Az édesanyám soha nem fogadta el Martát. Hiába próbálkozott a lány minden eszközzel, hogy megkedveltesse magát vele, édesanyám számára mindig csak a „pénzes nő” maradt.
Egy este úgy döntöttem, mindkettőjüket meghívom egy közös vacsorára, abban a reményben, hogy sikerül áthidalni a köztük lévő feszültséget.
Amit azonban nem tudtam, az az, hogy ez a beszélgetés az életem egy olyan irányba tereli, amit sosem vártam volna…
Már a kezdetekkor Marta volt számomra az ideál. Okos, ambiciózus, és olyan szíve volt, ami akkora volt, mint az esze.
De édesanyám számára ő mindig csak egy csillogó külső volt, amely mögött csupán a pénz rejtőzött.
Sejtettem, hogy nem lesz könnyű a találkozó – édesanyám mindig is hangsúlyozta, hogy nem lehet megbízni az „pénzes emberekben”.
Az első találkozó fagyos volt. Marta egy drága virágcsokrot és egy házi készítésű süteményt hozott. Édesanyám? Még csak köszönetet sem mondott.
Számára Marta csak a „gazdag nő” volt, aki nem ismeri az igazi életet.
A vacsora, ami mindent megváltoztatott
Úgy döntöttem, hogy egy közös vacsorával tisztázom a helyzetet. Meghívtam őket egy elegáns étterembe, ahol nyugodt légkörben beszélgethetnénk.
Marta ideges volt, sokáig keresgélte a tökéletes ruhát. „Azt akarom, hogy anyukád kedveljen engem” – mondta reménykedve.
Édesanyám késve érkezett, hideg tekintettel és egy megjegyzéssel, hogy „ez a hely túl drága”.
Marta próbált beszélgetni, mesélt a munkájáról, a hobbijaikról és a jövőbeli terveiről.
De édesanyám hajthatatlan volt – minden próbálkozást élces megjegyzésekkel utasított el.
„A pénzes nő” és az utolsó szembenállás
Amikor elérkezett a desszert ideje, Marta észrevette a feszültséget a levegőben, és megkérdezte azt a kérdést, amit már régóta tartogatott: „Hanna néni, mit tehetnék, hogy jobban kijöjjünk egymással?” Büszke voltam a bátorságára.
Édesanyám hidegen ránézett, majd azonnal válaszolt: „Abba kell hagynod azt a színjátékot, hogy nem te vásároltad meg a fiamat a pénzeddel.”
Éreztem, hogy a vér elhagyja az arcomat. Marta megdermedt, a szemei könnyekkel teltek meg.
„Ez az ő problémája, nem az enyém” – válaszolta nyugodtan, bár éreztem a fájdalmat a hangjában. „Én szeretem a fiadat, de te csak a pénzt látod. Kérlek, ne szégyenítsük meg magunkat itt.”
A döntés, amit senki sem akart
Csend honolt az asztalnál. Két oldalról ültem közöttük, úgy éreztem magam, mint egy aknamezőn. Tudtam, hogy mondanom kell valamit.
„Anya, ez már túlzás” – mondtam végül határozottan. „Marta az életem legfontosabb embere, és te mindent megteszel, hogy szembe állíts minket.”
Édesanyám felállt, felháborodott. „Ha őt választod, ne számíts a támogatásomra!”
Marta megfogta a kezemet, és halkan azt mondta: „Nem kell választanod. Ha ez túl nehéz neked, elmegyek.”
Néztem őket, és tudtam, hogy dönteni kell. Marta mellett döntöttem.
Az igazság napvilágra kerül
Egy héttel később édesanyám meghívott egy beszélgetésre.
Meglepődtem, amikor elismerte, hogy a haragja a féltékenységből fakadt – attól félt, hogy Marta elveszi tőle a fiát.
Azt mondta, hogy most már látja, mennyire szereti Marta a fiamat, és próbálni akarja helyrehozni a kapcsolatot.
Ma másképp néz ki az életem. Marta és édesanyám még nem a legjobb barátnők, de elkezdtek megértetni egymást.
Tudom, hogy ez a vacsora nehéz volt, de nélküle sosem értettük volna meg, mennyire fontosak vagyunk egymásnak családként.
