„Ez nem lehet igaz!” Greg hangja olyan vihar volt, hogy szinte megremegtek a falak, amikor meglátta, ahogy a menyasszonyi ruhám a földre hullik.Egész nap titkoltam azt, amit a csipke és a ragyogó szövetek alatt rejtettem.
Most azonban elérkezett az idő, hogy felfedjem az igazságot, azt a sötét valóságot, amit mindannyian gondosan eltemettünk a homokba.A mi esküvőnk, ez a fényes nap, amely minden lány álmát jelenti, csupán egy színházi előadás volt, egy precízen megtervezett előadás.
És én voltam a főszereplő.Greg a folyosó végén állt, az arcán egy olyan ragyogó mosollyal, mintha éppen most nyerte volna meg az élet legnagyobb lottónyereményét.
Ő azt hitte, hogy ez a tökéletes történet kezdete, egy mese, ami örökké tart. De én tudtam, mi rejlik a háttérben.A nap csillogása, a vendégek boldog kacaja, a pezsgős poharak hangos koccintása – mindez olyan volt,
mintha egy szerepet játszanék, mintha nem is én lennék ott. A vendégek – főként az ő szülei – élvezték a tökéletes család képét.
És én? Csak tettem, amit vártak tőlem: mosolyogtam, táncoltam, nevettek. De a szívemben nem voltam boldog menyasszony. Egy színésznő voltam, aki tudta, hogy mindjárt le fogják engedni a függönyt.
Greg alig várta, hogy kezdődhessen az esküvői éjszaka. Láttam a szemében az éhséget, a foga ragyogását, amikor maga felé húzott, hogy elvezessen minket közös birodalmunkba.
Kezei mohón nyúltak a ruhám után, mintha az lenne az utolsó akadály közöttünk és a számára megálmodott mennyország között.„Egész éjjel erre vártam,” suttogta, miközben forrón hozzám ért a nyakamban.
Nem válaszoltam, csak egy rejtélyes, titokzatos mosolyt ejtettem. Ő már a jövőt festette maga elé, ami mentes minden árnyéktól. De nem tudta, hogy az igazi rémálom most kezdődik.
Lassan engedtem le a ruhámat, miközben a csalás fonala megfeszülve suhan végig a levegőn, ahogy felé fordultam.
Az arca – a döbbenet kifejeződése – megdermedt, amikor felfedezte, mit rejtek. A tetoválás, amit Sarah hagyott rajtam, az ő ex-e, végig futott a bőrömön, a vállamtól a derekamig. Nem csupán egy dísz, hanem egy gyalázat.
Egy emlék egy éjszakáról, amely soha nem lett volna szabad megtörténnie.
„Mi… Mi ez?” Greg hangja elakadt, miközben könnyek gyűltek a szemébe, ám a sokk nem tudta elrejteni.
„Sarah túlságosan is sietett, hogy a szemedbe hozza a csalást,” válaszoltam hidegen, a hangomban keserűség volt. „Megcsaltál minket mindkettőnket.”
A szemében teljes zűrzavart láttam. „Ez… nem lehet. Sajnálom, hibáztam, nem akartam…!”Szavai üresek voltak, mintha elenyésztek volna a levegőben. Nem akartam hinni neki. Soha többé nem akartam hinni az ígéreteinek.
Mielőtt válaszolhattam volna, Greg szülei berohantak a szobába. Marianne, az anyja, akinek arcán az aggodalom tükröződött, és James, az apja, aki úgy nézett ki, mintha egy szikla lenne.
A tekintetük közöttünk cikázott, és világosan éreztem, hogy tudják, ez nem egy szokványos beszélgetés.„Mi történik itt?” kérdezte Marianne, hangja alig hallható, mintha a félelem épphogy meg ne hatja. A tekintete Gregre szegeződött.
„Egyszerű,” mondtam, hangomban acélos nyugalommal. „Megcsaltál engem. Az esküvőnk előtti éjszaka. Sarah-val. És én nem tudtam róla, amíg most rá nem jöttem.”
Marianne megmerevedett. James, aki mindig nyugodt volt, a szemét összeszűkítette. A szoba légköre elnehezedett. Aztán, mint egy parancs, elhangzott.
„Gregory,” mondta James, hangja mélyen és hűvösen. „Mit tettél?”
Greg a földre bámult, könnyek folytak végig az arcán. „Sajnálom, sajnálom! Szerettem őt!”
De az ő bocsánatkérése túl későn érkezett. Az igazság túlságosan fájt. Az árnyékok, amiket ő alkotott, túl súlyosak voltak.
„Mindent helyrehozok,” könyörgött. „Meg fogok változni!”
De én csak ott álltam, és hallgattam őt, miközben szavai a levegőben szétfoszlottak, mintha nem is léteztek volna. „Mindent tönkretettél, Greg. Mindent. És most nincs második esély.”
A szoba teljesen elnémult. Greg vállai remegtek a bűntudat terhe alatt.
„Most elmegyek,” mondtam nyugodtan, és hátrafordultam, mintha el akarnám hagyni ezt a rémálmot. „Tegyetek vele, ha még tudtok.”
James egy lépést tett előre, a szemében a csalódottság és a harag különös keveréke tükröződött, amit sosem láttam tőle.
„Megbélyegezted a családunkat,” mormolta, mintha ez lenne az egyetlen dolog, amit mondani tudott.
Nem válaszoltam. Már nincs mit mondanom.
Egy utolsó pillantást vetettem Gregre, aki a saját bűneinek súlya alatt összeomlott, majd elhagytam a szobát. Elhagytam azt az épületet, amit hazugságok és hamis ígéretek fertőztek meg. És a szívemben már csak egy halk visszhang maradt, ami azt suttogta: „Vége.”
A szabadság volt az egyetlen hely, ahol még léteztem.
