Valentyina Nyikolajevna viharfelhőkkel az arcán lépett be az ajtón, és sáros cipőit hanyagul otthagyta a lábtörlőn.„Egyik csapás a másik után – mintha valaki átkot szórt volna ránk!” sóhajtott fel drámai hangon, miközben menyével, Máriával találkozott.
„Mi történt?” kérdezte Mária elképedve, miközben azon tűnődött, hogyan jutott be anyósa a lakásukba.„Nem velem, hanem Julcsinkkal történt a baj!” válaszolta Valentyina, keresztbe font karral. „A balszerencse mintha árnyékként követné minden lépését!”
Mária alig tudta visszatartani az ironikus mosolyt. Túl jól ismerte már Julcsi „balsorsának” természetét.Julcsi, aki három évvel idősebb volt a testvérénél, fiatalon ment férjhez, és a kilencedik osztály után abbahagyta az iskolát.
Szakma tanulására sosem került sor, ám 32 éves korára már négy gyermek édesanyja lett.Mivel egyik gyermekgondozási szabadságról a másikra lépett, soha egyetlen napot sem dolgozott életében. Férje,
Mihály, aki 15 évvel idősebb volt nála, egy kis vállalkozást vezetett, amely éppenhogy eltartotta a családot.Valentyina azonban soha nem nézte jó szemmel a vejét, mert az rendszeresen szemrehányást tett lányának,
amiért semmilyen módon nem járult hozzá a háztartás fenntartásához.„Mit képzel magáról? Ha egyszer feleségül vette, kötelessége gondoskodni róla!” háborgott Valentyina minden egyes alkalommal, amikor a téma felmerült.
Mihály nehezen viselte az anyósa állandó beavatkozását, de a békesség kedvéért inkább visszafogta magát.A feszültség azonban akkor robbant ki, amikor Julcsi boldogan közölte, hogy ötödik gyermeküket várja.
„Elment az eszed? Négy gyerek is épp elég! Miből akarod őket eltartani?” tört ki Mihály haragosan. „Nem akarok több gyereket, és ezt meg is mondtam!”Julcsi könnyekkel és könyörgésekkel próbálta meglágyítani férje szívét,
de Mihály hajthatatlan maradt, és követelte, hogy Julcsi szakítsa meg a terhességet.Kétségbeesésében Julcsi anyjához fordult segítségért.Valentyina nem késlekedett, és még aznap este harci kedvvel megérkezett lánya otthonába.
„Megőrültél? Mégis mit képzelsz magadról?” támadt neki Mihálynak, ahogy belépett.Mihály azonban készen állt. Rideg pillantással az ajtóra mutatott, és felszólította az anyósát, hogy távozzon.
„Még meg fogod bánni ezt!” sziszegte Valentyina, mielőtt dühtől fűtve kiviharzott a házból. Aznap este azonban megcsörrent a telefonja – Julcsi sírva hívta.„Mama, Mihály kidobott minket a gyerekekkel együtt! Azt mondja,
ha megtartom a babát, elválik tőlem!” zokogott Julcsi kétségbeesetten.„Hívd a rendőrséget! Ne hagyd magad!” háborgott Valentyina. „És ne add fel! Ha most beadod a derekad, egész életedben el fog nyomni!”
Másnap Mihály látszólag engedett, és visszafogadta Julcsit és a gyerekeket – de csak a hét végéig. Julcsi kétségbeesetten próbált megoldást találni, és arra kérte édesanyját, hadd költözzenek átmenetileg hozzá.
Valentyina beleegyezett, de szent esküt tett, hogy nem hagyja annyiban Mihály viselkedését.„Válhatsz, amikor akarsz, de amíg terhes vagy, szó sem lehet róla!” jelentette ki diadalittasan.
Mihály hűvösen reagált. „Ráér. Julcsi tudja, mit várok tőle.”Csalódottan a vejében, Valentyina új „eszközhöz” nyúlt – fiához, Valérhoz és menyéhez, Máriához.Komoly arckifejezéssel kezdte el mesélni Julcsi „tragédiáját”.
„Tudod, Julcsi az utcára került, gyakorlatilag hajléktalan” – kezdte szinte suttogva.Mária csendben hallgatta, de belül már sejtette, hogy Valentyina hátsó szándékkal érkezett.
„Ugye ott van az a külvárosi házatok? Adjátok oda Julcsinak és a gyerekeknek, szükségük van egy biztos otthonra!” vetette fel hirtelen Valentyina.Mária higgadtan, de határozottan válaszolt. „Nem. A ház a miénk, és nem áll szándékunkban átadni senkinek.”
„Akkor legalább ideiglenesen engedjétek oda őket!” folytatta Valentyina, egyre erőszakosabb hangon.„Ez szóba sem jöhet” – vágta rá élesen Mária.Valentyina szinte megdermedt. „Majd meglátjuk, mit szól ehhez Valér!”
Amikor Valér hazaért, anyja drámai színekben ecsetelte a helyzetet. Valér azonban csak vállat vont.„Ha ekkora a baj, maradhatnának nálad is. Hiszen a te lányod” – mondta higgadtan.
„De hát a te testvéredről van szó!” tiltakozott Valentyina. „Valóban képes lennél cserben hagyni őket?”„Biztosan nem az én házamban” – jelentette ki Valér rendíthetetlenül.
Valentyina dühösen távozott, elhatározva, hogy nem adja fel egykönnyen. Az ő szemében ez a harc még messze nem ért véget.
