Egy teljesen hétköznapi nap volt, amely semmilyen meglepetést nem ígért.
Épp a parkban sétáltam, hogy egy hosszú munkanap után pihenjek, amikor megláttam egy pénztárcát egy padon.
Erős bőrből készült, masszív volt, és egyértelműen jól meg volt tömve, mivel alig záródott be. Körbenéztem, de senki sem volt a közelben.
Egy pillanatra belső dilemmát éreztem: ez a pénztárca megoldás lehetne néhány problémámra. De ez az érzés olyan gyorsan elillant, mint ahogyan jött.
Döntöttem – megtalálom a tulajdonosát.
A belsejében rengeteg készpénz, néhány bankkártya, iratok és… egy névjegykártya volt.
„Anna Zawisza” – a név valahol ismerősnek tűnt, de nem tudtam, honnan. Elővettem a telefonomat és felhívtam a kártyán lévő számot.
A nő szinte azonnal felvette, és amikor meghallotta, hogy megtaláltam a pénztárcáját, az ő hangjában világos feszültség érezhető volt.
Megállapodtunk, hogy találkozunk a parkban, közel ahhoz a helyhez, ahol rátaláltam a pénztárcára.
Az első találkozó, tele feszültséggel
Anna Zawisza egy elegáns, negyvenes éveiben járó nő volt, aki magabiztos kisugárzással rendelkezett.
Amikor átnyújtottam neki a pénztárcát, arra számítottam, hogy hálás mosolyt kapok, talán egy egyszerű „köszönöm”-öt.
Ehelyett egy pillanatra rám nézett, mintha át akarna látni rajtam. Végül hűvös hangon azt mondta: „Honnan tudjam, hogy nem vetteél el belőle semmit?”
Meglepődtem, és zavarba jöttem. Végül is, a pénztárcát egyszerűen megtarthattam volna, és senki nem tudta volna meg.
De mielőtt válaszolhattam volna, Anna mondott valamit, ami teljesen megváltoztatta a beszélgetés hangnemét: „Ha tényleg pénzre van szükséged, talán tudok neked munkát ajánlani.”
Egy váratlan ajánlat
Ez az ajánlat meglepett. Anna elmondta, hogy céget vezet, és éppen olyan embert keres, aki elvégezné az irodai apróbb munkákat és segítene a dokumentumok kezelésében.
Nem voltam biztos abban, hogy őszinte, vagy csupán egy tesztet próbál rám szabni.
Sok kétségem volt, de másfelől anyagi gondjaim voltak, és egy munka most mindennél többet jelentett volna. Úgy döntöttem, megpróbálom.
Az új munka és a növekvő kételyek
Kezdetben a munka nyugodt volt, Anna pedig kellő távolságtartással kezelte, de nem volt ellenséges.
Idővel azonban egyre furcsább dolgok kezdtek történni.
A cégnél pletykák keringtek az ő pénzkezelési módszereiről, és néhány tranzakció, amit a dokumentumokban láttam, gyanúsnak tűnt.
Egy nap véletlenül olyan nyilvántartásokra bukkantam, amelyek arra utaltak, hogy Anna nagy összegeket rejteget a hatóságok elől.
Rájöttem, hogy talán véletlenül valami sokkal komolyabbba keveredtem.
Egy vita, ami mindent megváltoztatott
Úgy döntöttem, beszélek vele. Végül is, úgy éreztem, hogy bűnös vagyok, amiért elfordítottam a fejem az ő tevékenységei elől.
Amikor kifejtettem aggályaimat, Anna dühösen kitört.
Azt vádolta, hogy beleavatkozom olyan dolgokba, amelyek nem tartoznak rám, és emlékeztetett arra, hogy ha akkor nem adtam volna vissza a pénztárcáját, egyáltalán nem kaptam volna munkát.
A beszélgetés kényelmetlenné vált, és a légkör egyre feszültebbé vált.
Anna megfenyegetett, hogy ha még egyszer kérdéseket teszek fel, elveszítem a munkámat, és soha többé nem fogok munkát találni ebben a városban.
A vég, amely felfedi az igazságot
Úgy éreztem, kénytelen vagyok távozni, de adtam neki egy utolsó esélyt.
Másnap, amikor beértem az irodába, a rendőrséget találtam, akik Anna iratait átvizsgálták.
Kiderült, hogy Anna cége már hosszú ideje adócsalás miatt megfigyelés alatt állt.
Amikor kihallgattak, egy rendőr elmondta, hogy Anna engem „védelmi pajzsként” akart használni, hogy egy őszinte személy legyen mellette, aki elvonja a figyelmet a saját illegális ügyeiről.
Annát vádemelés elé állították, én pedig… új munkát kaptam egy olyan cégtől, amely együttműködött a rendőrséggel, és értékelte az őszinteségemet.
