Amikor férjhez mentem Roberthez, azt hittem, hogy együtt boldog családot fogunk alkotni. Első kislányunk, Marysia, volt az álmom beteljesedése – törékeny, nyugodt, csodálatos.
De Robert, ahelyett, hogy élvezte volna az apaságot, egyre inkább eltűnt a közeli kocsmában. Először azt mondta, hogy „csak azért, hogy levezesse a stresszt”, aztán már nem magyarázott semmit.
Hamarosan kiderült, hogy ismét teherbe estem – most már ikrekkel.
Vegyes érzésekkel teltem el – öröm, hogy bővül a család, de egyben félelem, hogy hogyan fogom elbírni három gyerekkel és egy férjjel, aki képtelen felnőni ahhoz, hogy igazán apa legyen.
Minden nappal egyre rosszabb lett. Robert mindent elivott, amit csak találni tudott. Először a megtakarításaink mentek el a babaváró cuccokra, aztán elkezdte zálogba tenni a házunk eszközeit.
Amikor egy nap hazajöttem, és észrevettem, hogy eltűnt a tévé, egyszerűen kétségbeestem. Másnap eltűnt Marysia babakocsija is.
Próbáltam vele beszélni, de minden alkalommal ordítás lett belőle. Robert azt mondta, hogy ezek „csak átmeneti problémák”, én meg túl „merev” és „túlságosan aggódó” vagyok.
A fejemben őrlődtem – hogyan engedhettem, hogy idáig fajuljon a helyzet?
A döntés, ami mindent megváltoztatott
Egy napon Robert úgy jött haza, mint még soha – teljesen részeg.
Marysia a karjaimban sírt, én próbáltam megnyugtatni őt, éppen altatódalt énekeltem neki.
Amikor Robert belépett a szobába, azonnal elkezdett ordítani, hogy „ez nem egy temető”, és nincs jogom „nyaggatni” őt. Próbáltam csendesíteni, de minden szavam egyre agresszívebbé tette.
Ekkor jöttem rá, hogy vége. Nem hagyhatom, hogy a gyerekeink ilyen környezetben nőjenek fel. Másnap reggel összepakoltam néhány dolgot, és anyámhoz mentem.
A konfrontáció, amitől féltem
Három nap múlva Robert felbukkant. Tiszta volt, de csak azért, mert nem volt pénze alkoholt venni. Ordítva követelte, hogy azonnal térjek vissza, különben valami olyat tesz, amit meg fogok bánni.
De most nem engedtem. Elmondtam neki, hogy nem jövök vissza, amíg nem megy terápiára.
Eleinte megpróbált zsarolni, majd könyörögni kezdett. Kétségek között voltam, mert még mindig szerettem őt, de tudtam, hogy a gyerekeink jobb életet érdemelnek.
Az igazság, ami végül kiderült
Egy hónappal később egy ismerősöm elmondta, hogy Robert eladta a kocsinkat. Nem a terápiára, ahogy ígérte, hanem hogy folytassa az alkoholfogyasztást.
Ekkor éreztem, hogy nincs már visszaút. Beadtam a válókeresetet, és eldöntöttem, hogy mindent újrakezdek.
Ma már egyedül nevelem a három gyereket. Nem könnyű, de biztos vagyok benne, hogy a legjobb döntést hoztam meg a családunk számára.
Robert? Azt hallottam, hogy visszament a szüleihez, és próbál rehabilitálódni. Remélem, sikerül neki, de tudom, hogy nem várhatok rá.
