
A teherautó platóján Aljona állt, és azt mutatta Gyenyisznek, hová tegye a nehéz dobozt. A férfi a hátsó ajtónál állt, lehajtott fejjel. Még a fényképen is látszott, hogy a nő kiabál vele, ő pedig valamit ingerülten visszavág.
Larissza kinagyította a képet. Gyenyisz kabátja alól kilátszott a kék ing, amelyet ő vasalt ki azon az estén, amikor a férje állítólag egy másik városban dolgozott.
Néhány másodpercig nézte, aztán törölte az üzenetet.
Szombaton Gyenyisz eljött a holmijáért. Larissza bátyja is otthon volt. A férfi már a lift mellett meglátta, és rögtön elhúzta a száját.
– Szóval mégis hívtál tanút.
– Mondtam, hogy fogok.
Hárman hordták ki a kamrából a dobozokat, a téli cipőket és a megmaradt iratokat. Amikor az utolsó doboz is a folyosóra került, Larissza bátyja szó nélkül lement, hogy megtartsa a bejárati ajtót.
Gyenyisz még egy pillanatig a küszöbön maradt.
– A kulcsot hagyd itt – mondta Larissza hidegen.
A férfi lecsatolta a kulcsot a karikáról, és letette az egyik doboz tetejére.
Lentről Aljona türelmetlen hangja hallatszott:
– Gyenyisz, meddig tart még?!
A férfi a lépcső felé nézett, aztán visszafordult a feleségéhez.
– Azt hiszi, mindent miatta tettem.
Larissza nem válaszolt azonnal.
– És te kiért tetted?
Gyenyisz hüvelykujja végigsimított a doboz fogantyúján. Sokáig kereste a választ, de végül csak ennyit mondott:
– Már magam sem tudom.
Larissza becsukta mögötte az ajtót, és amikor a zár kattanása betöltötte az előszobát, először érezte úgy, hogy a csend nem valaminek a végét jelenti, hanem azt a helyet, ahol végre újra elkezdheti a saját életét.
