Wesley fintorogva bámulta a tányért maga előtt. „Anya, könyörgöm, már a szagától is kiráz a hideg ennek a rakott förtelemnek! Miért nem csinálsz valami mást?!” – panaszkodott, miközben idegesen himbálózott a székén.
„Tegnap csirke volt, előtte hamburger, pénteken meg hal. Mit akarsz még?” – válaszolta az anyja, türelme utolsó morzsáival.„Nem érdekel! Nem vagyok hajlandó ezt megenni!” – kiáltotta Wesley, majd dacosan felpattant és kisétált az étkezőből.
„Wesley!” – szólt utána az anyja szigorúan. „Legalább a tányérodat rakd be a mosogatógépbe!”„Miért én? Nem vagyok az alkalmazottatok!” – vágta oda a fiú, mielőtt eltűnt volna az ajtó mögött.
Az anyja döbbenten meredt a helyiség üres ajtajára. „Nem az alkalmazottunk? Ő komolyan ezt mondta?”„Csak egy kis kamaszkori lázadás” – próbálta csitítani a helyzetet az apja, aki lassan letette az újságot.
„De talán ideje megtanítani neki, hogy a világ nem körülötte forog.”Másnap Wesley vidám éhséggel tért be a konyhába. „Anya! Mi lesz az ebéd?” – kérdezte lelkesen.„Pulykasült krumplival” – mosolygott rá az anyja ártatlanul.
„Ez jól hangzik!” – mondta a fiú, és már szinte érezte a szaftos falatok ízét.De amikor észrevette a hűtőre ragasztott papírt, megdermedt. Nagy betűkkel ez állt rajta: „Új szabályok: minden feladat pénzért jár.
”Wesley tátott szájjal olvasta a listát: „Szemétlevitel – 1 dollár. Mosogatás – 3 dollár. Szobatakarítás – 5 dollár.”„Ez valami rossz vicc?” – kérdezte döbbenten.„Nem vicc” – válaszolt az anyja mosolyogva.
„Mivel úgy érzed, hogy nincs felelősséged, gondoltuk, bevezetjük a felnőtt élet szabályait. Csak azt kapod, amiért megdolgozol.”„Most komolyan azt akarjátok, hogy fizetnem kelljen az ebédért?!” – kiáltotta Wesley felháborodva.
„Pontosan” – bólintott az apja nyugodtan. „Tudod, az életben semmi sincs ingyen.”Wesley döbbenten bámult a szüleire, majd gyanakodva kérdezte: „És mi van, ha nem dolgozom semmit?”
„Akkor nem eszel” – felelte az anyja egyszerűen, miközben tovább készítette a vacsorát.Aznap este Wesley éhesen és morcosan tért vissza a konyhába. „Na jó, mit kell tennem, hogy végre ehessen az ember?”
Az anyja kaján mosollyal mutatott a listára. „Három feladatot vállalsz, és kapsz vacsorát.”Wesley úgy érezte, mintha egy kegyetlen játék részese lenne. De végül, kelletlenül, nekiállt a szemeteszsákot kivinni, a mosogatót kipakolni és a kutyát megsétáltatni.
Amikor végzett, csatakosan ült le az asztalhoz, de legalább elégedetten vette át a megérdemelt ételt.Másnap reggel, miközben az iskolába indult, megállt az apja előtt. „Apa… talán kicsit túlzásba estem tegnap. Sajnálom.”
Az apja bólintott, arca szigorú, de melegséggel teli volt. „Jó látni, hogy tanulsz, Wesley. Ez a felnövés része.”Attól a naptól kezdve Wesley másképp tekintett a házimunkára és a felelősségre.
Megtanulta, hogy a dolgokért dolgozni nem büntetés, hanem egy lehetőség arra, hogy a maga ura legyen. És bár néha még mindig dacosan sóhajtott egy-egy új feladatnál, mélyen belül megértette: a felelősségvállalás az, ami igazán felnőtté teszi az embert.
Tanulság:
Az élet leckéi néha fájdalmasan érkeznek, de ezek formálnak minket. Ahogy Wesley ráébredt, a felelősségvállalás nem korlátoz, hanem lehetőséget ad arra, hogy jobbak legyünk, és jobban megértsük azokat, akik gondoskodnak rólunk.
