Az emlékezetes esküvő napja
Egy apró, bájos faházban álltam a kert szélén, miközben a várakozás izgalma szinte tapinthatóvá vált körülöttem.
Ez volt az esküvőm reggele, és a levegő tele volt virágok édes illatával, amely a nyitott ablakokon át áradt be. Kint láttam, ahogy a vendégek megérkeznek, helyet foglalnak, és halk suttogások töltik meg a teret.
A koszorúslányaim, akik elegánsan hullámzó, halvány levendulaszínű ruhákban voltak, sürögtek-forogtak körülöttem.
Újrarendezgették a hajam tincseit, eligazították a ruhámat, és nevetve meséltek apró történeteket, amelyek megkönnyítették a hangulatot.
Az ő vidámságuk rám is átragadt, és egy mosoly ült ki az arcomra, miközben azon gondolkodtam, milyen hosszú út vezetett el ehhez a jelentőségteljes naphoz.
Tommal három éve alkottunk egy párt. Olyan pillanatban lépett az életembe, amikor legkevésbé számítottam rá, és megmutatta, hogy ő az a társ, akiről mindig is álmodtam.
De még ennél is fontosabb volt, hogy különleges kapcsolatot alakított ki az ötéves kisfiammal, Ethannel.
A kettőjük kapcsolata szinte elválaszthatatlan volt. Legyen szó LEGO-várak építéséről, parkbeli kalandokról vagy órákig tartó játékokról Ethan kisautóival – úgy illeszkedtek egymáshoz, hogy attól a szívem újra és újra megtelt melegséggel.
„Anya, nézd csak!” – szólalt meg Ethan csengő hangja, hirtelen visszarántva a jelenbe.
Megfordultam, és megláttam a kisfiamat, aki elegáns öltönyben állt előttem. Kék szemei büszkén és izgatottan csillogtak. Olyan felnőttesnek tűnt, hogy egy pillanatra elakadt a szavam.
„Gyönyörű vagy, kicsim,” mondtam, miközben leguggoltam hozzá, és gyengéden megsimogattam az arcát. „Készen állsz arra, hogy ma a jobb kezem legyél?”
„Igen, anya!” kiáltotta széles mosollyal. „Én leszek a világ legjobb gyűrűhordozója!”
Magamhoz öleltem, és a szívem megtelt szeretettel és hálával. Ez a nap nemcsak egy lépés volt Tom és köztem, hanem egy új fejezet kezdete számunkra, mint háromfős család.
Hirtelen kinyílt a faház ajtaja, és Kelly, az egyik koszorúslányom, kukkantott be. „Diana, itt az idő. Készen állsz?”
Mély lélegzetet vettem, felegyenesedtem, és bólintottam. „Igen, készen állok.”
Ahogy kiléptünk a faházból, és beléptünk a kertbe, elakadt a lélegzetem. Az oltárhoz vezető ösvényt illatos virágok szegélyezték, amelyek színei ragyogtak a napfényben.
A vendégek mosolyogtak, halkan sugdolóztak, és olyan örömet sugároztak, amely tökéletessé tette a pillanatot.
„Ethan, készen állsz?” súgtam, és megszorítottam apró kezét.
„Készen, anya,” válaszolta határozottsággal, amely mosolyt csalt az arcomra.
Lassan lépkedtünk az ösvényen, lágy zene kíséretében. A vendégek tekintete minket követett, és a meleg mosolyok még varázslatosabbá tették a hangulatot.
Ethan büszkén sétált mellettem, mellkasa önbizalomtól dagadt, miközben finoman vezette a fátylam.
Az ösvény végén ott állt Tom, mosolya szinte versengett a felettünk ragyogó nappal. Szerelmesen csillogó szemei azt az érzést keltették, hogy ebben a világban csak mi hárman létezünk.
Azonban ahogy az anyakönyvvezető elkezdte a szertartást, hirtelen megváltozott a hangulat.
„Tiltakozom!” kiáltott fel egy tiszta, határozott hang.
A tömeg egy emberként hördült fel. Döbbenten fordultam Ethan felé, aki komoly arckifejezéssel állt mellettem.
„Ethan, mi történt?” kérdeztem gyengéden, leguggolva hozzá, hogy a szemébe nézhessek.
Reszkető kezekkel emelte fel a kis, kopottas csörgőjét. „Tomnak van egy másik családja, anya! Hallottam, ahogy az anyukájával a lányáról beszél!”
A tömeg felmorajlott, és éreztem, ahogy a szívem zakatolni kezd. Tomra néztem, akinek az arca hirtelen elsápadt.
„Ethan, kicsim, biztos vagy benne, hogy jól hallottad?” kérdeztem óvatosan, miközben próbáltam elnyomni a hangomban érződő pánikot.
„Igen, anya,” felelte eltökélten. „Azt mondta, hogy van egy lánya. Miért titkolta el előled?”
Tom előrébb lépett, és nyugtatóan felemelte a kezét. „Diana, kérlek, hadd magyarázzam meg…”
A vendégek izgatottan suttogtak, a nyugtalanság hullámként söpört végig a tömegen. Tom végül lehajolt Ethanhez, hangja szilárd, de gyengéd volt.
„Ethan, igazad van. Tényleg van egy baba. De nem akartam titkolózni,” mondta, majd felnézett, és a vendégekhez fordult. „Egy meglepetést akartunk csinálni belőle. Diana és én gyermeket várunk – Ethan, nagytestvér leszel!”
A szavak hatására a feszültség, mint egy szappanbuborék, szétpukkant. Egy pillanatnyi csendet követően a tömeg tapsviharban tört ki. Ethan tágra nyílt szemekkel nézett ránk, majd az arca örömtől felragyogott.
„Tényleg, anya? Lesz egy testvérem?” kérdezte izgatottan.
Bólintottam, miközben könnyek gördültek végig az arcomon. „Igen, kicsim. És te leszel a legjobb nagytestvér a világon.”
Ezen a napon nemcsak a házasságunk kezdődött el, hanem egy új kaland is a gyarapodó családunk számára – egy nap, amelyet soha nem felejtek el.
írja meg visszajelzését a megjegyzésekben
