Lisa visszatért a régi szülői házba, határozott elhatározással, hogy magához veszi édesanyját, és végleg elhagyja ezt a helyet.
De egyetlen, mindent eluraló kérdés zaklatta: Miért érzett annyi gyűlöletet édesanyja a már elhunyt szomszéd, Jeremy iránt?
Ahogy belépett a házba, végre rátalált a válaszra – egy válaszra, amit régóta keresett, de sosem mert megkérdezni.
Már az első pillanatban, ahogy a ház küszöbét átlépte, elöntötték a múlt emlékei. Szinte változatlan volt minden, ám az idő vasfoga által megkopott részletek egy különös erőt adtak az épületnek.
A régi fából és a kertből áradó, megfakuló illatok azonnal megragadták érzékeit, és egy pillanatra újra gyermeknek érezte magát, mintha az egész ház, az egész táj a régi időket hívta volna vissza.
Az utolsó alkalom, amikor itt járt, már évekkel ezelőtt történt, egy olyan családi összejövetel során, amely inkább kényszer volt, mint öröm.
Édesanyja, akit a környezetében mindannyian híresen robbanékony természetéről ismertek, sosem volt az a személy, akivel szoros kapcsolatot lehetett volna ápolni.
De mostanában valami megváltozott. Édesanyja nem volt már az a dinamikus, állandóan pörgő nő, akit ismert.
Egyre többször panaszkodott, hogy a napi rutinfeladatok – mint az étkezéshez szükséges alapanyagok beszerzése vagy a ház körüli tennivalók – mind túlságosan megerőltetik, és a hangja is egyre halkabbá vált.
Elérkezett az idő, hogy közelebb hozza őt, egy olyan helyre, ahol biztonságban és szeretetben érezhetné magát.
De még mindig ott lebegett benne egy kérdés, amelyet nem tudott elengedni: Miért gyűlölte annyira Jeremy-t, a segítőkész, kedves szomszédot?
Édesanyja mindig megtiltotta neki, hogy bármilyen közelebbi kapcsolatot alakítson ki vele, bár Jeremy minden egyes alkalommal kedves mosollyal fogadta őt.
Gyermekként nem kérdezett rá, miért, szót fogadott az anyjának, és messzire elkerülte őt. De most, felnőttként, valami belső kényszer hajtotta, hogy megfejtse a rejtélyt.
Ahogy belépett a házba, újra rátalált azokra a régi, elfeledett tárgyakra, amelyek az ő és szülei múltját őrizték. Az elhalványult fényképek és a mindennapi élet apró darabkái azonnal visszahozták a régmúltat.
Egy kép különösen megragadta figyelmét: egy régi családi nyaralás pillanata, amelyen ő is szerepelt szüleivel.
Látta, hogy mennyire hasonlított apjára – nem a külső jegyekben, hanem abban a belső nyugalomban, amely soha nem volt meg édesanyjában.
Egyszer csak, a szekrény legmélyebb zugában felfedezett valamit, amit szinte elfelejtett: Mr. Peeblest, egy megkopott, de szeretettel teli plüssmackó, amelyet Jeremy ajándékozott neki.
Emlékezett arra a napra, amikor Jeremy mosollyal az arcán nyújtotta át neki a mackót, és édesanyját ez még inkább felháborította.
Az anya egy hónap házi őrizetre ítélte, és elrendelte, hogy dobja el a plüssöt. Lisa azonban nem engedett, és titokban elrejtette a szekrényében.
Most, mikor a mackót kezében tartotta, újra feléledt benne a kíváncsiság. Mi rejlett édesanyja gyűlöletének mélyén Jeremy iránt?
Mi volt az a titok, amit soha nem osztott meg vele? Lisa úgy érezte, hogy muszáj válaszokat találnia, hogy megértse édesanyja érzéseinek és elfojtott fájdalmának forrását.
Egy mély lélegzetet vett, tekintetét végigjáratta az elhasználódott bútorokon, és úgy döntött, pihenőt tart. Most már mindennél jobban vágyott arra, hogy megtudja, mi történt valójában édesanyja és Jeremy között.
Miközben bejárta a házat, érezte, hogy minden egyes helyiségben, minden egyes régi bútordarabban, és minden egyes halványodó fényképen ott rejtőzik a múlt titka.
Mintha maga a ház őrizte volna mindazokat a titkokat, amelyek sosem kerültek szóba – és most elérkezett az idő, hogy végre felszínre kerüljenek.
