— Tudja, hogy a férjének szeretője van?
— És tudja, hogy van felesége? — válaszoltam egy tréfás mosollyal.
— Mi?! — hangzott egy rémült hang a telefonban. — Én nem vagyok az!
— Nos, én sem vagyok!
— Ki az akkor? — kérdezte a hang zavartan.
— Egy kalapló, — szándékosan megzavartam a mondatot, majd letettem a telefont.
Nem volt férjem, de a kedvem borzalmas volt, úgyhogy gondoltam, miért ne szórakozzak egy kicsit? Néhány óra múlva újra csörgött a telefon.
— Igen, tudok a szeretőről, — válaszoltam nyugodtan, miközben csirkemellet szeleteltem.
— Honnan tudja?! — a hang ismét teljesen összezavartnak tűnt.
— Igazán bizonytalan vagy, kedves szerető, — szidtuk, miközben paradicsomszószt öntöttem a húsra.
— Mit csinálsz? — A nő a vonal másik végén teljesen elveszettnek tűnt.
— Csontot eszem.
— Melyik csontot?!
— Az előző szerető csontját.
A vonal hirtelen megszakadt. Hangosan felnevettem, és élveztem a csirkecombot meg a szárnyakat, miközben fekete ribizli teát kortyolgattam.
Ezúttal a „szerető” nem váratott sokáig – csak addig, amíg megittam az utolsó korty teát.
— Hazudott nekem, — vádolta a hang a telefonban.
— Üdv újra, kedves szeretőm.
— Miért nem sír? — Rövid szünet után folytatta a hang.
— Miért kellene sírnom?
— Egy igazi nőnek sírnia kell! — A hang csodálkozva szólt.
— De én nem vagyok igazi nő. Egy férfi kevesebb – egy nő könnyebb.
— Akkor elengedi őt? — A nő ismét elhallgatott.
— Talán mégis megtartom?
— Hölgyem, ne zavarjon meg! — kiáltott fel a hang dühösen. — Akkor elengedi, vagy nem?
— Nyugodtan vigye el, — mutattam széles mozdulattal.
— És vigye Viktor, Veronika, Wilhelm és Virág nevűeket is.
— Kik ők? — A szerető teljesen összezavarodott.
— Két gyerek, egy papagáj, akit Viharnak hívnak, és egy macska, akit Virágnak neveztem. Képzelje el, hol van a macska! — Alig tudtam visszafogni a nevetést.
— De… miért kezdődnek a nevek mind „V”-vel? — kérdezte óvatosan.
— Inkább kezdődjenek „A”-val? — Nem bírtam megállni a tréfát.
— Ez mégis furcsa.
— Nem furcsa ez semmi. A férjem így döntött. Azt mondta: „A házamban minden V-vel kezdődik.”
— De Lilla a neve! — kiáltott fel a szerető rémülten.
— Pontosan, — nevettem. Én, akit valójában Rékának hívtak.
— Tudja, hogyan nevezett engem?
— Felkeltettem a kíváncsiságát.
— Hogyan? — kérdezte izgatottan.
A „V”-nevekre gondoltam, majd drámaian mondtam:
— Vilhelmina!
— „Kis kis madaramnak” hívott — vallotta be a szerető zavarodottan.
Akkor már nem bírtam tovább, kitört belőlem a hangos nevetés.
A rossz kedvem mintha varázsütésre eltűnt volna. Örültem, hogy nem vagyok házas, és nem kell komolyan vennem az ilyen beszélgetéseket.
Éjfélkor ismét csörgött a telefon:
— Tudja mit, — mondta gúnyosan a hang, — ha ilyen képtelen nő vagy, akkor hozd vissza a képtelen férjedet. Ti vagytok a tökéletes pár! — kiabálta, majd letette a telefont.
Később észrevettem, hogy blokkolt engem.
Így véletlenül megmentettem egy házasságot egy szombat este. Remélem, a feleség értékelte.
