Egész életemben mindig én voltam a háttérben. A bátyámnak mindig a legjobb játékok, a támogatás és a figyelem jutott a szüleimtől.
Én? Csak háttérszereplő voltam, szinte láthatatlan a szemükben. De amikor a kedvencük bajba került…
A falhoz kerültek. Hozzám jöttek – ahhoz, akit soha nem értékeltek. De nem számítottak arra, hogy olyasmit mondok, ami örökre megváltoztatja a kapcsolatunkat…
A bátyám, Dániel, a szüleim szeme fénye volt. Minden körülötte forgott: a családi nyaralások, a drága ruhák, a különórák.
Nekem csak a könyveim és a szobám magánya jutott, ami először nem zavart, de később kezdett egyre inkább nyomasztani.
Amikor a saját gondjaimról beszéltem, anyám mindig elintézte egy legyintéssel, apám pedig csak annyit mondott, hogy nincs okom panaszkodni.
A szemükben Dániel volt a tökéletes gyerek, én meg csak a túlérzékeny, aggódó nővér.
Éveken át hozzászoktam ehhez. Befejeztem az egyetemet, találtam egy jó munkát, külön költöztem.
A szüleimmel való kapcsolatom karácsonyi telefonokra korlátozódott. Soha nem kérdezték, hogy vagyok. Csak Dánielről akartak hallani.
Amikor csörgött a telefon, már tudtam, hogy ez nem egy meghívás vacsorára. Anyám hangjában valami furcsa félelem és harag volt. Kiderült, hogy Dániel komoly pénzügyi problémákba került.
Ész nélkül eladósodott, amikor egy kétes üzletbe fektetett, ami végül átverésnek bizonyult. Ráadásul a házuk lett a kölcsön biztosítéka.
Nem szívesen mentem haza. A látvány nem nyújtott örömet: anyám pattanásig feszülő szemekkel, apám pedig némán, mintha egy síron ült volna.
A szüleim teljesen kétségbeesettek voltak: a bank már a házukat fenyegette, Dániel pedig eltűnt, nem vette fel a telefont.
„Segítened kell” – kezdte anyám. Az a szó, hogy „kell”, rögtön jelezte, hogy valami nem stimmel. Évtizedek óta figyelmen kívül hagytak, de most hirtelen eszükbe jutott, hogy van egy lányuk?
Nekem volt némi megtakarításom, amivel talán megoldhatnák a problémát. De vajon tényleg segítenem kell?
Nem bírtam tovább, kirobban belőlem mindaz, amit évek óta magamba fojtottam – hogy mindig Dániel volt az első, míg engem levegőnek néztek.
Apám próbálta félbeszakítani, de elhallgatott, amikor rávágtam: „Mikor kérdeztétek utoljára, hogy hogy vagyok?”
Anyám zokogni kezdett. Ekkor derült ki, hogy a hitel nem az egyetlen probléma. Dánielnek ugyanis más adósságai is voltak a család ismerőseivel, akik most „jóságos” szándékkal keresték fel a szüleimet.
Az egész világuk összedőlt, és a kedvencük egy felelőtlen csalóvá vált.
„Miért tettetek mindig Dánielből istenítettet?” – kérdeztem. „Mert tudtuk, hogy te megoldod magad” – válaszolta anyám, ami csak tovább szította a bennem dúló haragot. A szívem fájdalmasan repedezett.
Elhatároztam, hogy segítek, de egy feltétellel. Átvállaltam az irányítást: kapcsolatba léptem a bankkal, egy tárgyalóval, és sikerült elérni, hogy a tartozást részletekben törlesszék.
A saját megtakarításaimból kifizettem a legégetőbb számlákat.
Amikor visszatértem a szüleimhez, bejelentettem: „Segítek, de mostantól Dániel nem kap tőletek egy forintot sem.
Ha legközelebb ismét valami ostobaságot csinál, akkor egyedül kell szembenéznie a következményekkel.” A szüleim nem örültek a döntésemnek, de tudták, hogy nincs más választásuk.
