János bácsi évek óta egyedül élt, elfeledkezve a családja által. Nem kért könyörületet vagy sajnálatot, de a szívem összeszorult, amikor láttam, hogy küzd a mindennapi nehézségekkel.
Idővel elkezdtem segíteni neki, bevásárolni, meleg ebédet hozni… Hálásnak tűnt, és bár sosem kért semmit, tudtam, hogy hatalmas sérelmei vannak a családja iránt.
Ahogy telt az idő, egyre inkább családtagjává váltam. Éreztem a felelősséget, főleg mivel más nem érdeklődött az állapota iránt.
Aztán egy nap megjelentek – a gyerekek, unokák, egy család, akiket évek óta nem láttunk… És minden egycsapásra megváltozott. Ekkor tudtam meg, hogy valójában mit is akarnak tőle.
János bácsi mindig is az a típusú szomszéd volt, aki büszkén élt egyedül. A 80 feletti életkorával sem panaszkodott, bár néha már nehezen boldogult a napi teendőkkel.
Mindenki tudta, hogy a gyerekei más városban élnek, és az unokákról senki nem is hallott. Csak azt lehetett hallani, hogy a családja elmerült a saját ügyeiben, és magára hagyták az idős férfit.
Ahogy közeledett a tél, felajánlottam neki a segítségemet, mert szorongtam, hogy egyedül, hidegben kell töltenie a napokat.
Ettől kezdve szinte mindennap elmentem János bácsihoz. Bevásároltam neki, főztem levest, és néha még a lakását is rendbe tettem.
Ahogy telt az idő, egyre többet mesélt nekem az életéről, a munkájáról és a fiatal éveiről. De amikor a családja szóba került, elhallgatott.
Egyszer összeszedte a bátorságot, hogy elmondja, már régóta nem látta őket, és hogy senki sem hívta, még az ünnepek alatt sem.
Tudtam, hogy fájdalmat érez, de a hangjában ott volt a hosszú évek alatt felhalmozódott sérelem.
Eltelt néhány hónap, és őszintén szólva már elfeledkeztem János bácsi családjáról.
Számomra ő már olyan közeli ember volt, hogy nem vártam el tőle hálát – csak azt szerettem volna, hogy méltó életet élhessen.
Egy nap, mikor éppen hoztam neki a szokásos ebédet, zajt hallottam a lépcsőházban.
Kinéztem a kukucskálón, és egy csoport embert láttam, akik János bácsi ajtaja felé tartottak. Az ajtó kinyílt, és egy idegen hangot hallottam: „Dédapa! Hány éve nem láttunk már?”
Nem is választhattak volna jobb pillanatot a belépésre. Öten voltak: két felnőtt és három gyerek.
Meglepett, hogy senki sem értesítette őket előre a látogatásról. János bácsi megdöbbenten állt ott, de csak egy halvány mosollyal fogadta őket, majd behívta őket.
A következő napokban láttam, hogyan változik meg János bácsi élete az ő hirtelen látogatásuktól. A család nekiállt átnézni a dolgait, kérdéseket tettek fel a lakásról, a megtakarításairól.
Az sem rejtették véka alá, hogy a látogatásuknak konkrét célja van. Még amikor próbáltam segíteni neki, folyton félreállítottak, mondván, hogy „csak pótolni akarják az elvesztegetett időt” a nagypapával.
Egyre jobban nőtt a csalódottságom, miközben láttam, hogy nem ő érdekelte őket, hanem csak az, hogy mi marad utánuk.
Egy este János bácsi bevallotta nekem, hogy a látogatásuk nem véletlen. Tudták, hogy idén át fogja adni a lakást. Amióta ezt megtudták, folyamatosan hívogatták, ígérgettek neki, hogy gondoskodnak róla.
Egyre inkább láttam, hogy János bácsi elveszíti az erejét. Kezdett úgy érezni, mintha tárgy lenne, akire csak az anyagiak miatt van szükség, nem pedig mint emberre.
Egyik nap könnyes szemekkel nézett rám, és azt mondta, hogy tudja, mit akarnak, hogy nem őt, hanem a pénzét és a vagyont keresik.
Mielőtt elmentek, János bácsi összegyűjtötte őket egy szobában, és hallottam a beszélgetést, amit örökre megjegyeztem: „Mindig ott voltam nektek, és ti csak akkor jöttök, amikor pénzről van szó.”
Hideg tekintetek, egyetlen szó nélkül, csak várakozás. Miután elmentek, odajött hozzám, és nyugodtan azt mondta:
„Mindenet átírtam valakire, aki igazán közel áll hozzám.” Szavai megleptek, de egy furcsa érzés kúszott át rajtam.
Pár nappal később János bácsi kitöltötte a papírokat és átírta a lakást – rám. El voltam ájulva, nem tudtam mit mondani.
Elmagyarázta, hogy végre valaki úgy bánik vele, mint emberrel, nem pedig mint egy bankszámlával.
Aznap leültünk, és tudtuk, hogy a nyugalom visszatért az életébe, és a döntése a vagyonról véglegesen megszületett.
