Majdnem vakon jövünk a világra; a fényességtől fáj a szemünk, és ösztönösen bezárulnak.
De amikor végre kinyílnak, megkezdődik egy átalakulás, amely végigkísér minket életünk során.
Az idősebb emberek szeme gyakran opálosnak tűnik, mivel életenergiájuk fokozatosan kimerül, és életútjuk a végéhez közelít.
Ezzel szemben a gyermekek szemei, amelyek belső fényben ragyognak, olyan vonzerőt és egyediséget árasztanak, amely egyszerűen páratlan!
A fényképész, Abdullah Aydemir, aki ezeket a lenyűgöző képeket készítette, Isztambulban él és dolgozik.
Ez a kontrasztok városa igazi kultúrák olvasztótégelye, ahol gazdag és szegény negyedek találkoznak, ahol a kóbor macskákat tiszteletben tartják, és minden nemzetiségű ember együtt él.
Ezek között az emberek között Abdullah különösen a gyermekeket keresi fáradhatatlanul. Ugyanis a legjobb és legérdekesebb modellek nem a stúdióban, hanem az utcán találhatók; csak nyitott szemmel kell őket felfedezni.
A fényképész maga úgy tekinti a gyermekek ragyogó pillantásait, mint világítótoronyokat, amelyeknek figyelmet kellene vonzaniuk a fáradt és elveszett lelkekre.
Fiatal korban minden hatalmasnak és izgalmasnak tűnik; a jövő felgyújtja a képzeletet, és az ember vágyik arra, hogy alkosson, mozogjon és egyszerűen éljen.
Ez a megállíthatatlan energia, amely a gyermekek szemében ragyog, fertőző és inspiráló.
A felnőttek ezzel szemben gyakran nem tudnak és nem akarnak már ilyen lelkesedést mutatni, ami sajnálatos! Ezért a gyermekek számunkra olyanok, mint élő emlékek, mint ragyogó példák arra, hogy mit is jelent valójában az élet!
Megfigyelhető, hogy a képeken sok gyermek piszkos, karcolásokkal, zúzódásokkal és horzsolásokkal borítva. Egy kisgyermek egyszerűen nem tud megállni, és nem figyel az ilyen apróságokra.
Ezek a felvételek az élet autentikus pillanatfelvételei; a gyermekeket nem mosták meg, és nem készítették elő a fotózásra, és gyakran meglepett arccal néznek a kamerába.
Éppen ezért érzelmeik olyan őszinték, és a szemük fénye olyan valóságos!
