Amikor Jake-t feleségül vettem, biztos voltam benne, hogy egy irányba tartunk – hogy közösen építjük a jövőt. De lassan kezdtek felbukkanni a repedések ebben a képben.
Mindent átvállaltam – a háztartást, a gyerekeket, a mindennapi feladatokat. És azt hittem, hogy mindezt szeretetből teszem, mert úgy éreztem, ő az alapja mindennek, ő tartja kézben a pénzügyeket.
De hamarosan kiderült, hogy „az ő munkája” nem egészen azt jelentette, amire számítottam.Három év telt el, és Jake egyre inkább a „munka” mögé bújt.
Magát a „világ legelfoglaltabb emberének” tartotta, de valójában egy olyan világban élt, amit saját magának épített – egy börtönben, ami hosszú értekezletekből, telefonhívásokból és végtelen e-mailekből állt. Állandóan a „jövőnkről” beszélt, és én próbáltam hinni neki, valóban.
Feláldoztam a saját vágyaimat, miközben próbáltam mindent rendben tartani, ő pedig a „munkájában” volt. Azt akartam, hogy nekem ne kelljen aggódnom. De ahogy teltek a hónapok, a rólunk alkotott kép egyre inkább szétesett.
Láttam, hogy a számlák felhalmozódnak, hallottam a pénzügyek körüli veszekedéseket, és éreztem, hogy a türelmem és a belé vetett bizalmam folyamatosan csökken. De még mindig hittem: „Hamarosan beindul.”
Egy szokásos szerdán, ami örökkévalóságnak tűnt, minden összeomlott.
Tyler, a kis örökmozgó, izgatottan üldözte a kutyát, míg Mia a nappali sarkában tornázott. Épp próbáltam rendben tartani a konyhát, amikor egy sóhajjal észrevettem, hogy minden körülöttem túl hangos és zűrzavaros.
„Tyler, légy egy kicsit csendesebb!” kiáltottam, miközben elrohant előttem a kutya nyakörvével a kezében. „Papa dolgozik.”
„De anya,” nyafogott, „Scruffy játszani akar!”
Megcsóváltam a fejem, bár belül összetörtem. Már nem volt erőm a véget nem érő vitákhoz. Jake már órák óta „dolgozott” az irodájában. És mint mindig, reggel megmondta: „Ma fontos értekezletem van. Ne zavarjatok.”
Bólintottam, bár éreztem, hogy egyre jobban fáj. Az ő szavai már nem csak figyelmeztetésnek tűntek, hanem egy falnak közöttünk.
Mindig ugyanez volt: Jake felkelt, gyorsan megebédelt, aztán visszavonult a „háborúszobájába”, hogy a „fontos ügyeiről” beszéljen. Én pedig? Minden másért feleltem: a pénzügyekért, a gyerekekért, a háztartásért – mindent.
Miközben ő eltűnt a saját világában, ami csak kifogásokból és üres ígéretekből állt.
De ezen a napon minden megváltozott.
A nagy zajjal estek le a serpenyőim, mikor Tyler és Scruffy száguldoztak a padlón. Mia megijedve ugrott hátrébb, miközben a zaj visszhangzott az egész házon. „Hups!” kuncogott Tyler, miközben Scruffy utána ugrott.
Ekkor Jake kiszaladt az irodájából, vörös fejjel, izzó szemekkel. „NEM LEHETNE EGY PERC CSOND?” üvöltötte, és egy pillanatra teljes csend borult a házra.
„Tudod, hogy mennyire zavaró volt most az értekezletemen?!”
Ott álltam, teljesen megdöbbenve, miközben a gyerekek a sarokba húzódtak. Valamit válaszolni akartam, de mielőtt bármit mondhattam volna, egy női hangot hallottam – lágy, szinte csábító – az irodából.
„Jake, ki ez?” kérdeztem, a hangom remegett.
Jake pánikba esve nézett rám. „Csak egy ügyfél,” hebegte, miközben próbálta elállni az ajtót.
„Ne foglalkozz vele.”
De nem hittem neki. A bizalmatlanság egyre inkább átvette az uralmat, és gondolkodás nélkül átslisszoltam mellette, hogy kinyissam az ajtót.
Ami mögöttem várt, mindent megrengetett.
A képernyőn egy gyerekes online játék futott, miközben egy videohívás „SUZYLOVELY88” névvel jelent meg, egy boldogan mosolygó női arc látszott a képernyőn.
„Mi ez?” kérdeztem, a hangom határozott volt, de belül már remegtem.
Jake felugrott, arca a dühből pánikba váltott. „Ez a hobbim,” hebegte, próbálva bezárni az ajtót.
„Te unalmas vagy! Szükségem van egy kis pihenésre. Suzy megért engem. Sokkal jobb beszélgetni vele, mint veled.”
A pofon erősebben csapott meg, mint bármi más. A torkom kiszáradt, de ki tudtam mondani: „A te hobbid?”
„Bezárkózol az irodába, mintha dolgoznál, miközben mindent egyedül intézek? És idegenekkel beszélgetsz?!”
„Ő nem idegen!” kontrázott, miközben egyre inkább belegabalyodott a kifogásaiba. „Ő legalább meghallgat!”
Megcsóváltam a fejem, képtelen voltam tovább nézni.
„Tudod mit? Végeztem! Elmegyek Suzy-hoz! Ő boldoggá tesz!”
Összecsomagolta a dolgait, felkapott egy sporttáskát, és szó nélkül nekilátott, hogy mindent összeszedjen.
Ott álltam, miközben ő mint egy vihar végigsöpört a házon, és éreztem, hogy a talaj a lábam alatt elcsúszik.
Másnap jött a felismerés, amikor Jake anyja hívott.
„Ő nem az, akinek mondja magát,” mondta remegő hangon. „Egy csalóval állt össze, aki elvitte az összes pénzét. A „Suzy” valójában egy férfi. Jake minden pénzét ráköltötte.”
Ekkor már csak nevetni tudtam. Keveredett bennem a felszabadulás és az őrület. Hogyan nem láttam ezt korábban?
„Tudod, mi a legjobb?” mondtam, miközben Jake próbált telefonálni. „Mindent megtartok. Te magad tetted tönkre. Végeztem.”
És amikor próbált visszanyerni, tudattam vele, hogy túl későn. Már nem voltam az a nő, aki mindig megbocsátott. Az lettem, aki visszavette az életét.
A következő hetek új fejezetet hoztak. Találtam egy teljes munkaidős állást, a gyerekeket a napközibe vittem, és elkezdtem a saját szabályaim szerint élni.
Félelmetes volt, de egyben felszabadító is. És egy este, mikor Tylert ágyba tettem, nagy szemekkel nézett rám és kérdezte: „Anya, minden rendben lesz?”
Finoman megveregettem a fejét, és egy őszinte mosollyal válaszoltam: „Igen, drágám. Jobb lesz, mint valaha.”
És először éreztem, hogy ez nem csak üres szólam.
