Amber számára a szerelem már csak egy távoli emlék volt. Évek óta sodródott csalódások és megtört remények között, míg végül elfogadta, hogy az ő történetében a romantika fejezete soha nem íródik meg.
Azonban minden, amit eddig gondolt, egyetlen nyári délutánon megváltozott, amikor egy családi grillpartin találkozott Stevvel – apja régi barátjával, akiről soha korábban nem hallott.
Steve más volt, mint bárki, akit eddig ismert. Nem próbált meg imponálni, nem tett túlzó gesztusokat, és mégis volt benne valami mélységes, szinte megfoghatatlan.
Nyugodtsága és természetessége szinte Amber minden kételyét elnémította. A férfi kezein látszott az évek kemény munkája, a szemeiben pedig ott volt egyfajta bölcsesség, ami egyszerre bántotta és vonzotta a nőt.
– Örülök, hogy végre megismerhetlek, Amber – mondta Steve, miközben kezet nyújtott. Hangjában olyan melegség csengett, amitől Amber elfeledte a tartózkodását.
Az este további része szinte észrevétlenül suhant el, miközben Amber és Steve között a szavak csak úgy áramlottak. Nem volt szükség erőltetett témákra vagy kínos csendekre – minden természetesnek tűnt.
A varázs azonban csak később teljesedett ki, amikor Amber autója nem indult. Steve egy szó nélkül odalépett, feltűrte az ingujját, és a motorháztető alá hajolt.
– Kész – jelentette ki, miután néhány perc alatt életre keltette a kocsit. – Most pedig tartozol nekem valamivel.
– És mégis mivel? – kérdezte Amber félmosollyal, miközben a férfi átható tekintetét próbálta kibogozni.
– Egy vacsorával – felelte Steve, olyan könnyedén, mintha ez magától értetődő lenne.Amber válaszában semmi hezitálás nem volt. És ez a vacsora nem állt meg egynél. Hétről hétre újabb találkozások következtek,
míg végül Steve az életének része lett – egy olyan része, amit Amber már rég üresnek hitt.Hat hónappal később Amber a régi gyerekszobájában állt, és tükörképét nézte.
A fehér menyasszonyi ruha olyan valószerűtlenül simult a testére, hogy szinte el sem hitte, ő az, aki a tükörből visszanéz. Egy menyasszony, 39 évesen? Ez a gondolat évekkel ezelőtt még nevetségesnek tűnt volna.
Most azonban, ahogy Steve-re gondolt, minden a helyére került.Az esküvő pontosan olyan volt, amilyennek elképzelték: kicsi, családias és meghitt. Amikor Steve megfogta a kezét az oltárnál,
Amber szívét olyan melegség töltötte el, amit évek óta nem érzett.Mintha minden korábbi fájdalma csak arra szolgált volna, hogy elvezesse őt ehhez a pillanathoz.Ám a varázs, amely a napot körbelengte, az éjszakában váratlanul megrepedt.
Amikor Amber kilépett a fürdőszobából, Steve-t az ágy szélén ülve találta. A férfi halk szavakat mormolt, de nem neki – valaki másnak, aki nem volt ott.
– Bárcsak láthattad volna, Stacy – suttogta Steve, hangja megtelt érzelemmel. – Annyira szép volt. Amber… ő mindaz, amit valaha remélhettem.Amber szíve egy pillanatra megállt. Stacy.
A név élesen csengett a fejében. Tudta, ki volt ő. Stacy, Steve lánya, aki évekkel ezelőtt egy autóbalesetben halt meg. De arra soha nem gondolt, hogy a férfi még mindig beszél hozzá.
– Steve? – szólalt meg Amber halkan, próbálva kordában tartani a remegést a hangjában.Steve megfordult. Arcán bűntudat és fájdalom keveredett, miközben Amber szemébe nézett. – Amber… ezt el kellett volna mondanom neked.
Amber leült mellé, és gyengéden megfogta a kezét. – Mondd el – kérte.Steve nagyot sóhajtott, és lassan beszélni kezdett. – Néha… beszélek hozzá. Stacyhez. Segít… hogy ne veszítsem el teljesen.
Tudom, hogy ez furcsa lehet, de olyan, mintha hallaná, amit mondok. Ma pedig… ma azt akartam, hogy tudja, mennyire boldog vagyok.Amber szívét egyszerre szorította össze a fájdalom és az együttérzés.
Nem ítélte el Stevet. Ehelyett csak azt érezte, hogy mélyebb a szeretete iránta, mint valaha.
– Steve – kezdte halkan, miközben megszorította a kezét. – Nem kell bocsánatot kérned. Mindenki máshogy gyászol. És tudnod kell, hogy ebben nem vagy egyedül.Steve szemei könnybe lábadtak, és lassan bólintott. – Nem akartalak terhelni ezzel.
– Nem terhelés – felelte Amber határozottan. – Ez most már a mi történetünk. Együtt fogjuk megírni a folytatást.Steve halvány mosollyal nézett rá, és Amber tudta, hogy megtalálták azt az erőt, amely összetartja őket.
Mert az igaz szerelem nem arról szól, hogy két sértetlen ember találkozik – hanem arról, hogy két sérült ember készen áll együtt gyógyulni.
