Már volt dolgod a pokoli szomszédokkal a repülőn? Ha nem, akkor hadd meséljek egy frissen házasodott pár történetéről, akik a 14 órás utamat rémálommá változtatták.
Ők úgy tűnt, azt hiszik, a repülő az ő nászutas lakosztályuk, és amikor túllépték a határokat, úgy döntöttem, hogy adok nekik egy felejthetetlen leckét a repülőgépes etikettből.
Toby vagyok, 35 éves, és miután hosszú időt töltöttem külföldön, alig vártam, hogy újra megöleljem a feleségemet és a gyermekemet.
De aztán beültem Dave és Lia mellé, egy nyilvánvalóan frissen házasodott, elkényeztetett pár mellé, akik azonnal elkezdtek illetlenül viselkedni.
Megkértek, hogy cseréljem el a helyemet Liával, hogy együtt ülhessenek.
De én jól megfizettem a Premium Economy helyemért, és nem akartam csak úgy feladni. Amikor felajánlottam, hogy kifizetik az árt különbséget, ami körülbelül ezer ausztrál dollár volt, Dave arca elsötétült.
Aztán jött a káosz. Először Dave hangos köhögése következett, ami nem csak zavaró volt, hanem szinte már fertőzőnek tűnt.
Nem a megszokott torokköszörülésről beszélünk, hanem egy köhögőrohamról, ami arra késztetett, hogy jobban tenném, ha védőruhát húznék.
És mint ha ez nem lett volna elég, elővette a táblagépét, és elkezdett egy akciófilmet nézni – természetesen fejhallgató nélkül.
A körülöttünk ülő utasok dühös pillantásokat vetettek ránk, miközben én kétségbeesetten próbáltam összpontosítani. Az alkaromat szorosan megmarkoltam, és próbáltam nyugodt maradni.
De Dave pimasz megjegyzései és az ölébe hulló snackmorzsák csak fokozták a feszültséget.
Ahogy Lia, Dave frissen feleségül vett párja megérkezett, és egyenesen Dave ölébe ült, azt hittem, ennél már nincs lejjebb. A kuncogásuk és a fojtott suttogásuk elviselhetetlen volt.
Olyan érzésem volt, mintha egy rosszul sikerült romantikus vígjátékban lennék, ahol nem tudom megnyomni a csatornaváltó gombot.
Miután eltelt egy óra a zűrzavarból, a türelmem végére értem. Jeleztem egy elhaladó légiutas-kísérőnek, hogy a helyzetet kezelni kell.
Amikor közel jött, Dave és Lia még inkább megpróbálták eljátszani a „cuki” párt, én pedig tudtam, hogy cselekednem kell.
Elég hangosan beszéltem, hogy a körülöttünk ülők is hallják: „Ez a pár átalakította a repülőgépet a saját nászutas lakosztályukká.”
A légiutas-kísérő először szkeptikus volt, de ahogy felsoroltam a folyamatos köhögést, a fejhallgató nélküli filmet és az étkezési zűrzavart, az arca komollyá vált.
Kifejtette, hogy tilos, hogy egy felnőtt egy másik ölében üljön.
Dave elégedett mosolya azonnal eltűnt, és Lia is tiltakozni kezdett, de a légiutas-kísérő hajthatatlan maradt. Végül a párt a gazdaságos osztályba helyezték át, és nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak diadalmasan.
De a dráma itt még nem ért véget. Néhány perccel később zaj támadt a repülőgép hátuljában, amikor Lia hangosan bejelentette, hogy vécére kell mennie.
Nem tudtam ellenállni, hogy ne álljak eléjük, és emlékeztessem őket a korábbi figyelmeztetésre. De ez csak Dave dühös reakcióját váltotta ki.
Amikor a légiutas-kísérő visszatért, a helyzet gyorsan tisztázódott: Dave és Lia mindenkit feszültség alatt tartottak. Végül kénytelenek voltak visszatérni az üléseikhez, miközben én széles mosollyal hagytam el a gépet.
Győztesként éreztem magam. Amikor a családomra néztem, minden gondolat eltűnt róluk. Végre otthon voltam, és ez volt az egyetlen, ami számított.
