Amióta az eszemet tudom, a sorsom már el volt döntve – a szüleim megígérték a kezemet egy családi barát fiának. Tökéletes párt kellett alkotnunk: én a családi vagyonnal, ő a társadalmi ranggal.
Bár mindkettőnknek volt valami a tarsolyában, az idő múlásával mégis valami kezdett nyomasztani, egyre inkább árnyékot vetve a jövőnkre…
Az idő telt, és a mi utunkink inkább eltávolodtak, mintsem közeledtek egymáshoz.
A családok a közös jövőt építették, én pedig egyre inkább felfedeztem, hogy a terveikből valami alapvető dolog hiányzik. Valami, amit egyikünk sem birtokolt, és amit a szüleink soha nem vettek figyelembe…
Mikor még csecsemő voltam, a szüleim és Mateusz családja, a gazdag és befolyásos fiatalember szülei, egy titkos megállapodást kötöttek.
Rég volt már, de mindaz, amit akkor mondtak, örökké hatással volt rám. A szüleim választottak nekem vőlegényt, még mielőtt egyáltalán megértettem volna, mit is jelent a szerelem.
«Tökéletes házasság a vagyonnal és a pozícióval» – mondták egyhangúlag.
Néha elgondolkodtam, miért nem kérdezték meg a véleményemet, de akkor még nem tudtam, hogy ha nem fogadom el a tervet, annak súlyos következményei lesznek.
Apám imádott dicsekedni befolyásos ismerőseivel, és Mateusz családja tökéletesen illeszkedett a világába.
Minden úgy tűnt, mintha precízen megtervezett, és minden apró részlet ki volt dolgozva, mint egy precízen működő óra.
Ahogy teltek az évek, egyre inkább láttam, hogy bár a származásunk és társadalmi helyzetünk valóban közel állt az ideálhoz, valami kulcsfontosságú dolog mégis hiányzott… a szerelem.
Mateusz kedves és jól nevelt fiú volt, de csak ennyi volt róla pozitívum. A találkozóink mindig feszesek és mesterkéltek voltak.
Mikor próbáltunk beszélgetni, éreztem, hogy bár a szüleink a vagyont és a befolyást szerették volna egyesíteni, a világunk mégis sokkal inkább eltért, mint azt bárki is gondolta volna.
A szívem egyre inkább máshogy kezdett verni, és minden egyes nappal egyre több kétség merült fel bennem.
Tudtam, hogy a szüleink házasságot várnak tőlünk, de Mateusz mintha teljesen közömbös lett volna a közös jövő iránt. Túl el volt foglalva a saját életével, új kapcsolatok keresésével, amelyek növelhetik a prestízsét.
Egyre inkább úgy kezdtem érezni, hogy én csupán egy eszköz vagyok a kezében, aki segíthet neki a társadalmi elismerés megszerzésében.
Én pedig egyre inkább úgy éreztem, hogy csak egy bábu vagyok, aki mások életét könnyíti meg.
Egy szombat este, amikor a szüleim ismét emlékeztettek a családi kötelezettségeimre, úgy éreztem, nem bírom tovább.
„Nem látjátok, hogy boldogtalan vagyok?!” – kiáltottam, miközben apám szemébe néztem. Szavaim meglepték mindenkit.
Évekig titkoltam az érzéseimet, próbáltam megfelelni az elvárásaiknak, de ez a este volt a fordulópont. Anyám elnémult, apám pedig, bár láthatóan dühös volt, végül beismerte, hogy hibáztak.
A családi vacsora vádaskodásba és keserű szavakba torkollott. A szüleim felsorolták a házasság előnyeit, hangsúlyozva, hogy egyikünk sem szenvedett a luxusok hiányától.
De nem tudtak válaszolni egyetlen kérdésemre: „És én hol vagyok ebben az egészben?”.
Mintha nem lett volna elég, kiderült, hogy Mateusz már régóta más lánnyal találkozott – egy fiatal nővel, aki teljesen ellentéte volt nekem.
Már egy ideje tudtam róla, de hallgattam, mert szerettem volna látni, meddig megy ez az egész.
Egy nap, amikor egy étteremben láttam őket együtt, rájöttem, hogy ő nem is próbálja titkolni. Aznap este úgy döntöttem, hogy szembesítem vele.
Amikor találkoztunk a családi vacsorán, feltettem neki a kérdést, amire nem számított: „Miért nem szerettél soha?” Meglepetten próbált kibújni a válaszadás alól, de nem volt szükségem a magyarázataira.
Már mindent tudtam, amire szükségem volt ahhoz, hogy meghozzam a döntésemet.
Másnap összeszedtem a bátorságomat, és bejelentettem a szüleimnek, hogy felbontom a kapcsolatot.
Elmondtam nekik, hogy Mateusz már régen más irányt választott, és én nem akarom, hogy belekeveredjek az ő terveikbe. A szüleim számára ez katasztrófa volt, de számomra… egy új élet kezdete.
Így zártam le a szerepem ebben a farsangban. A szüleim sokáig nem tudtak kibékülni a döntésemmel, de végül megértették, hogy a sorsomról való döntés joga nem az övék.
És én végre szabadnak éreztem magam – készen arra, hogy megtaláljam a szerelmet, ami nem pénzre és megállapodásokra alapul.
