Barbara és Jan együtt töltöttek majdnem 50 évet. Keményen dolgoztak, hogy felneveljék két gyermeküket, biztosítsák számukra a megfelelő oktatást és egy jobb jövőt.
Most, amikor már a testi állapotuk nem tette lehetővé a független életvitelt a két szobás lakásukban, úgy döntöttek, hogy eladják azt, és egy magán idősek otthonába költöznek.
A gondolat, hogy esetleg a gyermekeikre nehezednének, elviselhetetlen volt számukra.
A döntés gyorsan megszületett. Alig két hét alatt meg is találták a vevőt, és a pénz a számlájukra érkezett. Ez kellett volna hogy egy új fejezet kezdete legyen.
De a várva várt megkönnyebbülés helyett valami egészen más érzés ütötte fel a fejét bennük: aggodalom. Mindez egy telefonhívás miatt történt, amit a lányuktól kaptak…
– Anya, hogyan adhatjátok el a lakást, anélkül, hogy minket megkérdeztek volna? – hallotta Barbara lánya, Johanna hangját, már az első szavaktól kezdve. A lány hangjában egyértelműen ott volt a feszültség.
– Ez a mi dolgunk is, nekünk is jogunk van a pénzhez!
Jan, aki mellett ült, hitetlenkedve hallgatta, ahogy a lányuk követel magyarázatot.
Még nagyobb meglepetést okozott számukra, amikor pár órával később a fiuk, Károly is felhívta őket, és kifejezte elégedetlenségét.
– Mindig azt mondtad, hogy ez a lakás a miénk lesz. És most? Mi marad nekünk, ha titeket elveszítünk? – kérdezte, nyíltan frusztrálódva.
Barbara és Jan megdöbbentek. Nem gondolták volna, hogy a gyermekeik így fognak reagálni a lakás eladására, mintha egy személyes támadást intéztek volna ellenük.
A fejükben egyre inkább az a kérdés keringett: „Tényleg ilyen önző gyerekeket neveltünk?”
A feszültség fokozódott
A beszélgetés gyorsan eszkalálódott, és a lányukkal, valamint fiukkal folytatott párbeszéd heves szóváltássá vált.
Barbara próbálta elmagyarázni, hogy a pénz az ő biztonságukra és jövőjükre lett félretéve. De Johanna érdekelte csak egy dolog:
– Miért nem osztottátok meg velünk ezt a pénzt? Nekünk is szükségünk van rá!
Erre Jan, aki eddig csendben maradt, végül kitört.
– Tényleg ennyire hálátlanok vagytok? Azt hiszitek, egész életünkben a ti szeszélyeiteket támogattuk? Ez a mi pénzünk!
Johanna lecsapta a telefont, Károly pedig a következő szavakkal zárta le a beszélgetést:
– Ha így álltok hozzá, ne számítsatok a segítségemre a jövőben.
A sokk hatása
Barbara napokig nem tudott magához térni. Folyamatosan azon gondolkodott, hogy hol hibáztak.
Jan határozottabb volt – úgy érezte, hogy a gyerekeiknek maguknak kell rájönniük, mi a fontos az életben.
De ami egy héttel később történt, még ennél is meglepőbb volt. Johanna személyesen látogatta meg őket, bocsánatot kérve.
– Sajnálom, anya, apa. Károlyt már valószínűleg nem érdekli, de én végre megértettem. Láttam, hogyan kényszerítették a szomszédok a gyerekeiket, hogy vigyázzanak rájuk, és… én is féltem.
De most már tudom, hogy ezt azért tettétek, hogy megkíméljetek minket a terhektől.
Barbara, bár érzelmileg megérintette a lány bocsánatkérése, mégsem tudta megállítani a könnyeit.
– Ez volt a célunk, drágám.
Hogyan ért véget a történet?
Barbara és Jan úgy döntöttek, hogy megbocsátanak lányuknak, de nem akartak elfordulni a fiuktól sem, még ha a hozzáállása fájt is nekik.
Az idősek otthona, ahová költöztek, nyugalmat hozott számukra. Eközben Johanna rendszeresen meglátogatta őket, míg Károly… egyszerűen abbahagyta a kapcsolatfelvételt.
