Úgy tűnt, hogy ezek a nyaralás mindössze egy hétköznapi kiruccanás lesz. A férjemmel úgy terveztük, hogy pár napot eltöltünk a tóparton, elvonulva a város zajától.
Minden tökéletesen meg volt szervezve: ő szabadságra ment, én pedig készen álltam arra, hogy pihenjek és együtt töltsünk egy kis időt.
Azonban a szabadságunk előtti napon férjem egy sürgős munkaügy miatt kénytelen volt elhalasztani a tervet.
Nem akartuk teljesen lemondani az utazásról, így javasolta, hogy menjek el a családommal, különösen az apjával, aki épp valami új impulzust keresett az életébe.
Kissé meglepett a javaslat, de végül azt gondoltam, nem lesz semmi probléma.
Hiszen csak pár nap, és a tecsem mindig is kedves volt velem, tisztelte a magánéletünket. Helyeseltem, bár egy kis nyugtalanság lappangott bennem.
Az első napok nyugodtan teltek el – közös étkezések, séták a tóparton, beszélgetések mindenféle dologról. Ám egyre inkább észrevettem valamit, ami korábban elkerülte a figyelmemet.
A tecsem sokkal inkább jelen volt, mint amire számítottam.
A viccei bátrabbá váltak, a mozdulatai is egyre kevesebb távolságot tartottak, a tekintete pedig hosszabb ideig maradt rajtam, mint kellett volna.
Kezdetben csak próbáltam figyelmen kívül hagyni, magyarázva magamnak, hogy talán csak túlzottan érzékeny vagyok.
De ahogy teltek a napok, egyre inkább úgy éreztem, hogy a határok folyamatosan átlépésre kerülnek.
Egy éjszaka, miután egy üveg bor elfogyott, a helyzet teljesen kicsúszott a kezünkből.
Már nem is emlékszem pontosan, hogyan történt, de tudom, hogy túlléptünk egy határt, ami soha nem lett volna szabad átlépnünk.
Zavarodott voltam, tele bűntudattal és önmegvetéssel. A tecsem is meglepődött azon, hogy mi történt, de nem tett semmit, hogy megállítsa a dolgokat időben.
Amikor visszajöttünk a nyaralásról, minden megváltozott. Már nem tudtam férjem szemébe nézni, és ő hamarosan észrevette, hogy valami nincs rendben.
Egyre feszültebbek lettek a beszélgetéseink, míg végül muszáj voltam elmondani neki az igazat.
A reakciója vegyes volt: hitetlenség, harag, és valami mély undor. Néhány szó nélkül elhagyta a házat, és engem hagyott a saját bűntudatommal.
Most, amikor ránézek, csak undort látok a szemében, és az a házasság, ami egykor mindennél fontosabb volt, most darabjaira hullik előttem.
Nem tudom, mit hoz majd a jövő, de azt biztosan tudom – azok a napok a tecsemmel mindent megváltoztattak, és van, ami örökre visszafordíthatatlan.
