18 éves voltam, és úgy gondoltam, hogy az egész élet még előttem áll.
Amikor Zuzia, a barátnőm közölte, hogy terhes, egyszerre éreztem sokkot és örömöt. Még nem voltam felkészülve, de megígértem magamnak, hogy vállalom a felelősséget.
Eleinte minden lehetségesnek tűnt. Közösen terveztük a jövőt, bár a szülei nem voltak túl lelkesek.
„Túl fiatalok vagytok”, „Nem engedhetitek meg magatoknak”, „Tönkretettek mindent” – ilyen szavakat hallottam mindenhol.
Amikor a fiunk, Adaś megszületett, úgy éreztem, készen állok a kihívásra. De aztán történt valami, amire nem számítottam.
Zuzia megváltozott a szülés után. Fáradt volt, letört, és minden beszélgetésünk veszekedésbe torkollott.
Egyik nap, amikor a szüleinél voltunk, olyasmit hallottam, ami földbe döngölt. Az anyja közölte, hogy úgy döntöttek, a gyermeket örökbe adják.
„Nincs más választásunk. Az ő javára van” – biztosítottak minket.
Zuzia hallgatott. Láttam az arcán, hogy egyetért. „Mi van az én véleményemmel?” – kérdeztem. „Neked még munkád sincs, hogyan akarod eltartani?” – válaszolta Zuzia apja.
Nem bírtam elviselni. Adaś a fiam volt, és nem tudtam elképzelni az életet nélküle.
Egyedülálló apa, aki szembeszállt mindenkivel
Aznap éjjel összepakoltam Adaś cuccait, és elhagytam Zuzia házát. Visszamentem anyámhoz, aki a sokk és a kezdeti kételyek ellenére úgy döntött, segít nekem.
Nehéz volt – abba kellett hagynom az iskolát, hogy dolgozzak, és biztosítsam a megélhetésünket.
Az első hetekben szinte nem aludtam, miközben próbáltam pelenkázni és kezelni a fiam éjjeli sírásait.
Zuzia nem akart kapcsolatba lépni velünk. Végül a szülei kitartottak a döntésük mellett. Egyedül maradtunk – Adaś és én.
Az igazság, ami napvilágra került
Az elkövetkező években mindent megtettem, hogy Adaśnak normális életet biztosítsak. Levelező tagozaton folytattam a tanulmányaimat, jobb munkát találtam, és lassan lábra álltam.
Egy nap, amikor Adaś már öt éves volt, Zuzia először keresett meg.
Kiderült, hogy a szülei nemcsak arra kényszerítették, hogy lemondjon a fiáról, hanem évekig manipulálták őt.
Zuzia vissza akart térni hozzánk, de a jelenléte összezúzta a nyugalmunkat. Adaś nem tudta, ki ez a nő, és én nem akartam, hogy visszatérjen az életünkbe.
„Vissza akartam hozni őt” – mondta, de már túl késő volt. Az életem Adaś körül forgott, és tudtam, hogy mindig csak ketten leszünk.
