Anna húsz éven át élt egy olyan házasságban, ahol férje, a mogorva Piotr, nem kímélte őt sem a megaláztatásoktól, sem a sértésektől.
Minden egyes nap úgy érezte, hogy az élete kicsúszik a kezei közül, és hogy a vágyott álmok örökre elúsznak a mindennapi robotban. De végül egyszer csak megszólalt benne a végső elhatározás…
Amikor Piotr hazatért, és üres szekrényeket talált, élete darabjaira hullott. Anna úgy döntött, hogy harcolni fog önmagáért. De arra, amit a férje titkolt, nem volt felkészülve…
Anna akkor ismerkedett meg Piotrral, amikor mindössze 22 éves volt. Charizmatikus, magabiztos férfi volt, aki úgy tűnt, hogy az ideális pár.
Az idő múlásával azonban ez a magabiztosság arroganciává, a bájos mosoly pedig dührohamokká alakult. Anna hamarosan rájött, hogy Piotrral az élete minden napja az ő hangulatainak árnyékában telik el.
Minden egyes reggel ugyanúgy kezdődött: gyors reggeli, egy rövid, morgós „hol a só?”, majd a férje panaszkodása a munkáról, az életről, az ételéről.
Amikor próbálta elmondani a véleményét, a válasz mindig ugyanaz volt: „Ne filozofálj, Anka.
Ezt úgysem érted.” Az évek előrehaladtával Piotr szavai egyre kegyetlenebbek lettek, Anna pedig egyre inkább úgy érezte, hogy elveszti önmagát.
Egy nap, miközben vásárolni ment, Anna egy szomszédjától hallott valamit, ami végleg elérte a tűrőképesség határát. „Piotrek azt mondta a férjemnek, hogy örülj, hogy egyáltalán hozzád ment valaki.
Tudod, miután téged az a másik elhagyott.” Anna megdermedt. Biztos volt benne, hogy Piotr sosem mondott volna ilyet.
Amikor este szóba hozta a témát, férje csak nevetett: „És mi van? Ez nem igaz?” – mondta, majd elindult a szobájába.
Ezen az éjjelen Anna meghozta élete legfontosabb döntését. „Elég volt. Soha többé nem hagyom, hogy így bánjanak velem.” Másnap elkezdte megtervezni a szökését.
Két hét múlva, amikor Piotr hazaért, üres szekrényeket, üres polcokat és egy levelet talált az asztalon. „Bírd ki egyedül” – írta Anna röviden.
Ebben a pillanatban Piotr életében először érzett igazi félelmet. Megpróbálta felhívni a feleségét, de Anna nem vette fel a telefont.
Dühösen próbálkozott a barátnőinél, a családjánál, de mindenki hallgatott, mintha varázsütésre elnémultak volna.
Elhatározta, hogy bármi áron megkeresi Annát. Alaposan átkutatta az egész lakást. A fiókban talált egy borítékot, amire az volt írva: „A jövőre nézve.”
A papírok között nemcsak a válóperes dokumentumokat, hanem valami sokkal súlyosabbat is felfedezett. Anna olyan ügyesen kezelte a közös pénzügyeket, hogy a megtakarítások nagy része az ő nevén volt.
De nem ez volt a legnagyobb sokk. A papírok között talált egy levelet – hosszú, fájdalmas leírását annak a húsz évnek, amit a gyerekeikért elviselt.
„Piotr, nem azért hagylak el, mert haragszom. Elhagyalak, mert már nem tudok lélegezni. Miattad egy árnyékká váltam, de most vissza fogom építeni az életem.”
Anna, miután elköltözött, egy kis lakást bérelt a város szélén. Olyan szabadnak érezte magát, mint még sosem. Minden nap emlékeztette magát arra, hogy ki volt, mielőtt Piotr belépett volna az életébe.
Piotr pedig kénytelen volt újrakezdeni az életét. Főzni, takarítani, magára vigyázni – mindent, amit eddig Anna végzett, most neki kellett megtennie.
A férfi, aki valaha mindenben dominált, most először megízlelte a magány ízét.
