Mary, aki Rachel új barátnője, meghívására vacsorázni megy, és a este váratlan fordulatot vesz. Amikor Mary meglátja Rachel férjét, dührohamot kap, és sokkoló vádakat emel.
Rachel, aki a férje iránti hűsége és a férje rejtélyes reakciói között őrlődik, rájön, hogy a tökéletes életének alapjai kezdik elporladni.
Dan és én a külvárosi élet megtestesítői vagyunk. Egy gyönyörű házban élünk, rendezett kerttel, mindketten sikeresek vagyunk a munkánkban, és a hétvégéinket baráti összejövetelekkel és családi programokkal töltjük.
Az utóbbi időben mégis valami furcsa érzés kísértett, amit nem tudtam pontosan megfogalmazni. Így hát úgy döntöttem, beiratkozom egy fitness órára, hátha segít.
Ekkor találkoztam Maryvel.
Mary mindenben más volt. Ő volt az edzőnk, tele energiával és lendülettel. Egyedülálló anya volt, aki szinte hősként nevelte kislányát, Cindyt. Már az első edzés után azonnal megvolt a kémia közöttünk.
„Ne add fel, Rachel!” kiáltotta, miközben energikusan ösztönzött a burpee gyakorlatok során. „Mutasd meg, hogy a munkában is igazi irányító vagy!”
Bár eleinte szinte túlzásnak tűnt a lelkesedése, hamar magával ragadott. Már nem csupán edzésre jártunk, hanem igazi barátnők lettünk. Minden közös edzés, minden közös pillanat értékessé vált.
Egy napon, edzés után, amikor már alig bírtam mozdulni, Mary mellém ült.
„Mit szólsz, ha holnap elmegyünk ebédelni? Van egy új kávézó a városban, mesés salátákkal. És őszintén, edzés után megérdemeljük!”
Így kezdődött a barátságunk. Hetente találkoztunk, közösen edzettünk, együtt vásároltunk, mintha egy régi barátnővel találkoztam volna, akivel mindenről beszélhetek.
„Ez tényleg jól esett,” vallottam be neki egy sushi ebéd közben. „Imádom a családomat, de néha…”
„Néha úgy érezzük, többek akarunk lenni, mint anya vagy feleség, igaz?” Mary bólintott, miközben egy falatot tett a szájába. „Imádom Cindyt, de néha jó, ha csak Mary vagyok.”
Hónapok teltek el, és Mary már nem csupán edző vagy barát volt, hanem szinte a család tagjává vált. Így hát egy este meghívtam vacsorára: „Mi lenne, ha átjönnél hozzánk? Ethan örülne egy kis játszótársnak.”
Mary boldogan mondta: „Szuper! Almás pitét hozok! A férjed biztosan imádni fogja!”
A vacsora előtti szombat a legnagyobb rendrakásban telt, amit Dan csak szórakozottan nézett.
„Drágám, ez csak egy vacsora, nem egy galéria,” mondta nevetve, miközben újra és újra elkapott, miközben a konyhát törölgettem.
„Tökéletesnek kell lennie,” válaszoltam, miközben minden apró részletre ügyeltem.
Amikor elérkezett az este, és csengettek, már mindent előkészítettem. Az étel illata betöltötte a házat, a legutolsó simításokat végeztem az asztalon, majd mosollyal nyitottam az ajtót.
Mary állt ott, könnyed nyári ruhában, Cindy szorosan mögötte, kezükben egy üveg bor és a híres almás pite.
„Nagyon örülök, hogy itt vagytok!” köszöntöttem őket, miközben a pitét akartam átvenni, amikor minden hirtelen megváltozott.
Ahogy Mary ránézett Dan-ra, az arca hirtelen elváltozott. Az öröm és barátságos üdvözlés helyét gyorsan a csalódottság és harag vette át.
„Te?!?” kiáltotta, a szavai élesek voltak és tele érzelemmel.
Mintha a föld eltűnt volna alólam, Mary teljesen elvesztette az önuralmát, és minden dühét kiadta. „Te vagy az! Hívom a rendőrséget!”
Zsibbadtan álltam ott, nem értettem, mi történik. Dan, szintén zavarodott, a kezét felemelve próbált magyarázkodni.
„Bocsánat, de én nem ismerem önt,” mondta remegve, mintha egy rossz lépést tett volna.
Mary szemei villogtak. „Hazudsz! Te vagy Cindy apja! Elhagytál minket, amikor még terhes voltam! Hogy mered tagadni?”
A szavak szúrtak, mint a tűk. Az agyam üres volt, nem tudtam felfogni, mi történik.
„Mary, mi a francot beszélsz? Ez biztos valami félreértés,” próbáltam mondani, de ő nem hallgatott rám.
Mary gyorsan előhúzott egy telefont a táskájából, és idegesen pötyögött rajta, majd felém tartotta.
„Látod ezt? Ő az, igaz?”
A telefon képernyőjén egy fiatal Mary mosolygott, és egy férfi állt mellette… Istenem, az férfi Dan volt.
„Ez… ez nem lehet…” suttogtam, miközben Dan és a kép között néztem, mindketten ugyanolyan megdöbbentek voltunk.
„Rachel, esküszöm, nem tudom, mi történik,” mondta Dan remegő hangon, próbálva megnyugtatni. De én hátráltam, a fejem forogni kezdett.
„Ez a férfi elhagyott minket, mint minden férfi,” mondta Mary keserűen, miközben nevetett.
Úgy éreztem, mintha egy rémálomban lennék. Miért hazudna? De miért nem emlékezett Dan?
„Bizonyítékot kell szereznünk,” mondtam halkan, de határozottan. „DNA-teszt. Csak így tudjuk meg az igazságot.”
Mary bólintott, dühösen, de Dan szinte teljesen megbénult. „Rendben, ha ez az egyetlen módja, hogy megmutassam, ártatlan vagyok.”
A következő napok olyanok voltak, mint egy transzban. Az életem mintha üres díszlet lett volna. Dan próbált beszélni velem, de mit mondhatott volna? Vajon tényleg ő a megfelelő férfi számomra, vagy csak egy illúzió volt minden?
Amikor végül megérkeztek a teszteredmények, ragaszkodtam hozzá, hogy együtt nyissuk ki őket: Dan, Mary és én, ott a konyhában. Ahogy kinyitottam a borítékot, remegtek a kezeim.
Már nem emlékeztem minden szóra, de az utolsó mondat örökre beleégett a memóriámba: Pozitív egyezés. 99,9%-os valószínűség.
Dan valóban Cindy apja volt.
A csend, ami követte, szinte elviselhetetlen volt. Dan üres tekintettel nézett rám, és mintha egy rémálomban beszélne, azt mondta:
„Ez nem lehet igaz. Én… nem értem.”
És ekkor kezdtem kétségbe vonni mindent. Mi van, ha tényleg nem emlékezett?
