Greg azt hitte, hogy végre sikerült kialakítaniuk Natalie-val egy működőképes szülői kapcsolatot – egészen addig, amíg egy éjszakai telefonhívás mindent szét nem zúzott, és olyan hírt hozott, amire sosem számított volna.
Öt év. Ennyi ideig voltak együtt Natalie-val, mielőtt végleg véget vetettek a kapcsolatuknak.
Mindketten érezték, hogy ez a pillanat elérkezik, még ha soha nem is beszéltek róla. Fiatalok voltak, talán túl fiatalok, amikor először találkoztak.
Amikor a kezdeti izgalom elült, és a mindennapi élet egyre inkább magával ragadott, egyszerűen feladták a küzdelmet.
Nem volt drámai szakítás, nem voltak nagy veszekedések. Csak egyre inkább belátták, hogy talán nem egymásnak valóak.
Most különböző városokban éltek, szinte teljesen különböző életet éltek. Az egyetlen közös dolog Oliver, a hároméves fiuk volt.
Ő volt Greg minden mindenese. Az ünnepeken nála lehetett, ami valamelyest vigaszt nyújtott, de mégsem volt elég. Soha nem volt elég.
Greg soha nem akarta, hogy a kapcsolatuk rosszul végződjön. Nem volt szükség ügyvédekre, vagy kegyetlen gyermeki jogi harcokra.
Ebben mindketten egyetértettek. Oliver nem érdemelte meg, hogy olyan környezetben nőjön fel, ahol a szülei folyton harcolnak egymással.
Ezért próbálták tiszteletteljesen tartani a dolgokat. Minden este, kivétel nélkül, Natalie felhívta őt videóhívásban, hogy jó éjszakát kívánhasson Olivernak.
Ez rituálévá vált, valamiféle dologgá, amire mindig várt. Csak az, hogy látta a kisfiát mosolyogni, amikor azt mondta: „Jó éjt, apa!”, mindent elviselhetőbbé tett.
Minden rendben volt. Legalábbis ő azt hitte, hogy minden jól működik, egészen addig, amíg meg nem kapta azt a hívást.
– Greg! – hallotta Natalie hangját a telefonból, de nem a megszokott, nyugodt hangján. Most sírt. Nem, inkább ordított. – Greg, a fiunk eltűnt!
Megrendült. – Miért, hogy érted, hogy eltűnt?
– Oliver meghalt! – kiáltotta, és a szavak, mint egy éles tőr, szúrtak Greg szívébe.
Nem tudta elhinni. – Mi? Miről beszélsz? Hogyan?
Natalie annyira sírt, hogy alig lehetett érteni, amit mondott. – Ő… nincs többé. Istenem, Greg…
A földre rogyott, miközben érezte, hogy a szavai teljesen összetörik. Ez nem történhet meg. Nem Oliver. Nem az ő fia.
– Azonnal jövök – mondta, miközben megpróbált összeszedni magát.
– Ne – szólt Natalie halkan. – Mi már eltemettük…
– Eltemettétek? – suttogta, alig kapva levegőt.
Leemelte a telefont, és megdermedve nézte. Az ujjaival remegve próbált visszahívni Natalie-t, hogy válaszokat követeljen, de a szíve szinte a torkában dobogott, miközben a kérdések kavargtak a fejében.
Fel akarta hívni. Az első csöngésnél nem vette fel. A másodiknál végre hallotta a hangját.
– Greg – mondta Natalie, alig hallhatóan.
– Mi a fenét csináltál, Natalie? – fakadt ki Greg. A hangja elcsuklott a düh és fájdalom súlya alatt. – Ha bármi történt volna Oliverral, tudnom kellett volna róla!
– Én… én nem tudtam – dadogta Natalie.
– Nem tudtál? – ordította Greg, miközben idegesen járkált a szobában. – Én vagyok az apja, Natalie! Ott kellett volna lennem! Tudnom kellett volna róla! Tegnap még minden rendben volt vele!
Másnap, miközben a bőröndjét pakolta, csörgött a telefonja. Mike hívta. Natalie új férje. Összeszorított állkapoccsal vette fel.
– Mike – mondta, miközben becsukta a bőröndjét. – Úton vagyok. Este ott leszek.
– Greg, várj – kezdte Mike halkan, bizonytalanul. A hangja valami furcsát sugallt, ami miatt megállt egy pillanatra.
– Mi van? – kérdezte, készülve a legrosszabbra.
Mike pár másodpercig csendben maradt, majd a következő szavakkal törte meg a csendet, ami minden bizonnyal sokkolta Greg-et.
– Natalie… megőrült. Az egész csak egy hazugság volt. Oliver él.
Mike mély lélegzetet vett, mielőtt folytatta. – Azt mondta, nem akar többé téged az életében.
Nem hittem volna, hogy idáig elmegy, de ő megtette. Azt gondolta, hogy ha elhiteti veled, hogy Oliver meghalt, örökre el fogsz tűnni.
Greg dermedten állt, miközben a csalódás hulláma elöntötte. A düh forrni kezdett a mellkasában. Hogyan tehette ezt? Hogyan hozhatta ezt Oliverral?
– Greg, tudom, hogy ez sok – folytatta Mike, – de nem tudtam titkolni. Natalie… már egy ideje kezd összeomlani. Amint megtudtam, azonnal hívtalak.
Greg egy pillanatra sem válaszolt. Képtelen volt összeszedni a gondolatait. A fia él.
De Natalie, akiben bízott, hogy közösen neveljék a fiukat, kitalált egy borzalmas hazugságot. Nem valami apró félrevezetést, hanem egy rettenetes hazugságot, amit képtelen volt felfogni.
Csendben befejezte a pakolást és lefoglalta a legkorábbi repülőt. Válaszokra volt szüksége. Látni akarta Olivert.
A repülőút hosszúnak tűnt. Mikor végre leszállt, a benne dúló düh már lángolt, mint egy tűzvész.
Amikor végül megérkezett Natalie házához, nem volt ideje kopogni – már az ajtóban állt. Az őszinte fájdalom és a sírás nyoma ott volt az arcán.
– Greg – suttogta, hangja megtört, miközben félrehúzódott, hogy beengedje.
Ledobta a bőröndjét a földre és elfojtott dühvel kérdezte: – Hogyan tehetted ezt velem?
Natalie gyorsan letörölte a könnyeit, remegve mondta: – Azt hittem… hogy el fogod venni Olivert tőlem.
– Mi? – kérdezte Greg hitetlenkedve. – Miért gondoltad volna ezt?
Natalie nem válaszolt azonnal, csak a földet nézte. – Én… várandós vagyok egy másik gyerekkel – vallotta be halkan. – Féltem. Azt hittem, ha megtudod, hogy itt lesz egy másik baba, azt gondolod, hogy Oliver veled marad.
Greg csak állt ott, megrendülten. – Ez volt a terved? El akartad venni Olivert tőlem?
Natalie bólintott, sírva. – Pánikba estem, Greg. Nem tudtam, mit tegyek.
A düh újra felgyulladt benne, hevesen és fájdalmasan. – Tehát azt találtad ki, hogy meghalt a fiam? Natalie, te eltemetted őt a fejemben. Felfogod, mit tettél velem?
A nő csendesen sírt, és nem tudta a szemébe nézni.
Greg szinte remegett a dühtől, ahogy folytatta: – Ez nem rólad vagy az új gyerekedről szól. Ez Oliverről szól. Majdnem örökre elvesztettelek tőle.
Natalie zokogva ült le a kanapéra, és időnként a hasát ölelte.
Ekkor hallotta meg a kis lábak dobogását a folyosón.
– Apa! – kiáltotta Oliver, és a karjaiba ugrott.
Nem engedte el.
Végül megnyugtatta Natalie-t, hogy nem azért jött, hogy elvegye tőle Olivert. De határozottan közölte vele, hogy ha ilyesmi még egyszer előfordul, jogi lépéseket fog tenni.
Egy részét megértette annak a fájdalomnak és bizonytalanságnak, amit Natalie érzett, félve, hogy elveszítheti a fiát.
De ez akkor sem volt helyes. Ha elmondta volna, hogy Oliver nagy testvér lesz, örömmel fogadta volna a hírt.
Ragaszkodott hozzá, hogy mindketten tanácsadásra menjenek, hogy feldolgozhassák a válásukból adódó problémákat.
Mike, Natalie új férje, mindenben támogatta őt, és Greg hálás volt, hogy ha valaki Oliver nevelőapjává kell válnia, ő az, aki képes volt végre szembenézni a valósággal és elmondani az igazságot.
Hazafelé, az autóban, Oliver iránti távolság gondolata szinte elviselhetetlenn
é vált. Nem engedhette meg magának, hogy ez legyen a valóságuk.
Kinyitotta a laptopját és elkezdett álláshirdetéseket keresni. Nem volt kérdés.
Közelebb kellett kerülnie a fiához.
És hamarosan ott lesz.
– Legközelebb, Natalie – mormolta magában, – nem leszek ilyen távol.
