Nagymama évekig úgy érezte, hogy felesleges teherként kezelik, különösen a menye.
Ahelyett, hogy hálát kapott volna a segítségért a gyerekek nevelésében és a háztartás vezetésében, folyamatosan gúnyos megjegyzéseket és tiszteletlenséget tapasztalt.
A fia próbált semleges maradni, de ez csak tovább fokozta a feszültséget…
Egyik családi veszekedésük alkalmával nagymama először törte meg a csendet. Szavai mindenkit megleptek, és arra késztettek, hogy elgondolkodjanak saját viselkedésükön.
Az, amit elmondott, örökre megváltoztatta a család kapcsolatait…
Zsófia nagymama a férje halála után költözött a fiához és annak feleségéhez. Bár kezdetben úgy tűnt, hogy ez csak egy ideiglenes megoldás, a helyzet éveken át nem változott.
Zsófia egy kis szobát kapott a folyosó végén, és a napjai nagy részét a konyhában töltötte, főzéssel és unokái gondozásával.
Menyje, Karolina, azonban hamarosan egyértelművé tette, hogy az idős nő számára inkább teher, mint segítség.
— „Zsóka néni, kérem ne rendezze a gyerekek játékait a szekrényekben. Mert én itt mindent elrendezek!” — mondogatta gyakran, gúnyos, passzív-agresszív módon.
Zsófia nem válaszolt, de belül fájt. Olyan helyen érezte magát, amelynek otthonnak kellene lennie, de valójában egyre inkább idegenként kezelték.
A fia, Krisztián, próbálta elkerülni a konfliktusokat, abban bízva, hogy a helyzet majd megoldódik magától.
Minden megváltozott egy decemberi estén, amikor vacsora közben ismét kitört egy veszekedés. Karolina szemrehányóan mondta:
— „Nem tudom, meddig bírjuk ezt elviselni. Talán ideje lenne, hogy anyu találjon valami saját helyet. Végül is nekünk kell itt az életünket berendezni.”
Zsófia most is hallgatott, mint mindig, de ezen a napon valami eltört benne. Felállt az asztaltól, és végignézett Karolinán, majd Krisztiánon.
— „Tudjátok, miért vagyok itt? Miért nincs saját helyem?” — Hangja nyugodt, de határozott volt.
— „Eladtam a lakásomat, hogy ti birtokolhassátok ezt a házat. Eladtam, amikor nem volt elég pénzetek a felújításra és a hitelre. Soha nem bántam meg, mert azt akartam, hogy legyen valami sajátotok.
De ha most már csak teher vagyok, akkor talán el kellene mennem, és elvinnem mindazt, ami megmaradt az én megtakarításaimból.”
Zsófia elővett egy köteg papírt, és letette az asztalra. Átutalások és szerződések voltak rajta, amelyek bizonyították, hogy évekig támogatta a családot anyagilag.
Krisztián lesütötte a szemét, Karolina pedig megdermedt. Mindenki ráébredt, hogy mennyire igazságtalanul kezelték azt a nőt, aki mindent feláldozott a javukra.
Másnap a légkör otthon egészen más volt. Karolina próbált bocsánatot kérni, Krisztián pedig elkezdett aktívan dolgozni a kapcsolat javításán az anyjával.
Zsófia nem várt hálát, de érezte, hogy végre meghallgatták a hangját.
