Amikor éjjel, a csendes éjszakában, megszólalt a telefon, Lena bőrén átfutott egy hideg félelem.
A hívás egy ismeretlen számról érkezett, de egy megmagyarázhatatlan előérzet arra ösztönözte, hogy felvegye.
A vonal másik végén egy tompa hang hallatszott – a régi barátnőjéé, Léráé, akit egész életében ismert.
A hangjában pánik érződött, és Lena szívét egy villámcsapásként megütötte a gondolat: valami nem stimmel.
— Lena, kérlek, hallgass meg… Nagy bajban vagyok, — mondta Lera, miközben a hangja többször is elcsuklott, mintha visszatartaná a könnyeit.
Lena próbálta összeszedni magát, miközben a kérdések és aggodalmak szinte össze-vissza kavargtak a fejében.
— Mi történt? Hol vagy? — kérdezte, próbálva nyugodt hangon megszólalni, bár belül a szívét az aggodalom marcangolta.
De válasz helyett hosszú csend következett.
Úgy tűnt, Lera szavakat keres, vagy egyszerűen nem mer elmondani valamit. Végül, egy mély sóhajjal, így szólt:
— Nem mondhatom el ezt telefonon. Te vagy az egyetlen, akire számíthatok… Ha nem segítesz, nem tudom, mi lesz velem.
Lena szíve hevesebben kezdett verni, és egyre inkább érezte, hogy nem maradhat tétlen.
Gyorsan felöltözött, és elindult a Lera által megadott cím felé.
Az éjszaka hideg és elhagyatott volt, és egy furcsa érzés kísérte, hogy valami olyan vár rá, ami örökre megváltoztatja az életét.
Amikor végül megérkezett, a park egyik padján találta Lera-t.
Arca sápadt és kimerült volt, szemei duzzadtak a sok sírástól, és nem őrzött meg semmi belső erejéből.
— Lena… — suttogta, amikor meglátta a barátnőjét. — Borzalmas helyzetbe kerültem.
Sok pénzzel tartozom nagyon veszélyes embereknek, és most azt akarják, hogy visszafizessem… Nincs másom, csak te.
Lena figyelmesen hallgatta, miközben próbálta elrejteni a megdöbbenését. Már érezte, hogy a helyzet sokkal súlyosabb, mint amit először gondolt.
— Mennyi időd van? — kérdezte Lena, miközben az agya gyorsan átvette az irányítást, és belátta, hogy nincs idő habozni.
Lera idegesen ránézett az órájára, és halkan azt mondta, hogy már csak pár napja van.
Lena bólintott, és úgy döntött, hogy most nem az a pillanat, hogy elmélyedjenek a múltban, vagy hogy hibásokat keressenek. Megígérte Lera-nak, hogy nem hagyja őt cserben.
A következő napokban Lena mindent megtett, hogy segítséget szerezzen a barátnőjének.
Ismerősökhöz fordult, hogy összegyűjtse a szükséges pénzt, és végül sikerült összeszednie a kívánt összeget.
Lena úgy döntött, hogy személyesen viszi el a pénzt, hogy elkerülje, hogy Lera még nagyobb veszélybe kerüljön.
De amikor átadta a pénzt, valami azt súgta neki, hogy ez még nem a végső megoldás.
Valami a levegőben maradt, és nem tudta elűzni a megmagyarázhatatlan érzést, hogy Lera fölött még mindig ott lebeg egy hatalmas fenyegetés.
Megfogadta, hogy nem engedi el a barátnőjét a szeméből.
Néhány nappal később újra találkozott Lera-val. Most sokkal nyugodtabbnak tűnt, mintha végre visszanyerte volna a kontrollt az élete felett.
Egy kávézóban ültek, és élvezték a régóta várt nyugalmat, miközben Lena észrevette, hogy barátnője lassan újra életre kel.
— Köszönöm, Lena. Megmentettél… És megmutattad nekem, hogy van az életben valami, ami fontosabb a pénznél, — mondta Lera, miközben a hangja halk, de őszinte volt. — Te vagy az igazi családom.
A könnyek, a megkönnyebbülés és az öröm mindkét nő szemébe könnyeket csalva, hosszan ölelték meg egymást.
