Egy kétségbeesett nő lépett be egy este a newarki rendőrőrsre, magával hozva tizenöt éves fiát, Donnyt. Segítséget kért, mert már nem bírta tovább nevelni őt.
A fiú, aki elhanyagolt és különösen engedetlen volt, próbálta kirántani karját az anyja szorításából, miközben őt a szolgálatban lévő rendőr felé terelte.
A nő, Mary Trenton, könnyek között mondta el, hogy képtelen tovább kezelni a fiát.
Donny egyre inkább elfordult tőle – éjszakákat töltött idősebb fiúkkal, és elhanyagolta az iskolát. Emellett drága dolgokat talált a szobájában, amelyeket nem engedhettek volna meg maguknak.
Amikor próbálta szabályokat hozni, Donny agresszívabban reagált.
A reggel folyamán még egy kést is elővett apja régi gyűjteményéből, mikor az anyja felszólította őt, hogy takarítsa ki a szobáját.
A rendőr először megdöbbenve hallgatta a nő történetét, majd javasolta a következő lehetőséget:
Donny vagy bíróság elé kerül, és fiatalkorúak börtönébe kerül, vagy hat hónap közösségi szolgálatot végez.
Donny vonakodva beleegyezett, így nem sokkal később egy gyermekotthonban találta magát.
Ott találkozott Bennel, egy kisfiúval, aki szintén az apja elvesztésével küzdött. A két fiú közötti kapcsolat gyorsan kialakult, és segítettek egymásnak abban, hogy feldolgozzák fájdalmukat.
Donny hamar ráébredt, hogy mennyire szerencsés, hogy van még anyja, míg Ben teljesen család nélkül maradt. Ez a felismerés mély hatással volt rá.
A közösségi szolgálat befejezése után Donny visszatért az anyjához, elkezdett segíteni neki, és mellékállást vállalt, hogy támogassa őt.
Ráadásul Bent is hazavitte, hogy neki is biztosítson egy családot.
Ez a történet arra tanít minket, hogy a veszteség és a harag néha fájdalmasan befolyásolhatja a környezetünket, és másokat is sérthetünk vele.
Ugyanakkor arra is rámutat, hogy segíteni másokon gyógyító hatású lehet, és mennyire fontos megbecsülnünk azokat, akik még velünk vannak, és szeretnek minket.
