Minden azzal kezdődött, hogy úgy döntöttem, megbocsátok a férjemnek a hűtlenségét.
Ő megígérte, hogy véget vet a viszonynak, és én, bár fájt, próbáltam hinni abban, hogy lehet még javítani a kapcsolatunkon.
De egy este, amikor hazaért a munkából, valami olyan érzés kerített hatalmába, amit nem tudtam ignorálni…
A haján érzett illat nem volt ismerős. Az a szokatlan, erőteljes virágos sampon, amit soha nem használtunk, szinte megcsapott, mikor közelebb mentem hozzá.
Azonnal éreztem, hogy valami nincs rendben. Az agyam ezerrel pörgött, és bár próbáltam magam megnyugtatni, hogy talán valami ártalmatlan dologról van szó, mélyen belül tudtam, hogy valamit eltitkol tőlem.
A férjem hazudott, és én nem tudtam többé elhitetni magammal, hogy minden rendben van.
Már akkor kezdtem gyanakodni, amikor még be sem vallotta a hűtlenséget.
Titkos pillantások, a telefonján megjelenő érthetetlen üzenetek, a mosolygás, amit nem tudott eltitkolni, amikor úgy érezte, nem figyelek rá – mindezek azt súgták, hogy nem vagyok már egyedüli nő az életében.
Amikor végre megvallotta, hogy megcsalt, a szívem összetört, de aztán úgy döntöttem, harcolok. Harcolok a családunkért, a gyerekeinkért, és azért, hogy a kapcsolatunkat rendbe hozhassuk. Legalábbis így hittem.
Kezdetben minden úgy tűnt, hogy újra a régi kerékvágásban megy. A férjem próbált figyelmes lenni, kedves volt, sőt, mintha jobban is törődött volna velem, mint előtte.
De valami nem hagyott nyugodni. Még akkor sem, amikor úgy tűnt, hogy tényleg próbál mindent helyrehozni. Egy este, amikor későn jött haza, megint valami különöset éreztem.
Az illat, amit a hajából hozott, most is ott volt, mint egy kis áruló jel, ami nem hagyott pihenni. Olyan illat volt, amit soha nem használtunk – egy másik nő illata.
Másnap elhatároztam, hogy nyomozok. Átnéztem a táskáját, a kocsit, még a bankkártyáját is megvizsgáltam, de semmit sem találtam.
Mintha minden rendben lenne, de amikor későn hazaért, újra éreztem azt a furcsa, idegen illatot. Még mindig nem akartam hinni, hogy amit gyanítok, az igaz. De végül úgy döntöttem, hogy cselekszem.
Egyik este, amikor azt mondta, hogy sokáig marad a munkahelyén, követtem őt. Elmentem az irodája közelébe, és vártam.
Néhány perc múlva kilépett az épületből, de nem a parkoló felé indult, hanem gyalogosan egy másik irányba. Követtem, a szívem a torkomban dobogott, ahogy haladtam mögötte.
Ahogy vártunk, láttam, hogy egy kis lakóházhoz tart, a város szélén. Egyértelmű volt, hogy nem a munkájával van elfoglalva.
Azonnal szembesítettem, amikor hazaért. A kérdést, amit soha nem akartam feltenni, nem tudtam már visszatartani. „Ott voltál vele, igaz?” – kérdeztem, mikor átlépte az ajtót.
Először tagadta, próbált megmagyarázni mindent, de már tudtam. A haján éreztem azt az illatot, amit nem tudott eltüntetni, és ez mindent elmondott.
„Csak egy búcsú volt, lezártuk” – próbálkozott, de már nem hittem neki. Éreztem, hogy hazudik.
Néhány nap múlva úgy döntöttem, hogy írok neki. Elküldtem egy üzenetet annak a nőnek, aki miatt minden összetört. Ő meglepődött, amikor válaszolt, de nem próbált hazudni.
Elmondta, hogy a férjem soha nem szakított vele, és hogy azt ígérte neki, hamarosan hozzá költözik.
Ekkor tudtam, hogy vége. Nem csak a férjem hűtlensége, hanem a folyamatos hazugságok is tönkretették a házasságunkat. Elhatároztam, hogy most már én megyek el. Most már örökre.
