Elhagytam a konyhát, és mire visszajöttem, ő már nem volt ott. Szó nélkül eltűnt, és magamra maradtam egy tucat kérdéssel, válasz nélkül.
Éveken át azon tűnődtem, mi történhetett vele, mígnem egy nap ott állt a házam ajtajában, egy történettel, ami rosszabb volt, mint egy gyenge vicc…
Ami elmondott, mindent megváltoztatott. Nem csupán az ő eltűnéséről volt szó, hanem egy olyan ajánlatról is, amit tett.
Abban a pillanatban olyan döntést kellett hoznom, amelynek következményei örökre megváltoztathatják az életemet…
Ez egy szokásos napnak tűnt. Ádám azt mondta, mindjárt visszajön, mert muszáj megvennie a kígyóuborkát a salátához.
Semmi gyanús nem volt ebben – ilyen apróságok minden nap előfordultak nálunk. De azon az estén nem tért haza.
Vártam rá egy órát, majd még egyet. A telefonja csendben pihent, és a hűtőben tátongó üresség csak azt súgta, hogy valami nincs rendben.
Először azt hittem, hogy talán elakadt a boltban vagy összefutott valakivel, akit régóta nem látott. De amikor már késő este lett, és még mindig nem jött, kezdtem azt érezni, hogy baj történt.
Egész éjjel próbáltam hívni, reggel pedig bejelentettem a rendőrségen a eltűnését.
A rendőrség hamar kiderítette, hogy Ádám elhagyta a várost.
A biztonsági kamerák felvételei szerint a buszpályaudvaron volt, hátizsákkal. Azonnal megjelentek a kérdések: miért? Valami titkolt előlünk? Talán adósságai voltak? Vagy egy másik életet élt?
A család, barátok, és én is elkezdtünk találgatni. Néhány elmélet nevetségesnek tűnt, mások viszont olyan borzalmasnak, hogy a hideg rázott tőlük.
Mi volt a legrosszabb, hogy egyre világosabbá vált, hogy Ádám nem szándékozik visszatérni. Elteltek hónapok, majd évek. Végül megtanultam nélküle élni, bár sosem zártam le teljesen azt a fejezetet.
Öt évvel később, egy este kopogásra lettem figyelmes. Kinyitottam az ajtót, és ledermedtem. Ő volt – idősebb, vékonyabb, de egyértelműen ő.
– Szia, Marta – mondta, mintha csak tegnap láttuk volna egymást.
– Élsz? – kérdeztem, miközben egyszerre éreztem megkönnyebbülést és haragot. – Hol voltál mindezek alatt?!
Ádám leült a nappalimban, és egy olyan történetet mesélt, ami inkább egy rossz forgatókönyvnek tűnt. Azt állította, hogy régi ismerősei belekeverték valami illegális üzletbe.
Pánikba esett, és úgy döntött, elhagyja az országot, hogy megvédje a biztonságunkat. Éveken át rejtőzködött külföldön, míg végül a helyzet megnyugodott. Most, hogy visszatért, egy meglepetéssel készült számomra.
– Marta, tudom, hogy ez őrültségnek hangzik, de… szeretném, ha adnál egy második esélyt. Van némi megtakarításom, új életet kezdhetünk.
Nem tudtam, mit válaszoljak. Kétségek és fájdalmas emlékek kavarogtak bennem, miközben próbáltam összeszedni a gondolataimat.
Ádám azt mondta, mindent értünk tett, de hogyan bízhattam benne? Hogyan higgyek neki, ha öt éven keresztül nem talált módot, hogy felvegye velem a kapcsolatot?
Végül, az érzelmeim hatására, azt mondtam neki, hogy menjen el. Akkor pedig valami olyan kifejezés jelent meg az arcán, ami a kétségbeesés legmélyebb szintjét tükrözte.
– Marta, nincs senkim rajtad kívül. Tudom, hogy hibáztam, de… tudnod kell, hogy amikor eltűntem, akkor tudtam meg, hogy terhes vagy. Féltettem, hogy nem tudom eltartani a családunkat.
A szavai úgy csapódtak belém, mint egy villám. Lehetséges ez? Valóban terhes voltam, de egy héttel a eltűnése után elvetéltem.
Soha nem mondtam el neki. Ez azt jelentette, hogy amit tett, mindent a félelem indított el?
