Miután Rita elvitte Ilyát a kórházba, nem tudta kiverni a fejéből.
Alapvetően gondoskodó természetű volt, és nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy segített neki, de most ő maga is veszélyben van.
Néhány nappal később telefonáltak a kórházból. Az orvos, aki Ilyát ápolta, elmondta, hogy bár valamivel jobban van, még mindig kritikus állapotban van. Ilya súlyosan megsérült, és nem volt képes reagálni.
Emellett nem volt semmilyen irata, sem egészségbiztosítása. Az orvos megkérdezte, hogy segíthetne-e kideríteni, ki ő valójában.
Rita azt ígérte, hogy elmegy. Másnap reggel, amikor megérkezett a kórházba, Ilya egy ágyban feküdt, láthatóan gyengén. De amint meglátta őt, fáradt mosolyt küldött neki, és halkan, hálásan azt mondta:
„Köszönöm… Te olyan vagy, mint egy angyal.”
Rita leült az ágy mellé, és megkérdezte, mi történt. Ilya egy darabig hallgatott, majd összeszedte magát, és elmondta történetét.
„Én… az utcán voltam, amikor rátámadtak… De nem ennyire egyszerű. Üldöznek. Meg akarnak ölni. Menekülnöm kell. Ez nem az első alkalom.”
Rita figyelmesen hallgatta, miközben tovább folytatta.
„Kik ezek az emberek? Miért akarnak téged?” kérdezte aggódva.
Ilya gyenge szemekkel ránézett, és a hangja alig hallatszott. „Ne gyere közelebb, Rita. Nem akarod tudni, kik ők. Hidd el, nem lenne jó, ha belekeverednél.”
De Rita nem tudott egyszerűen elmenni. Elhatározta, hogy segíteni fog Ilyának, még ha ő folyton figyelmeztette is, hogy ne keveredjen bele.
„Nem hagyhatlak így, Ilya. Segítek neked. Mondd el, mi történt. Talán találok egy módot arra, hogy biztonságba helyezzelek.”
A következő napokban Rita egyre többször meglátogatta Ilyát, de egy reggel, amikor elment hozzá, már nem volt ott.
A nővér azt mondta, hogy éjszaka elhagyta a kórházat, pedig kifejezetten megtiltották neki, hogy távozzon.
„Eltűnt? Hogyan tudott így elmenni?” kérdezte Rita döbbenten.
„Igen, már nem találtuk sehol. Csak kisurrant, amikor senki sem figyelt rá” – válaszolta a nővér.
Rita nem akarta elhinni. Tudta, hogy ha valóban segíteni akar, meg kell találnia Ilyát. Elindult tehát a keresésére.
Járta a várost, minden olyan helyet átvizsgált, ahol esetleg ott lehetett. Hosszú kutatás után egy elhagyatott épületre bukkant a város szélén.
A hely nyomasztó volt, az ablakokat deszkák takarták. És ott, a sötétben, Ilya ült a földön, körülvéve régi bútorokkal és dobozokkal.
Kimerültnek tűnt, de amikor meglátta Ritát, egy halvány mosolyt villantott.
„Tudtam, hogy eljössz” – mondta.
„Miért vagy itt, Ilya? Miért mentél el? Mi történt veled?” kérdezte Rita aggódva.
Ilya mély sóhajtott, és lassan kezdett válaszolni: „Részese voltam egy kis bűnözői csoportnak. De pár hónapja megölték a bátyámat egy rablás során.
Azóta menekülnöm kell. Azt hiszik, én vagyok a felelős a haláláért. Rejtőzködnöm kell, mert továbbra is üldöznek.
És most, mindent mérlegelve, már nem tudom, hová forduljak.”
Rita figyelmesen hallgatta, és egyre jobban aggódott. „Miért nem mondtad el mindezt hamarabb? Nem kellett volna elmenekülnöd!”
„Nem érted, Rita. Ezek az emberek veszélyesek. Nem állnak meg, amíg meg nem találnak. Jobb, ha nem keveredsz bele” – válaszolta Ilya komoly tekintettel.
De Rita nem hagyhatta őt cserben. Érezte, hogy ott kell maradnia mellette, még akkor is, ha veszélyes volt.
„Segíteni fogok, Ilya. Nem hagylak így. Nem vagy egyedül, érted? Közösen találunk módot arra, hogy túllépjünk mindenen.”
A következő hetekben Rita és Ilya együtt próbáltak kiutat találni. Rita eltökélte, hogy segít neki, de tisztában volt vele, hogy nagyon óvatosnak kell lenniük.
Felkereste Kostya régi kapcsolatait, akik segíthettek neki biztonságos helyeket találni.
Eltelt egy kis idő, de végül sikerült megoldaniuk, hogyan hagyhatja el Ilya a várost anélkül, hogy az üldözői rátaláljanak.
Rita segített neki mindent hátrahagyni, és találtak egy távoli helyet, ahol biztonságban élhetett.
Ez idő alatt Rita kezdte megérteni, hogy Ilya megsegítése nem csupán együttérzés volt. Egy új lehetőség volt számára, hogy új életet kezdjen – vele együtt.
Már nem érezte magát olyan magányosnak, hanem inkább úgy, mint egy szövetséges, aki képes egy kis fényt hozni egy sötét világba.
Bár a jövőjük még mindig bizonytalan volt, és továbbra is aggódtak, hogy az üldözők rátalálhatnak, Rita már nem volt az a nő, aki kétségbeeséssel és fájdalommal tért haza.
Elhatározta, hogy harcolni fog – Ilyáért, önmagáért és az új életért, ami előttük állt.
És bár a múlt fájdalmaira még mindig gondolt, biztos volt benne, hogy együtt egy olyan jövőt építhetnek, ami távol van a romlástól és fájdalomtól, amit maguk mögött hagytak.
