Celine gyermekkorától kezdve az iskolai zaklatás sötét árnyékában élt.
Osztálytársai gúnyos megjegyzésekkel illették őt megjelenése és öltözködése miatt, ami mély nyomot hagyott lelkében.
Ez a folyamatos bántalmazás azt az érzést táplálta benne, hogy sosem fogadhatja el önmagát, és minden erejével azon volt, hogy megváltoztassa külsejét, abban a reményben, hogy a környezete másképp tekint majd rá.
Amint betöltötte a nagykorúságot, Celine elhatározta, hogy drasztikusan átformálja magát.
Minden apró részletre odafigyelt: bőrét ragyogóvá tette, haját szakszerűen formázta, míg stílusát egy teljesen új irányba terelte. Évekkel később a régi és az új képei összevetve szembetűnő különbséget mutatnak; az átalakulás drámai volt, szinte felismerhetetlenné vált.
Sokan azt mondják, hogy annyira eltávolodott eredeti énjétől, hogy már alig lehet ráismerni.
Ugyanakkor vannak, akik csodálattal nézik ezt a bátor újjászületést, amely új lehetőségeket nyitott meg számára.
De felmerül a kérdés: vajon Celine még mindig felismeri-e önmagát a tükörben? Az új külső mögött vajon ott lapul-e a régi lélek, akinek a fájdalmai formálták ezt az új ént?
